Csurka László ária- és dalestje

Fizetek, fõúr (Sanzonok a pesti éjszakában) címmel önálló estet tart Csurka László a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán. Vagyis nem a nagy színpadot kapta meg (csak az emeleti kicsit) megmutatkozásra. Horváth Jenõ, Seress Rezsõ,  Charles Aznavour, ódon zerkovátzok idézik a múlt idõt, amikor éttermek, eszpresszók gépzene helyett hangerõsítés nélküli egy szál zongorával és dizõzzel töltötték ki az alkoholmarta éjszakákat. A Kedvesben Czifra György (majd Vécsey Ernõ és Zsolnay Hédy), a Gerbeaudban Ács Ági kíséretével Mezey Mária, a Savoyban Beamter Bubi, aki azonban Sifófokra is elkísérte nyaranta közönségét és színészbarátait (õk a hajógyári szigeten a Nemzeti üdülõjében lábteniszeztek nappal), éjjelente a Fogasban tánczenét hallgattak és égetett szeszeket fogyasztottak. Csurka csak a pesti éjszakák dalait repetálja el õszülõ nosztalgiával, és hallgat a szegedi Jégkunyhóról a Lenin körúton, amit azelõtt és most megint London körútnak neveznek.

Minden kezdet könnyű:  Csurka László 20 évesen segédszínész a Zách János igazgatta kaposvári színházban, dr. Németh Antal azonban ráosztja Csongor szerepét a Vörösmarty drámában, mellette az egyik ördögfióka Tordy Géza. Átszerződik a Déryné Színházhoz. 1959 nyarán, Szegeden javában folytak a Tragédia próbái, amikor megérkezett elkésetten a szőke fickó, mivel Major Tamás kikanalazta a katonaságtól, mint nélkülözhetetlent. Major asszisztense voltam, meg nem mondanám mégsem, hogy melyik szerepben volt annyira nélkülözhetetlen a magyar hadviselés számára, hogy a központi bizottság tagjának kellett közbelépnie mentesítésért.

Igazi - elállíthatatlan - színészdumájú. Ébredéstől, lefekvésig jár a szája. Minél rövidebb szerepet kap, annál többet beszél a társalgóban, öltözőfolyosón, és színház után különböző asztaloknál. Éles nyelvű. Azon kivételes színészek közé tartozik, akik szemben is mondják maró véleményüket, még a főrendezőnek vagy az igazgatónak is. Nem diszkrét négy szem között, hanem nyilvánosan.

Csurka mindig elégedetlen. Kevesli a szerepét. Kicsinyli a föladatot. Más szerepet szeretett volna magáénak mondani. Nem is rejtegeti soha megbántottságát. De sosem a színpadon sértett. Az szent hely számára. A megvetett és utált szerepet ugyanolyan tisztességes munkaként hozza létre, mintha dédelgetett szerepálmát osztották volna rá.

Most önálló estet tart. Lakkcipő, szmoking, kigombolt estélyi ing, de nyakkendő nélkül. Jobbra bárpult, középen kávéházi asztal. Balra zongora. Mellette ősz-copfos, kedvesen szolgáló, figyelmes és játékos zongorista: Mártonffy Miklós (egyben a színész zenei szerkesztő-társa). Nagyváradi Erzsébet, Fazekas Andrea és Ruttkay Laura segítik kifújni magát Csurkának, hogy ne kelljen végigénekelnie az este két részét.

Önálló esttel két esetben állnak elő: 1. ha egybegyűlt annyi emberi-művészi tapasztalat, amit túllendülten irodalmi-szerepbeli megkötöttségeken kénytelen elmondani a színész, 2. végső elkeseredésből, megmutatkozásra kiéheztetetten. Csurkánál fennáll mindkettő. 70 éves (lesz januárban). 50 éve színész. Egyetlen alkalommal a Játékszínben (1991) rendezőként is csilloghatott (nem is rosszul), megrendezve bátyja Majálisát. Csurka megbízható színész. Nélküle nem játszható Shakespeare színházában, de modern darab sem. Érdekes szín minden színházi poszton. Mégsem számára vesznek elő szerepdarabot. Be kell érnie azzal, ami jut neki. Vagy szinkronszerepekben kárpótolja magát. A Szabó család vége nélküli sorozatában ő Laci. Sikerszomjas (természetesen). Fullasztja fölhalmozódott önéletrajza.

Di Stefano jobban énekel. Csurkának érett orgánuma van. Előadja a dalokat. Úgy énekel, ahogy műdalokat énekelnek becsiccsentve. Vagy ahogy színész félig parlandózza, félig nótázza a betétszámot. Csurka nem tréfálkozik a divatmúlta slágerekkel. Suta rímek, csálé bölcseletek mögé vonja hűlő-félben lévő férfi bánatát és édesen fájó visszaemlékezéseit forró éjszakákra. Sajgó szívvel emlékezik korhely éjszakákra. A diktatúrában eltöltött szép éjszakákra.

Csurkának szép a hangja. Él is vele színészetében, de sosem élt vissza. Nem fitogtatta, nem búgatta, nem orgonált vele. Használta munkaeszközként. Pontos szerszámot, amivel szabatosan, minden nézőnek érthetően közvetíteni tudja közlendőjét.

A dalok giccsek, persze, de velünk együtt élő giccsek, kiszolgált giccsek, örökzölden megkapóak. A giccs a mindennapi betevő. Érzelmi gyorsétkezde. Konyhabölcseleti készétel. A vértolulásos vademberről, a mindig forrponton lévő, robbanásveszélyes elégedetlenről kiderül a Magyar Színház estéjén, mennyire érzelmes, jóságos nagy gyerek. Mennyire képes meghatódni. Annyira, hogy könnyekkel a torkunkban meghatódunk kétórás búcsúzkodásától Zerkovitzokkal, és vele énekeljük a finálét - mert szakmailag laza biztonsággal, belülről komolyan gondolva énekeltet és énekel -

"Szeressük egymást, gyerekek,
a szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet,
 a nagyvilágon nincs.
 Az élet úgyis tovaszáll,
 a sír magába zár.
Szeressük egymást, gyerekek,
 hisz minden percért kár..."

szerző: MGP