Eszközökkel bánni

Egyre sûrûbb a program. A második nap délelõttjén kezdõdik az Izzasztó, a Ladányi Andrea által kidolgozott mozgástréningbõl inspirált workshop, a tai chi, a tánc-ritmika és a színpadi vívás elemeivel. És persze már tegnap óta indult a Cerka, a fiatal kritikusoknak szánt nemzetközi szeminárium, amelyet idén Karsai György egyetemi tanár vezet.

Két órára összegyűlünk a Grand Caféban, szakmai beszélgetésre - a fentebbi két programhoz hasonlóan tavaly vezették be ezt az alkotók, nézők, érdeklődők számára nyitott dialógust, Hűsítő néven. Éppen úgy, mint tavaly, most is némi hezitálás folyik az alternativitás ismérvei körül, és persze újra bebizonyosodik, hogy a fogalom valamennyiünk fejében a lehető legtágabb értelmezéseknek ad helyet. A további beszélgetés az előző napi két előadásról folyik Imre Zoltán színháztörténész vezetésével, igaz, még nem teljesen "élesben", mert a tegnapi előadások a Thealter meghívottai, és nem a SZASZSZ versenyprogramján vettek részt. Az elméleti megközelítés és a szubjektív olvasatok máris némileg konfrontálódnak - de ez még csak a bemelegítés.

fotó: Katkó Tamás. További képek erre >>

Épphogy átérünk a Kövér Béla Bábszínházba, az isztambuli Cengiz Özek Karagöz-játékára: a színes árnyképeken két mulatságos figura gyepálja egymást, amelyhez az előadó szolgáltat hangaláfestést - török szövegtől törökös hablatyig, hangeffektektől dalokig. A Vitéz Lászlós pühegyelés közben az ostoba acsarkodók állattá válnak, majd vissza emberré, közben némi (nem csak) gyermekek számára szolgáló ősi tanulsággal az esztelen agresszióról. Majd kicsit kalandosan keveredünk át ugyanazon épület másik terébe, ahol az idén indult bábprogram szervezője, Papp Eszter által rendezett kiállítás nyílik meg Az árnyjátékos címmel Büki Béla munkásságáról. Finom, aprólékosan kidolgozott tervek, egy-egy mozzanat az árnyjátékokból: itt van például a rendhagyó módon happy enddel végződő Tücsök és a hangya (amelyben a hangya télen megkínálja az éhező tücsköt) vagy a legutolsó, egyszerű és letisztult Rege a Csodaszarvasról.

fotó: Katkó Tamás. További képek erre >>

Némi kávézgatás és beszélgetés- tartok tőle, nem sok időnk lesz erre később - mielőtt a Zsinagógában elkezdődik az előadás. Az orosz blackSKYwhite együttes Triada című opusza egyszerűen megdöbbent. Amit a színpadon látunk, frivol elegye a futurista beütésű jelmezeknek, a tévében vetített sci-fi sorozatoknak, és az Óznak. Monumentális körítés: rengeteg fényjáték intelligens lámpák sokaságával, gőz és füst és ormány-szerű kezek, gumimaszk-arcok. Ebből áll a show, no meg abból, hogy hogyan lehet ezekben a kocka-, gömb- és számtalan más geometriai formájú jelmezekben mozogni (olykor fintorogni).

fotó: Katkó Tamás. További képek erre >>

Urbán András Társulata a Régi Hungáriában Csáth Géza naplói nyomán hozta létre 0,1 mg című előadását. Nyilvánvalóan Csáth Géza életének utolsó szakasza ez, a morfiumtól leépült testté és tudaté, a megállíthatatlan pusztulásé, miközben az érzelmek még elevenen égnek. Iszonyúan nehéz témaválasztás (ugyanakkor nem tudom azt a gondolatot sem megkerülni: kicsit divatos is - ami persze semmit nem vesz el, vagy tesz hozzá az előadás minőségéhez). A színt U alakban körbeüljük. Rengeteg föld, agyagos, tapadós. Középen fém ágyrács, rajta az infúziót tartó fémállvány akasztófához hasonlít. És többször visszatér a rideg fém és a ketrec motívuma; például az előadás legvégén, amikor is a Csáth Gézát alakító színészt az ágyrács alá csukják szó szerint és lakattal. Az, hogy hangok, testek, zajok és tárgyak egyvelege gyakran átlényegülve alkotják az előadást nagyon megkapó; főként, hogy ilyen erős érzelmi töltetű anyagról van szó. Azonban túlburjánzóak az eszközök: a jégtömbből lángvágóval majd kalapáccsal kiszabadított döglött hal, a csirke- és egyéb állatfejek, a szereplők fejére húzott ketrecek egyre csak ragozzák a fájdalmat, a szétesést, ezt az egyetlen állapotot. Úgy tűnik, ez a minden létező (tárgyi, beszélt, mozdulat, ének) nyelven mondogatott szenvedés, ez a tömérdek megjelenő eszköz gátolja azt, hogy letisztult előadás jöhessen létre.

fotó: Katkó Tamás. További képek erre >>

Végül késő este Bozsik Yvette Társulata előadásában a Tüzes angyal, szintén új helyszínen, a Korzó Moziban. Egy trilógia befejező része ez: a Xtabay és a Holtodiglan után következő lezáró darab. Rendkívül egyszerű közegben, fekete-fehérben. Fehér paravánokból álló teljesen szimmetrikus díszlet, amely elöl, két oldalt a feketébe öltözött férfi (Vati Tamás) és a nő (Bozsik Yvette) áttetsző kockájában, börtönében végződik. Középen a stilizált fa az egyetlen nem szimmetrikus elem ebben a japános minimalizmusban. Csak a vetített film színes- de az már egy másik, látszatra valós, hétköznapi, az előadásban pedig imaginárius közeg. Játék az itt-léttel a testtel, a kilépéssel, amelyben a kapcsolat, a magány, a valóság-elem - talán a halál is - viszonylagos.

Sebestyén Rita