Zár az In

Rég nem tapasztalt vitát gerjesztett Franciaország legfontosabb színházi fesztiváljának hivatalos programja. Kulturminiszteri beavatkozást, az igazgatópáros azonnali leváltását is rebesgették az “In" megkeseredett nézõzarándokai. A csalódott közönség soraiból sokan az “Off" több, mint hétszáz elõadásából szemezgettek, így a sokszor szájhagyomány útján felkapott “jó Off"programok napokkal elõre teltházzal mentek.

Az 59-ik Avignoni Fesztiválról (2.)


Persze nem csak panaszra futja a fesztivál gerincét alkotó előadássorozat felelevenítésekor. Josef Nadj Utolsó tájkép (Last landscape) című új darabjának ősbemutatójára július 11-én éjfélkor került sor és 24-éig játszották. Az előadás egyike volt azon "In" programoknak, melyre szinte a fesztivál kezdete óta lehetetlen volt jegyet szerezni. Nemcsak a közönség, de kritikai siker is kísérte a főleg táncos, illetve filmes betéttel gazdagított, a gyermekkori táj ihlette egy órás kamaradarabot, amelyet a litvániai orosz dobos, Vladimir Tarasov kísért. S mivel a Budapesti Francia Intézet a MU Színházba meghívta az előadást szeptember 11-12-én, így néhány nappal a magyarkanizsai bemutató után mindazok, akik a balatoni nyarat választották a bozóttűz-sújtotta francia Riviéra helyett, szintén megismerhetik Nagy József e legutóbbi koreográfiáját.

Tekintsünk ismét egy picit a kulisszák mögé: a Libération, francia baloldali napilap következetesen kiállt a jelenlegi igazgatópáros mellett, egy a napokban közölt interjú magabiztosan védte a különlegesen nagy arányú (75 %-os) fesztiválra létrehozott produkciót, melyeknek költségvetésében jelentős mértékben vállal részt az avignoni "In". Mindez természetesen hatalmas kockázatot is rejt a közreműködők kiválasztásában, vagyis hogy kik bízhatók meg jó szívvel a sokszor különleges helyszínekre születő előadások létrehozásával.

Mathilde Monnier Frere et soeur (Fivér és nővér) című koreográfiája a Pápák palotájának udvarát, a Jan Fabre-kreációk helyét örökölve "szállta meg". Az erőszakról szóló, zörejzenével kísért vibráló táncszínház monoton-konokon az "ember embernek farkasa" tézisét tűnt csupán ismételgetni. Ugyan udvariasan végigunatkoztuk az előadást, csodáltuk a táncosokat, ám itt egyet kell értenünk az "In"-ben csalódott nézőtömeggel. Ám a konzervatívabb avignoni közönség, aki kedvenc színészeit vágyott leginkább viszontlátni, nem csalódott Jean-Marie Trintignan Apollinaire-estjében, szintén  a Pápák palotájának udvarán. De sajnos a csodálatos természeti díszlet, a Boulbon-kőbánya sem kárpótolt Wim Vandekeybus Puur címen összerakott táncos-filmes kollázsának gyermeteg-magabiztos pöffetegségéért. (Szerencsére elcsíptünk egy autóval rendelkező helyi menekülőt, így nem kellett kivárni az előadás végi iránybuszt.)

A külvárosi gigantikus tornatermet Olivier Py megaloteátruma után a verbalitást újfent sutba dobó, zsigeri gesztusokkal operáló Romeo Castellucci és a Societas Raffalello Sanzio látványszínháza vette át, tizenegy várost felölelő vándoreposzuk, a Tragedia Engodoneia negyedik, brüsszeli epizódjával. Számomra ezért volt érdemes végigtekinteni az "In"-en (s nemcsak túl). Tablósorozatuk asszociációkra késztető, a nézőt aktív értelmezői részvételre hívó előadása némelyeket ugyan elbizonytalanított, ám a hatalmas, szűnni alig akaró taps, mely szokatlan a francia nézői sorok közt, biztos sikert tolmácsolt.

Az idei kiemelt vendégművész, Jan Fabre kiállításáról is essék néhány szó. Skarabeuszokból kirakott, illetve tüskéjükkel kifelé meredő rajzszögekkel kivert alakokből álló kiállítása (némi középkori lovagpáncélzattal tarkítva) kelthet visszatetszést, vagy épp csodálatot. Maga a fesztivál katalógusa is az ő teknősrajzaival illusztrált, ezek a vázlatok ötletes gyermekrajzokra is emlékeztethetnek, ha nem a rettenet síkítana föl néhol a teknősök páncéljáról. A kiállításon egy hetvenes évek-beli fotóinstalláción keménykalapban, ördögszarvakkal látjuk viszont az akkor még hamvas Fabre-t, a kép címe: Will doctor Fabre cure you? Remélni szeretném, hogy az igazgatópárosnak nem volt halálos seb a Fabre meghívásával létrejött fesztivál.

És hogy valóban lehetőséget kapnak a tervek szerinti folytatásra, amikor is 2006-ban Nagy József lesz a kiemelt vendég, aki Orléans és az újvidéki Magyarkanizsa között osztja meg életét. 2007-ben a harmincas évei elején járó, rafinált operarendezéseiről és klasszikus szövegek kortárs átvarázslásáról ismert, jelenleg a Párizs melletti kísérleti műhelyszínházban alkotó Frédéric Fisbach veszi át a meghívói-fő meghívotti stafétát. Azt hiszem, egyiküknek sem lesz szándéka régi nagy szövegeket leporolás nélkül színpadra tenni, leszerződtetni néhány színészóriást, s eképpen visszahódítani a tétova közönséget. Ám nem szabad megfeledkezniük róla, ez a fesztivál jelentős mértékben jegybevételeiből él. A megrendült nézői bizalmat következetes programokkal lehet újra megnyerni. És hiába a fesztivál nézőinek számottevő fiatalodása (egy év alatt a felmérések szerint mintegy tíz évvel kevesebb az átlagéletkor az "In" nézői közt), a borsos jegyárakat csak a középkorosztály tartós megtartásával lehet fenntartani.

Csete Borbála

Linkek: