Színházi nyelvjárások

Az elõadások nyelvezetét helyezi középpontba a Hûsítõ, és ez jó döntésnek bizonyul. Papp Eszter az árnyjátékok különbözõ technikáiról, a Karagöz hagyományos figuráiról beszél - többek közt magáról a mûfaj névadójáról, aki talán létezett is, s akit lefejeztetése után a szultán úgy gondolt visszahozni az életbe, hogy árnyképként jelenítette meg.

Demcsák Kata színháztörténész és Tímár Katalin művészettörténész a blackSKYwhite előadásában néhány gondolat és kép eredetét kutatja; szóba kerül Moholy-Nagy László neve, és a Bauhaus tánc is, azonban kénytelenek hozzátenni, hogy mindezek félresiklottak a produkció során. Majd egymásnak ellentmondó vélemények tömege a 0,1 mg-mal kapcsolatban - és az előadás jellegét tekintve ez így teljesen rendjén is van.

A Nap és a Hold elrablása a Bábszínházban, a Figurina előadásában. Kézjáték és (fogalmam sincs, mi a neve a szakzsargonban) kéz-árnyjáték. A történet előtt rövid bevezető a kézjátékba - a fesztivál szokatlanul nagyszámú felnőtt közönségének egy része részt is vesz benne, de tagadhatatlan, hogy a komolyabban ülők is jót mulatnak. Azután a történet. És nem is a mese a leginkább lényeges, hanem az átalakulás, átlényegülés szellemes játéka.

A Honvéd Kamaraszínház tavalyi Shakespeare-adaptációját most Moličre Tudós nők című komédiájának átdolgozása követi a fesztiválon A ragaszkodók címmel. Az eredeti darabot nyilván nem lehet egyetlen mondatban összefoglalni, de kétségkívül sok köze van az emancipálódás (akár valódi, akár csupán felszíni) tüneteit mutató asszonyszemély megregulázásához. Ezért aztán nehéz ma ezt a művet színre vinni. Egyszerűen csak azért mert a probléma ebben a formában nem időszerű és nem is ennyire egyszerű. Akadályokkal teli feladat ez még akkor is, ha olyan jó stílusérzékű költő írja át, mint Peer Krisztián - a rendező Naszlady Évával együtt. Attól tartok, hogy a nyelvi poénok - bármilyen szellemesek is - inkább elfedik az előadás lehetséges lényegét, mintsem felfednék azokat, és semmiképpen sem nyújtanak megoldást a színpadi helyzetekre és magának a történetnek a kortárs átiratára. Pedig kétségbevonhatatlan az összjáték ereje, dinamikája. Magával is ragadja a közönséget.

A Zsinagógában az L.A Dance Company estje két, különálló részből. Olyan, mint a Szűzmária, csak a feje lecsavarható. A címet olvasva összeszorul a gyomrom. Mert sejthető benne a hétköznapiság és szentség ütközése, valami félelmetes degradáció és közben elképesztő vágy az iránt a valódi szakralitás iránt, amely jelképének remélhetőleg nem lecsavarható a feje. Nagyon jó a cím, mert éppen ilyen az előadás. A színművészeti főiskolát végzett és egyben táncos Kovács Martina szólóelőadását Ladányi Andrea rendezte és koreografálta. A történet, amelyet akár össze is rakhatnánk a mozdulatokból, a szakadozott szövegből, szinte triviális: kocsikat leszólítgató utcalány balesete. Pedig ennél sokkal több. Lét-állapot, amelyben a lány tárgyilagosan sorolja szolgáltatásait, miközben repetitív mozdulatai felfedik kétségbeesését. Mögötte zárt ajtó, amelyet megtámaszt a tornatermi bak. Azon kívül körötte a magas-széles-mély tér, amely számára nem bejárható. Valami frivol elkárhozás-történet ez, amelyben a lány kiömlő vére is körömlakk, és amelynek - mivel nem direkt módon olvasandó - sokkal több köze van hozzánk, mint azt a puszta történetből gondolnánk. Sajnos a műsorfüzetben nem szerepel, hogy ki írta a szöveget, pedig szívesen ideírnám a nevét.

További fényképek a 6913 című előadásról >>

Szünet után az L.A. Dance Company másik előadása, a 6913, amely négy táncos mozdulataiban harmóniát és diszharmóniát, elkülönülést és összetartozást sugall, melyben az egységet a kiegészítés-ellenpontozás adja meg.

Közel egy órányi csúszással és már fáradtan indulunk a nap negyedik előadására. Már majdnem éjfél. A svájci compagnie drift színházi koncertje a Régi Hungáriában machine á sons (hanggép) címmel. Három őrült tudós kísérletei a hangokkal - valami ilyesmi a keret, de nem is ez az érdekes, hanem az ironikus és önironikus reflexió, a hang-kép-kabaré táncban, effektekben, dalokban és az apróbb mozzanatokat a háttérre kivetítő képernyőn. Valójában nincs olyan mélységes köze ennek a műsorfüzetben megjelölt dadaista abszurdhoz. Egyszerűen jóízű bolondság. Erre az attitűdre pedig olykor szükségünk lehet.

Sebestyén Rita