"Dionüszosz álljon előttünk"

mondja Jeles András; a színház nem felszíni jelenség, nem elsõsorban kulturális kérdés, hanem vérig menõ komolysággal megfogalmazott módja a létezésnek. Talán túl tömör parafrázisa ez annak, amit a SZASZSZ zsûrijének elnöke mondott - inkább azt remélem visszaadni, hogy a kedélyes fesztiválhangulatban egyszer csak nagyon tömören meghívtak arra a belsõ figyelemre, amelynek mindvégig ott kell lennie a színházi munkában. Felborítva a napló kronológiai sorrendjét, ezt a momentumot mindenképp szerettem volna kiemelni.

Egyébként a régi Zsinagóga kertjében ülünk, nyoma sincs semmiféle hivatalos karótnyeltségnek; jó alkalom az őszinte összegzésre. A két fesztivál úgyis egy élményanyag, amelyből Jeles András kiemeli Ivo Dimcsevet és a Hólyagcirkusz előadását. Azután a SZASZSZ idei díjazottjai következnek. A zsűri - Jeles András, Molnár Zsuzsa és Tompa Andrea - a díjak megnevezésére is szabadkezet kapott, így valóban erre a fesztiválra, ezekre az előadásokra és fellépőkre specifikus díjak születtek. (A díjak külön oldalon olvashatók.)

Meglepetés a Karsai György által vezetett fiatal kritikusok műhelymunkájának résztvevőitől, hogy pár perccel a zsűri díjainak átadása előtt ők is kiemelik és díjazzák az általuk legjobbnak tartott munkákat. Mivel nem "hivatalos" eredményhirdetés ez, valószínűleg nem túl sok fórumon látható majd, pedig lényeges tudni, hogy ők miként gondolkodnak az előadások felől. Hat ország fiatal szakíróinak szép gesztusa és véleménye álljon itt:

a cikkben szereplő képeket Katkó Tamás készítette.

  • a legjobb bábelőadás: Figurina Animációs Kisszínpad: A Nap és a Hold elrablása
  • a legjobb táncelőadás: Szabó Réka D. C.: Karc
  • a legjobb női alakítás: Enyedi Éva - A sütemények királynője (Pintér Béla és Társulata)
  • a legjobb férfi alakítás - megosztva: Spilák Lajos - Csődcsicsergő. Művésznő a csúcsponton (Hólyagcirkusz) és Ivo Dimcsev - Lili Handel
  • a legjobb előadás - megosztva: Csődcsicsergő. Művésznő a csúcsponton - Hólyagcikusz Társulat és A sütemények királynője - Pintér Béla és Társulata

 

Végül Oleg Zsukovszkij Kisegítő iskola című előadása. Tanterem-berendezés a Zsinagógában, szűken összezsúfolt padokkal - ide ül a közönség. Alighogy bepréseljük magunkat az iskolapadba, rögvest diákként viselkedünk; kicsit szorongunk az agresszor-tanárt játszó Zsukovszkij érthetetlen felszólításai nyomán, firkálunk az előttünk lévő lapokra, és egymással pusmogva összeröhögünk a tanár hadonászó figurája mögött. De persze nem azért nem értjük, hogy mit akar ez a félelmetes instruktor, mert oroszul beszél, hanem mert úgy tűnik, valamit meg akar számunkra tanítani, amelynek sehogyan sem tudjuk itt, a padban ülve a koherenciáját megragadni. Folyton új szabályt teremt, táblához hív, meg nem magyarázható tettekért büntet és jutalmaz. És a közülünk felszólítottak kimennek felelni, anélkül, hogy tudnák, vajon éppen kedvére lesz a "tanárnak" az, amit tesznek, vagy sem. Leleményesen behatárolt a szerepünk (amelynek szabályai szerint annyit tehetünk, amennyit egy valódi diák az iskolapadban), és közben a felszólítás ellenére - "Ne gondolkozz! Ez egy kisegítő iskola!" - azon morfondírozok, hogy mennyivel többre emlékeztet ez az egész helyzet, mint az iskolára. Végül egy csomó asztalitenisz-labda aláhull, és jól kiélhetjük magunkat abban, hogy egymást és őt is megdobáljuk. Kifele indulok, kezemben egy labda, szemben velem pedig Zsukovszkij. Nagyon erősen meg akarom dobni, egészen közelről. Eltévesztem. Mosolyog.

Sebestyén Rita