Istentelen operett

A Schulek Frigyes tervezte szegedi Fogadalmi templom elõtt Kálmán Imre- a miskolci Jenbach Béla és a bécsi Leo Stein Csárdáskirálynõjét 60 millió forint összköltségvetéssel mutatták be Alföldi Róbert rendezésében. Az égetett klinkertéglás épületekkel körülvett téren álló, dugig telt tribünön a fõpróba zajos siker.

Alföldi nem adja olcsón. Menczel Róbert és Selmeczi György lépcsőrendszerei, folyosói, fülkés rendszere hol orfeum, hol bécsi palota, hol tengeri fürdőtelep. Ravasz lámpák gyulladnak ki a színen. Hol mesebeli csillagrendszerek ragyogják körül a szereplőket. A látvány nélkülöz minden mézesbábos operetti közhelyet. Szikár inkább, semmint behízelgő.

Látványossági nyitányként AN-2-es repülő száll el a nézőtér fölött és valószínűleg szegedi édes nemes paprikát puffant ki hátulján. A duplaszárnyú özönvíz előtti gépnél nagyobb attrakció azonban, hogy az előadás legelején tizenegy frakkos férfi sorakozik föl a szín elején feszült várakozással, a nézőtéri emelvény magasából alávonul a színház férfikórusa ugyancsak frakkban és hosszadalmas feszültségben várnak valamit. Primadonnát, hadirepülőt, világvégét, életmegváltó csudát.

Szilvia: Rálik Szilvia operaénekesnő. Legutóbb Eötvös Balkonjának Carmenje, Verdi Attilájának szopránja, mindkettő Alföldi rendezésben. A múlt héten pedig Kesselyák Gergely rendezésében a Nabucco Abigélje. A rendező és az énekes-színésznő újítása, hogy első alkalommal szabadítják meg a szerepet hagyományos mézga-tömegétől, és mutatják meg annak, ami: farkas-mohóságú ordas orfeumi énekes alkalmazottnak, aki számos szerelmi kalandja közt kifog végre egy jó partit. Majdnem a Dóm magasából alávezető ménkű hosszú lépcsősor tetején megjelenő dísznőről hamarosan kiderül, hogy nyilvánosházi fehér neműket visel, kicsit mindig ordinárébb az ilendőnél. Elvet minden bájolgó, negédet. Éles, kemény karvalyként harcol zsákmányáért.

Primadonna-bonviván a színpad elején letérdelnek, hálát adnak boldogságukért, a Dóm homlokzatán fényszóró megvilágítja a Magyarok Nagyasszonyának szobrát és a mellette lévő magyar szentek: István, László, Gellért, Kapisztrán szoboralakját. Egyszerre hittel teli és profán jelenet. A kétértelműség végigvonul az operett előadásán. Az orfeum lányai nemzetiszínűre öltöztetettek. A férfiak hajnal felé nekivetkőznek, mellényben, kioldott nyakkendőkel folytatják a murit. A kibonyolító utolsó kép valami fürdőhelyen játszódik, a bécsi négyes fogat (primadonna, bonviván, szubrett, táncos komikus a tánckarral) múlt század eleji fürdőruhákban beleugrik a feltöltött zenekari árok vizes medencéjébe, ott éneklik el a finálé ultimót.

A librettó alapja a Gáspár Margit kieszelte Kellér-Békefi-átdolgozás. Tapintattal megkurtítva Vörös Róbert dramaturg kegyelmező piros ceruzájával.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar hátul, a magasban fenn szól Silló István karmester, színházilag érzékeny vezényletével.

A színész színészek (Hernádi Judit, Gregor József, Gálffi László, Bodrogi Gyula, Stohl András) szellemi légkört teremtenek. Komolyan veszik a jellemformálást. Komolyan veszik a drámát, a helyzeteket. Csak a világgal szemben ironikusak. Bartsch Kata (Stazi) szubrett-iparitanuló, Edvin Ronald von und zu Lippert-Weylersheim herceget  Nyári Zoltán, a Budapesti Operett hegyi rabló külsejű bonvivánja alakítja. A legmeglepőbb Stohl Bóni gróf szerepében. Jól énekel, de tudja, a Csárdáskirálynő nem oratórium: fontosabb értelmesen előadni a számokat, semmint minden hangot értékén kiénekelni. Bónija nem lüke táncoskomikus, hanem hebrencs fiú, aki még kettősét és szerelmi elragadtatottsággal dadogva énekli végig. Az orfeumi "jányok," mint Orfeuszt a thrák asszonyok tömege valósággal széttépi hódolójukat: leszaggatják minden ruhadarabját. A Gyarmathy Ágnes jelmezeiben Hernádi Judit öreg hercegnéje okos, sokat élt, sokat tudó asszony.

Gálffi előkelő idegen a világban Kerekes Ferkóként, de szorgosan szaladgál a színpad-széles díszletkanapén Király Attila mozgásterve előírása szerint. A tánckar is erős karikírozó gesztusokkal jellemez. Összefogott, egységes előadás.

Komolyan veszi a szórakoztatást. Játszik a térrel, a helyszínnel, a várossal, ahol előadják az örökzöldet. Játszik a díszlettel. A műfajjal. A színházi hagyományokkal. Próbára teszi nézői ragaszkodását a régóta ismerttel, de nem csúfolja meg a nézői várakozásokat. Csak művészettel és értelemmel ruházza föl az unalomig nyűttet.

szerző: MGP