Ráday Imre

Némafilmet forgatott Kálmán Imre Die Czardasfürstin operettjébõl Emil Leyde (1919) és Hans Schwarz (1927). Az utóbbi Bóni grófja volt Ráday. Még ebben az évben három német filmben szerepel: Karl Grune rendezésében A világ szélén, a férfifõszerepet William Dieterle játszotta, Ráday szerepe szerint a fõszereplõ pajtása, rajta kívül magyar még Hollay Camilla a filmben.

 

Fritz Wendhausen rendezte Westhof harca, Asszony a szekrényben (rendező: Rudolf Biebrach). 1928-ban ismét háromban: Átbukás (a festő Metzner Ernő rendezésében, aki Lubitsch, Pabst, Korda, René Clair tervezőművésze), itt a neve sincs kiírva főcímlistán, igaz, együtt névtelen Kurt Geronnal, Alexander Granachhal; Dr. Schäfer, nőgyógyász (Hans Albers és Petrovich Szvetiszlav főszereplése mellet); Ma este Strauss játszik életrajzfilmben; Út az éjszakában, Kis előleg a boldogságra (az utóbbi két film 1929-ben készült). Otthagyja Berlint, a kor film-fővárosát. Legközelebb 1932-ben áll idehaza kamera elé, majd évente három filmben ő a szerelmes ifjú.


 

Könnyed darabokban játszik könnyedén. Molnár Ferenceket: a Belvárosiban Valaki (1932), a Magyar Színházban a Harmónia (1932) Szlávics Vilije, a fodrász fiacskája, a Vígben A nagy szerelem (1935) Iván, festője, a Goldmark-teremben saját rendezésében eljátssza a Liliom hintáslegényét (1943). A Valaki alakításáról a Nyugat így ír: "Ráday Imre azt csinálja, amit mindig csinál, szerepe nem sok lehetőséget ad neki, hogy egyebet is csinálhasson." A többi kaptafára készített könnyedség: Zilahy: A tizenkettedik óra (Magyar Színház, 1933), Zsolt Béla: A párisi vonat (1934),  Bourdet: Nem olyan időket élünk (Víg, 1935), Denys Amiel Virágzó asszony (Pesti, 1936), Csathó: Az én lányom nem olyan (Víg, 1936), Aldo De Benedetti: Félperces szerelem (Belvárosi, 1938), Edouard Bourdet: Fehér és fekete (Víg, 1938), Shaw: Az orvos dilemmájában Dubedat (Víg, 1938), Deval: Francia szobalány (Víg, 1938), Hunyadi Sándor: Havasi napsütés (Víg, 1939), Békefi-Stella: Az angol bank nem fizet (Pesti, 1939).
Szünet áll be Ráday pályáján. Letiltja a Színészkamara színpadról-mozivászonról. "1939-től 1945-ig nem dolgozhatott színpadon - olvasható a Színháztörténeti Intézetben. - Két évig Hollandiában él, ahol német nyelven lép fel"- közli az internetes Színészkönyvtár. Holland vendégszerepléséről tőle is hallottam, Nem akkor, amikor már hézagos emlékezettel beszélgettem vele a kamera előtt, hanem nyaralás közben, Siófokon. Érdekelt. Utánajártam. Nem tud róla az Amsterdami Zsidó Történeti Múzeum. Ismeretlen a Holland Színházi Intézetben, az amsterdami egyetem színháztörténeti fakultásán. És döntő érv, hogy a rendkívül alapos, 400 oldalas Berlijn - Amsterdam 1920-1940 című (Amsterdam, E.M. Querido’s Suitgeverij B.V.) 1982-es kiadásában sem tüntetik fel nevét a Hollandián keresztülmenekülő és csak egyszer is fellépő művészek között. Továbbnyomozandó misztifikáció.
1945-ben a Magyar Színészek Szabad Szakszervezete intézőbizottságában igen hevesen vesz részt. Kérlelhetetlen szigorral működik az igazolóbizottságban. Érdemes idézni a szeptember 11-i ülés jegyzőkönyvéből, ahol kifogásolja, hogy a Rádióban szerepel egy Vitányi nevű egyén, aki nem tagja a szakszervezetnek. Abonyi Géza elnök bejelenti, hogy Vitányit Major Tamás és Háy Károly ajánlották be, az ellenállási mozgalomban való nagy munkája eredményeként. Vitányi akkor a főiskola színészhallgatója volt, ma országgyűlési képviselő. (Jegyzőkönyv a Szakszervezetek Központi Levéltára)
1945 augusztusában, a Magyarban műsorra tűzik a Csodabárt. Eredetileg Ráday Imre játszotta volna a főszerepet, de megjött Jávor Sopronkőhidáról. Rádayt lecserélték. Mire beperelte a színházat. A választott bíróság megítélt neki az esti kétezer pengős fellépti díjból egy havi gázsit, vagyis kötelezte a színházat hatvanezer pengő megfizetésére.
A Nemzeti Kamaraszínházában Bajor Gizi partnere Cocteau: Szent szörnyetegekében. Hamarosan összerúgja a port. Továbbáll magánszínházakhoz magasabb esti fellépti díjért.
1946-ban, a Belvárosiban Bárdos Artúr megrendezi Werfel: Jacobowsky és az ezredes című "útikalandját". Jacobowsky Ráday, az ezredes Dénes György és útitársnőjük Mezey Mária. A Fővárosi Operettben rendezi-játssza Katscher: Gyertyafénykeringőjét ("Egy autó ment, Budára át, a Margithídon át..." énekeli benne.) És megzenésített Anatole France-ot rendez a Pódium Kabaréban.
1947-ben a Medgyaszay Színházban a Viharos nászéjszakát játssza, a Megsértették a minisztériumot bohózatot.
1948-ban az  Egri István igazgatta Pesti Színházban 300-szor eljátssza Bányai tanárt A szabin nők elrablásából. "A mások vittek rossz utakra engem" betétdala innentől kezdve, sanszon-technikával előadott színészi védjegyszáma. Ősszel Egri helyett Békés István az igazgató. Az új cégér: Vidám Színház - a mai Vidám Színpadon - Caragiale Zűrzavaros éjszakáját (1950) adják két részben. Alexandrescu Sica kiegészítette egy tarka vaudeville-szerű előjátékkal a darabot. Az Union parkbeli kerthelyiség tömegjelenetei exponálják a valóságos darab történéseit. Ezt az előjátékot Nádasdy Kálmán, magát a bohózatot Kamarás Gyula rendezte. Somogyi Erzsi a Nemzetiből erősítette az új humorért mérkőző társulatot, aminek több, átnevelés alatti, büntetésben lévő tagja volt: Sennyei Vera, Komlós Juci, Ráday Imre, Lórán Lenke.
1950-ben Csiky: Ingyenélőkében Zátonyi Bence ügyvédet alakítja.
1951-ben a Színházművészeti Szövetség közgyűlésén Révai Józseftől felbátorodva élesen megbírálják Major Tamás vezetői stílusát. Ráday ekkor a Vidám Színház tagja ugyan, de felszólalásában harcol azért, hogy a Szövetség szervezze meg a szakmai előadásokat. A színészi fejlődés lehetetlen "kartársaink állandó, építő bírálata nélkül." S azt állítja, ha a Nemzeti megtartotta volna a Macbeth premierje előtt a szakmai bemutatót - aminek címszerepét a megbírált Major balsikerrel játszotta - megóvhatták volna a színházat a bukástól.
Az újonnan megalapított Madáchhoz kerül. Minden kiemelkedőbb alakítás nélkül. Hubay Miklós: Egy magyar nyárban lovag Cink Ervin (1954),
Tagadhatatlan, háttérbe szorulásának volt politikai háttere. Nem igazából az volt Rádayval a baj, hogy polgári színészként üldözték. Úgynevezett magánszínházi, társalgási színész volt, rosszul állt neki a verses forma, a klasszikus repertoár. Politikai háttere inkább annak volt, hogy az ostrom után belépett a Szociáldemokrata Pártba, és túlbuzgóan működött a Színészszakszervezetben, az igazoló eljárásoknál, és az új helyzetben alakuló színházi dekonjunktúrában.
A legveszedelmesebb azonban az életkora volt. Kinőtt a szerelmes siheder szerepkörből. És átmenetileg nem volt elég idős. Amint az Árpád híd pesti oldalán megnyílt a Déryné Színház - méretében is megfelelően a társalgási középhanghoz - Ráday nemcsak magára talált, hanem a színház vezető férfiszínésze lett. Utolérte a korát.
 


Társalgási színész: mára elfeledett fogalom. Nem a zúzalékos köznapi beszéd naturalista tétovaságát jelentette. Jóllehet bársonyos, behízelgő hangja volt, nem élt vissza vele, csak élt vele. Mikrofon nélkül, mikroport nélkül ma már nem hallható a színpadi színész. Többnyire a színházi akusztikát rágalmazzák. Ráday hangerősítőjét saját hangképző szervei szolgáltatták. A tökéletes légzés, a hangzók kidolgozottsága, az arc- és orrüreg rezonanciájának mesteri alkalmazása. Sosem beszélt színpadon emelkedetten. Nem színezte hangját. Nem deklamált. Ne szavalt. Beszélt. Úgy, hogy az erkély utolsó sorában is tökéletesen hallották valamennyi magán-és mássalhangzóját. Már 1931-ben az Andrássy-úti Kamaraszínház kabaréműsorában, Bajor Gizi Zilahy Lajos-írta hálókupé jelenetében azt írja a fiatal, Németországból éppen hazajöttről Schöpflin Aladár: "Ráday is megtalálja, és végig viszi a hangot, a lírai tenort egy kis humorral ízesítve. Szép tiszta beszédét külön ki kell emelni, mint fiatal színészeinknél ritkuló adományt."
Ráday Imre szeptember 4-én lett volna 100 éves, de már 22 éve elholt.

Szerző: M.G.P.