Fosse_bemutató a József Attila Színházban

Jon Fosse: És nem válunk el soha

Az Õszi álom norvég szerzõjének egyik legkorábbi darabja lesz látható a Gaál Erzsébet Stúdióban december 4-étõl. Az elõadást Sztarenki Pál rendezte.

Jon Fosse: És nem válunk el soha
színmű egy részben
fordította: Domsa Zsófi

Nő: Varga Klári
Férfi: Dányi Krisztián
Lány: Márkó Eszter

Rendező: Sztarenki Pál
Zene: Ágens

Magyarországi bemutató: 2005. december 4. 19.30
József Attila Színház, Gaál Erszébet Stúdió

Most már jönnie kell Mindjárt jön Én nagy vagyok erős és szép És ezért vissza fog jönni Mert erős vagyok nagy és szép Ezért vissza fog jönni Most már jönnie kell jönnie kell A kedveséhez jönnie A kedveséhez jönni jönni jönnie

Az És nem válunk el soha ősbemutatója 1994-ben volt a norvégiai Bergenben. Ekkor indult Jon Fosse, az akkor már elismert prózaíró és költő drámaírói pályája. Darabjait sorra tűzték műsorra nemcsak Skandinávia, hanem Európa neves színházai. A közönség és a kritikusok egyaránt elismeréssel fogadták Fosse szabadversben írt, s gyakran zeneműnek ható színműveit. Azóta is sokan firtatják a nemzetközi siker titkát, a Fosse-drámák "receptjét".

Az egyik legszembetűnőbb jellemvonás a költői nyelv, mely emlékeztet a nyugat-norvég emberek szűkszavú párbeszédeire, és követi a modern minimalista dráma becketti, bernhardi hagyományait. Drámáinak világképe szemben a nagy elődökével mégsem a tagadásból és a mizantrópiából épül.

Szereplői, e gyakran névtelen kisemberek, hétköznapinak tűnnek, valódi lényüket mégis titok veszi körül. Egy-egy szokványosnak látszó helyzetben látjuk őket, de sejtjük, hogy valójában az élet legfontosabb kérdéseit firtatják: a létezés értelmét, az embereket elválasztó és egymáshoz vonzó magányt, a halál és az élet közti különbséget. De mindezt nem programszerűen teszik, inkább tűnik úgy, mintha megbotlanának saját szavaikban, s a gondolataik nem engednék továbblépni őket.

A Nőnek, az És nem válunk el soha központi alakjának, életét a várakozás tölti ki, olyannyira, hogy hiába érkezik haza a várva-várt férj, ő hamarosan visszazökken korábbi zaklatott, ismétlődő elemekből épülő monológjába, avagy visszamenekül a biztonságos magányba. Mindezt oly intenzív erővel teszi, hogy az általunk értelmezett valóság határait vonja kétségbe. Hihetnénk, hogy kitisztul a kép, mikor a Férfi a második felvonásban a fiatal Lány társaságában tér vissza, hiszen így a történet egy szokványos szerelmi háromszögre szűkülne. De a várakozás ekkor sem zárul le, hanem új elemekkel és kellékekkel bővül.

Hogy házasságtörés történik-e vagy a múlt megidézése, idővel már nem is látszanak fontos kérdésnek. Fosse nem tör pálcát szereplői felett, nem kipellengérezni vagy megítélni akar egy társadalmi jelenséget, esetleg morális vétket, egyenrangú félként kezeli alakjait, szolidaritást ébreszt bennünk is sajátos humorával.

Az És nem válunk el soha Fosse egyik legtalányosabb színműve. A magyar közönség eddig a Gyermek, az Őszi álom és a Valaki jönni fog című Fosse-darabokkal találkozhatott a hazai színpadokon.

Domsa Zsófi