Vidám Színpad

Már nem túlélésre játszanak
Évadnyitó a Vidám Színpadon

- Lezárult a hőskorszak a Vidám Színpad életében, amikor az életben maradás volt a tét - fogalmazott Puskás Tamás igazgató a Révay utcai teátrum évadnyitó társulati ülésén.
Hozzátette, a jövőkép persze korántsem derűs. A kultúra területén várható komoly pénzügyi elvonások beszivárognak természetesen a színházi szférába is.
Puskás a társulat megnyugtatására elmondta, úgy ítéli meg, hogy a tizenöt fős társulatban mindenkinek elégséges számú előadása lesz a jövő évadban is. Ami az évadkezdést illeti, a japán bábszínház, a bunraku, a történelme folyamán először mozdul ki otthonából, s turnéja során először Budapesten, éppen a Vidám Színpadon lép a közönség elé október 6-9. között. További újdonság a Madách Színház vendégjátéka, amely havonta egy héten keresztül látható a nagyszínpadon.

A Vidám Színpad társulata

Az új bemutatók időrendben: október 21-én lesz Shakespeare Vízkeresztjének zenés színpadi változata, amely telt házakat vonzott idén a Keszthelyi Nyári Játékokon. Ezt követi november 11-én Barta Lajos Szerelem című komédiája, majd december 31-én este, illetve éjszaka kerül színre Neil Simon-Burt Bacharach-Hal David zenés játéka, a Legénylakás. Az évad második felében pedig - Agatha Christie után - újabb bűnügyi történet a láthatáron. Patricia Highsmith Idegenek a vonaton című krimijét Szervét Tibor rendezi.

Budapest, 2005. szeptember 20.


Kiss Péter
sajtóreferens