Belga - Magyar Operagála az Operaházban

A díszhangverseny a Budapesti Operabarát Alapítvány 15. jubileumi jótékony célú díszhangversenyeként került megrendezésre a Magyar Állami Operaházban Belga és Magyar mûvészek felléptével. Az ünnepi esemény fõvédnöke Göncz Árpád volt köztársasági elnök és Marc Trenteseau, a Belga Királyság nagykövete. A 175 éve független Belgium, és a 15 éves Operabarát Alapítvány évfordulóit is ünnepelte a közönség és a Gálaest szervezõi, illetve fellépõ mûvészei.

Eme est létrehozói között köszönthettük Külkey Lászlót a Budapesti Operabarát Alapítvány és Egyesület elnökét, Vidnyánszky Attilát az Operaház főrendezőjét, Kovács János első karmestert, Csikós Attilát és Fülöp Attilát.


És most még sorolhatnám, hogy kik és milyen módon vették ki részüket az est létrehozásában, de nem igazán látom értelmét, mert több "háttérmunkás" van, mint fellépő művész. Pontosan ezért nem szeretem az ilyen jellegű Gálakoncerteket. Véleményem szerint itt a zene és a művészet másodlagos szempont. Úgy tűnhet, hogy leginkább az est szervezőit, védnökeit és ki tudja még kiket kell ilyen megmozdulásokon éltetni és megköszönni, hogy kaptunk egy színvonalas előadást. A színvonalast most értse mindenki úgy ahogy szeretné. Vajon egy ilyen Gálakoncert lehet színvonalas? Lehet színvonalas egy olyan komolyzenei összeállítás, ahol a fellépő művészek közül nem mindenki tiszteli meg jelenlétével az estet? És ezt az utolsó pillanatban közlik a nagyérdeművel? Olyan művészekre gondolok, kiknek már csak a nevük miatt sem lenne szabad ilyet megengedni. Aki ott volt a koncerten az tudja, hogy Rost Andreáról és Marton Éváról beszélek. Magyarország két legnagyobb énekeséről van szó. Ha írhatok ilyet, hogy "két legnagyobb." Marton Éva mentségére legyen írva, hogy beteg és már több nappal ezelőtt jelezte a szervezőknek, hogy nem tud fellépni. (Itt viszont a szervezők minimum annyit megtehettek volna, hogy a világhálón és a rádióállomásokon esetleg a televízióban közlik a hírt.) Nem beszélve arról, hogy novemberben az Operaházban énekli a Sekrestyésné szerepét, ami nem épp egy torokkímélő szerep. Erre igazán rá kell készülni! Viszont kérdésem a következő volna. Rost Andrea merre járt tegnap? Amikor ugyanis az est háziasszonya Korcsmáros Nóra közölte a szomorú hírt és szertenéztem a nézőtéren dühös és fancsali arckifejezésekbe botlottam. Teljesen jogosan. Én is tettem egy megjegyzést az orrom alatt, amit inkább nem részleteznék. Nem tudom, hogy a művésznő nem gondolt bele abba, hogy esetleg ezzel a húzással lejáratja magát a magyar közönség előtt? Tudom! Bármi közbejöhet, bármi. Ez viszont az odalátogatót egy cseppet sem érdekli. Ő azt a műsort szeretné megkapni, amire jegyet váltott. Sajnálom, hogy a művésznő nem jelent meg, pedig igazán szívesen hallgattam volna, mert kedvelem művészetét.  Ami viszont meglepő volt, az a majdnem pontos kezdés. Annyi mindenki mondott beszédet, hogy nem lehetett követni. A színpadon egyre több elegáns ember jelent meg. Korcsmáros Nóra önmagát fordította magyarról angolra.

 

Magyar Állami Operaház


A műsorfüzetben fellelhető volt, hogy kik és milyen módon vették ki részüket az est létrehozásában. Vidnyánszky Attila rendezése visszafogottra sikerült. A színpadon a kellékek szinte semmi. Itt - ott engedtek le díszleteket, vagy a forgószínpadot mozgatták. Utóbbit igen jó ötletnek tartottam. Amin viszont most is jót mosolygok az a "speciális efektek," a látványtervező Csikós Attila részéről. Én egy látványos elemet nem épp úgy képzelek el, hogy kapcsolgatják a villanyokat a színpadon. Mert nagyjából ennyi volt a speciális efekt. A műsor balett jeleneténél volt igazán hatásos a színpadkép. Ehhez a látványhoz tartozott még Olympia áriája a Hoffmann meséiből. Itt a kedves néző még egy tekerő hangot is hallhatott, ami azt jelképezte, hogy lejárt a baba és újra fel kell húzni. Valamint itt volt látható a már említett villanykapcsolgatás. Hol sötétebbre, hol világosabbra. Az Operaházban viszont szép számmal érkeztek emberek. Néhol már-már az állóhelyekért is verekedni kellett.

 

Ami pedig a műsort illeti. A kis tájékoztató füzetet olvasván igen ínycsiklandozó dolgokra bukkant az ember. Mivel Rost és Marton távol maradt, így mondanom sem kell, hogy az egész est borult. A műsor első része az, ami majdnem abban a megírt menetben zajlott le, mint a programfüzetben.
A zenekar Auber : A portici néma c. operájának nyitányával kezdte meg a koncertet. Meg kell hagyni csodálatos zene, szugeráló és igazán temperamentumos.  Majd ezt követte szintén ebből az operából Yves Saelens és Ambrus Ákos kettőse a "Liberté Chérie."  A harmadik műsorszám még mindig az Auber operából lett kiemelve, Masaniello IV. felvonásbeli kavatinája, melyet Yves Saelens énekelt, valami egészen katasztrofálisan. Engem inkább emlékeztetett egy bagzó macska hangjára, mint szép énekre. Ezt a csodálatos áriát ilyen pocsékul még nem hallottam. Színészkedésével nem lett volna különösebb probléma, de a hang ami megszólalt teljesen romba döntötte az egész produkcióját. Verdi : Rigoletto c. operájából elénekelte még nekünk a Herceg áriáját az második felvonásból. Annyi biztos : nem Verdi tenor.
Auber után a francia zenei világba kalauzoltak el bennünket. Egy olyan operából következett egy igazán híres részlet, melyet kifejezetten szeretek és nagyon kíváncsi voltam erre a műsorszámra. Offenbach : Hoffmann meséiből Olympia áriáját ("Les oiseaux dans la charmille") tolmácsolta Hendrickje Van Kerckhove. A Flamand énekesnő nem nyerte meg tetszésem. Olympia hihetetlen koloratúráit egyszerűen képtelen volt éreztetni és visszaadni a hallgatóságnak. (Vagy legalábbis velem.) Nagyon nehéz szólam, tökéletes lírai koluratúrszopránt igénylő szerep. Na már most ez a tökéletestől igen csak messze volt. Hangja elcsúszott, érdessé vált a magas részeknél, valamint gyenge, halk volt. Semmi csengés és tündöklés, ahogy lennie kéne. (Itt most zárójelben megjegyezném, hogy ha igazán szépséges Hoffmann meséit szeretnének hallani Natalie Dessay tolmácsolásában ezt végigélvezhetik.) A művésznő énekelte még Donizetti : Szerelmi bájital c. operájából Norina áriáját. Ami szintén halkra sikerült. Olyan érzésem volt, hogy nem nyitja ki rendesen a száját és nem engedi szabadjára ezeket a csodás koloratúr hangokat. Mindenesetre hazai előadóművészeink szó nélkül leénekelték volna ezekben a szerepekben. Ezt követően az éneklés sorozatot egy táncprodukció szakított meg, Oláh Zoltán és Somorjai Enikő balett művészek tolmácsolásában. Bach zenéjére Seregi koreográfiájára táncoltak. Az est folyamán az első olyan produkció, ami igazán élvezetes volt. És itt még a háttér is csodálatosan passzolt az egész zenéhez és tánchoz. Érzelmes és melankólikus dallamok, egy egész más levegővel töltötték meg a házat. Azt mondom, hogy ez a balett részlet pont jókor jött. Az ember kissé feleszmélhetett, az andalító zene ellenére. (Persze csak azok, aki szereti a klasszikus táncot.) A táncprodukciót ismét egy híres operarészlet követett. Bizet : Carmen c. operájából hangzott el a híres Habanera, Angélique Noldus és a Magyar Állami Operaház kórusának előadásában. Hol maradt vajon a pezsgés ebből a már már agresszívnak tűnő énekből? Angélique Noldus mezzo hangja igen gyöngén teljesített. Vagy túl nagy lett volna a tér? Már az is megfordult a fejembe, hogy ezek az énekesek nincsenek ekkora épülethez szokva? Egyszerűen szinte kivétel nélkül minden belga énekes halkan szólt. Egy Habaneranak élettel telinek kellene lennie. Ez valahogy nem győzött meg erről. A bariton szólistánkra nem lehetett panasz. Fokanov Anatolij első felvonásbeli Rigoletto monológot fantasztikusan eljátszotta és énekelte nekünk. René áriája is az Álarcosbál is említést érdemel. Valamint egy duettben láthattuk és hallgathattuk. Ez volt a  Trubadúrból Leonóra és Luna gróf kettőse. Továbbiakban is maradtunk a Verdi operák romantikus világánál. Kertesi Ingridre sem lehet rosszat mondani. Jót viszont annál inkább. Gilda áriákat énekelt a Rigoletto második felvonásából. Kislányossága mindig oly elbűvölő. Hangja pedig szépen betöltötte az Operaház minden zugát. (Itt eszembe jutott, hogy ő miként énekelhette volna el mondjuk az Offenbach operából Olympia áriáját.) Ezek után robbant be szó szerint egy Meyerbeer opera részlete Dinorah - Árnyéktánca, González Mónika előadásában. Meyerbeer operái híresek nagyáriáikról. Leginkább a koloratúrák csillogtatására alkalmas szopránáriák vannak műveiben. Zenéje mindemellett temperamentumos és lágy egyszerre. Gondolok itt mondjuk a fuvola és az énekhang "kettősére." Felettébb hanyagolt zeneszerző, az ember komplett operáival szinte nem is találkozhat operaszínpadokon. Kevés Operaház játszik Meyerbeer operát. (Ennek számtalan oka lehet. Elsődlegesen viszont a terjedelmük miatt igen költséges színpadra vitelük.) Tehát Dinorah és Árnyéktánc. González Mónika részéről telitalálat volt ez az ária. És ha jól figyeltem és hallottam a fellépő művészek közül őt illette a legnagyobb ováció. Valóság és káprázat. Röviden és tömören összegezve. Olyan koloratúrákkal kápráztatta el a közönséget, hogy az ember tényleg nem hitt a fülének. Nyaktörő fordulatok, hirtelen váltások pazar és fenséges stílusban előadva. Az est összes eddigi negatívumát kompenzálta. Szerintem nem túlzok, hogy ha azt mondom : már ezért érdemes volt eljönni. Lényéből mint mindig most is áradt a kislányos báj és humor. Egészen fantasztikus énekes, sokoldalú, aki számomra egyre több területen bebizonyítja rátermettségét és tehetségét. Ha esetleg egy Meyerbeer opera koncertszerű előadását tervezné valaki a főszereplőnő adott! Természetesen magyar mű sem hiányozhatott az est műsoráról. Erkel Ferencet hívták segítségül erre az ünnepi alkalomra. A Hunyadi László c. operájából énekelte Rálik Szilvia a La Grange áriát. Rálikkal nem volt problémám, noha néhol érezhetően kissé hamisan szólt. Viszont őrületesen nagy hanggal rendelkező énekes és sok szerep vár még rá. Mint az a bizonyos Tosca címszerep, melyet azóta már többször énekelt az Operaház színpadán. Leonóra és Luna gróf kettősét énekelte Fokanov partnereként. A siker nem maradt el. Hatásos duettet produkáltak. A balettkar Palotása is megkapta a megérdemelt tapsot. Kovács János karmester a tőle megszokott magas színvonalon dirigálta az Operaház zenekarát akik mindvégig szép teljesítményt nyújtottak. Külön kiemelném a fuvolaszólót a Meyerbeer opera részletben és a Bach - Seregi balettben hallható csellót. Lesz vajon folytatás?

 

Belga - Magyar Operagála

Magyar Állami Operaház, 2005. október 29.

Közreműködött a Magyar Állami Operaház Ének - Balett - és Zenekara

Karigazgató : Szabó Sípos Máté

Karmester : Kovács János

 


2005.október 30

Megyeri Zoltán