Bolond (2) óra

Minden rossz, avagy égni kell a címe a TÁP Színház (Tilos az Á Performance) legújabb varietéjének, amit a Süss fel nap alternatív szórakozóhelyen mutattak be.

Idegen terepre tévedtem. Kivénhedvén a szenespincék, jazzklubok, alternatív szórakozóhelyek világából, ahol előadók meg nézők alaposan ismerik egymást. A résztvevők azonosítása is nehezen megy.

A varietéműsort nyitó színházi szemtelenséget Najmányi László rendezte. Dióssi Gábor, mint rabláncra vert Zrínyi a hangulatcsináló néma nyitányban befordult komolysággal asztalánál ül, elfeledte szövegét, feladatát, csupán cigarettát szí hosszasan, bort tölt, kortyol, feszeng. Súlyosan ígéretes részvétele gátja az előadás formális megkezdésének.

A buddhista képzettségű biciklis kihordó Sickratman rapper (Paizs Miklós) - a Buzi-e vagy és a Mi a szar ezen a magyar ugaron? költője - gúnyos felhang nélkül szelíd ismeretterjesztésül tágítja a Szabolcska Mihály és Szittya Attila Bendegúz közötti fűzfaköltészet-történeti tudásunkat. Mintha a Mindentudás Egyetemén tartana előadást a mély érzésű hazaffyas költészet törpéiből. Legelbájolóbbnak Váradi Antal verse hatott. (Váradi -1854-1923 - drámaíró, költő, színháztörténész, tanár, 1898-1906 között a Színművészeti Akadémia igazgatója. Elholtakor Schöpflin Aladár a Nyugatban búcsúztatta: "Romantikus lélek volt, a nagy egyetemes ideálok alázatos szolgája és kürtöse, azt próbálta versben, drámában kifejezni, amit minden jó ember a szívében rejteget, mint lényének legnemesebb részét. Ezeknek az ideáloknak a fénye szétszórta a költő egyéni kontúrjait, kevéssé látjuk a mű mögött az élményt, a szólam mögött az embert, a szó felröppen a földről, elszakad tőle és az emelkedett általánosság fényködében oszlik el.")

Vécsi Tibor sámánszerű sztraccser fülbántó hangokat köszörül elő a lemezjátszóból. Vinnai András színész és forgatókönyvíró-drámaíró nagy jelenkori filmtörténeti tudással ismert filmek paródiáját elnémálkodja. Szabó Simon mindentudó gondolatolvasó artistaként a varieté-műsorok régen feledett számából formál bohóctréfát. Rajkai Zoltán törhetetlen bájmosollyal, kecses kézzel, szmokingban, keménykalapban az ügyetlen bűvész számával tündököl. Schönberger Ádám Vajdaival betölti a németnyelvű kabarék leleményét, a kettős konferanszié szerepét. Schönberger intellektuális hapaccsal álcázott színi agresszor. Lehet, hogy értelmiségi külsejét a szemüvege teszi. Máthé Zsolttal a nézőtér közepén helyet szorítva szumó viadalt vínak. A küzdelem csúcspontján a két ágyékkötőre vetkezett szumó szemüveget cserél egymással.

Vajdai (rendezte is az estet) kikötőben kószáló levantei pénzváltó, valamint az Ecserin hamisított Louis XV. bútorokat áruló ócskás egyenes tekintetével néz közönségére. Szabó Győző többedmagával szappanopera kotyvalékot hadar madárnyelven, annyira komolyak, hogy valóban létező kommunikációs lehetőségnek hisszük. Keresztes Tamás akrobatikus gumiemberi képességeiből tart bemutatót.


 A színinövendék Kovács Lehel bravúr és irónia között egyensúlyozó karate rohamát mutatja be. Dávidként megverekszik a világ valamennyi Góliátjával. Mészáros Béla uniszónó halandzsanótáját meg-megismételte közmegelégedésre a közönség. Takátsy Péter összeomló korhadt pajta recsegő-ropogó hangján elénekli Leoncavallo Bajazzók baritonáriáját. De egy szorongó amatőr színpadi zavartságának finomrajzú képét adja közben. Jobb kezét görcsösen összeszorítja. Félénken mosolyog. Bátortalan vágyik szerepelni. Választásképtelen elfogódottságában. A 61 éves elholt Florence Foster Jenkins vijjogja a hangszóróból A varázsfuvola Éj királynőjének áriáját, miközben fekete tütüben spiccel Sosa. (Polgári nevén Juristovszky Zsuzsa. Ő tervezte a díszleteket-jelmezeket.) Ugyanolyan hamisan táncol, mint Mrs. Jenkins énekelt. Schnáder Zita és Balázs Júlia azután báránybőrbundában előadják - a nézőtérről indulva - A szőrmentében című "kortársi" balettet. Vagyis a TÁP Színház antológiáját adja a rossz ízlésnek, a kontárságnak, a hozzá nem értésnek. Bármennyire bőven merítettek a rosszból, témájuk kimeríthetetlenek látszik. Ha ebből akarnak megélni a színpadon, kifogyhatatlanok maradnak évekig az ócska újdonságok színre hordásában. Addig folytathatják, amíg csak meg nem unják.

A TÁP Színház igyekszik mindenből a legrosszabbat, leghitványabbat, legnyúlósabban giccseset, elügyetlenkedettet prezentálni. Hogy gonddal kieszelt és szakszerűn kivitelezett műsoruk nem érhette el a kitűzött megbotránkoztató hatást, annak oka, hogy túl kemény a verseny: nehéz alul licitálni a színvonaltalanságot, alámerülni a képzetlenségen, az öneltelt dilettantizmuson.

TÁP-ék új estje értelmiségi hejehuja. Tettetett fesztelenségében az őseredeti párizsi meg müncheni művészkabarékra hajaz. Inkább magukat szórakoztatják, mint a megcsócsálthoz kötődő nagyérdeműt. Vinnai magánszámként fellép az ordítással. Influenzás egérként ordít szólóban. Hanem a fináléban (egész világ a színpadon), elszakítva minden illendőség féket, együtt ordítanak, tutti, ordítanak, mint megveszett iskolai osztály a nagyszünetben, fölmérgesített páviáncsapat az őserdőben, tiltakozásul az oroszlán korrupt túlereje ellen. Ordítanak, mint akik kilélegezni akarják tüdejükből a szervezetükbe beszorult igazságtalanságokat, tűrt érdemtelenségeket, sanyarú körülményeiket és megalázó díjazásukat. Ordítanak, mert együttesen jobban hallik és több a mersz.

Ordításuk figyelemre méltó energiákból és indulatokból fakad. Shakespeare-rel mondanám: Ordíjjon még egyszer! Sőt többször is. Ordításuknál erősebben érdekel azonban csöndjük. Az irodalomtól, mesétől, szereptől megfosztott színház még mindig színház, de olyan színház, ahol a személyiség ereje tartja össze a figyelmet. A játszók emberi súlya, mozgósító képessége gondolataiknak-tapasztalataiknak, egyedi érdekességüktől lesz érdekes az este.

szerző: MGP