Közönségtalálkozó

A Nyíregyházi Színház M, vagy mégsem c. elõadása utáni szakmai beszélgetésen Bodó Viktor rendezõt Bérczes László és a közönség kérdezte.

Az eleje meg a vége, és hogy nincs neki, vagy több is van: Az a cél, hogy valami meglepetést okozzunk. Unom a szabályokat, ne kelljen minden előadáson a színésznek ugyanazt csinálnia. Megfelelő nézői viselkedést sem akarunk meghatározni. Ma nehezebb volt elkezdeni az előadást a fesztivál megnyitóbeszédei után, de a színészeknek ez a feladatuk. Sokszor mondták nekem az iskolában, hogy ilyet nem lehet csinálni, de aztán láttam az Ember a Holdon c. Forman-filmet, és rájöttem, hogy lehet.

Részlet az előadásból

Bemutatókényszer nélkül: Tulajdonképpen ez az előadás már nincs is. Ide, a fesztiválra újítottuk fel. Ezek színészgyakorlatok. Úgy kezdtünk el próbálni Nyíregyházán, hogy nem volt kötöttség, nem volt kötelező, hogy megszülessen az előadás. Attól, hogy nem kellett dolgozni, elkezdtünk dolgozni.

Részlet az előadásból

Improvizáció: Sok improvizáció van az előadásban. Nem tudom, hogy mennyire látszik, hogy melyik az improvizációs rész. Éppen a rögtönzések miatt lehet nagyon változó az előadás színvonala. Sokszor ezért nem is tudom, hogy unalmas-e a nézőnek. Instruálni csak a színészek hozzáállását tudom. De a kötött jelenetek után nehéz az átváltás. A próbák során például sokat építettünk a lóállás nevű kung-fu pozícióra. Megmutatom... Ha hosszú ideig csinálod a gyakorlatot, átmos, máshogy kezdesz el koncentrálni. Ebből született például a kitartott, tablós jelenet.

Részlet az előadásból

Nem rendes darab: Rengeteg színészgyakorlattal készültem. Mindig a történet laza ívét, a karaktereket találom ki, erre kezdenek improvizálni a színészek.

Színészgyakorlat: Sztanyiszlavszkij A színész munkája című könyvében rengeteg gyakorlat van, amit továbbgondoltunk. Jó hobbi ezeket gyűjteni. Arra is vannak példák, hogy hogyan sírja el magát az ember.

Csapat: Fontos, különben nem jön létre előadás. Sértődés például nem történhet színházban. Tönkreteszi a munkát. Az ismeretlenséget is lehet használni.

Részlet az előadásból

Nem jó: Ritkán mondom azt a színészeknek, hogy valami nem jó. Általában akkor, ha nincs ötletem. Az sem igaz, hogy a hazug nem jó, mert néha több energiát szabadít fel. Már ha a hazugon a művit értjük.

Különbség a Bodó Viktor-előadások között: Sok az azonosság, ezért előtte mindig eszembe jut, hogy abba kéne hagyni.

Részlet az előadásból

Színészet: Nem gondolom, hogy jól sikerült ez a része az életemnek. A mai napig kiráz a hideg, ha a Kalózok c. filmre gondolok. Boldog vagyok, amióta nem játszom. Az egésznek annyi pozitívuma volt számomra, hogy megtanultam a kamerabeállításokat. Nagyon szeretnék filmet rendezni.

szerző: km

A Nyíregyházi Nagycirkusz

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiváló társulat Nyíregyházán. A Móricz Zsigmond Színház a kilencvenes évek végén, illetve az ezredfordulón minimum három előadással (A vágy villamosa, Ványa bácsi, Krétakör - és akkor még nem beszéltem A Mandátumról vagy a Cselédekről) írta be magát a magyar színháztörténetbe. Olyan színészgárdával rendelkezett, melyet Szabó Márta, Csoma Judit, Varjú Olga, valamint Gazsó György, Egyed Attila és a fiatalon elhunyt Kerekes László neve fémjelzett. Az akkori csapat vezető színészeinek nagy része azóta elhagyta Nyíregyházát. Nosztalgiázásra mégsincs ok: az M, vagy mégsem éppen azt bizonyítja, hogy ismét születőben van egy jó kis társulat a szabolcsi megyeszékhelyen, ahol kilenc színész arra vállalkozott, hogy Bodó Viktor vezetésével improvizációkon alapuló előadást hozzon létre.

Az M, vagy mégsem felszámolja a színházi konvenciókat. Nincs "rendes" eleje és vége, mellőzi a lineáris történetvezetést (sőt, történetről sem nagyon beszélhetünk). Nincs hagyományos értelemben vett, a nézők és a színészek közti megnyugtató távolságot szavatoló színpad. A játék- és a nézőtér határai mindjárt az első jelenetben elmosódnak. Miközben az egyik színész (Petneházy Attila) a produkció felkonferálásába kezd(ene), a közönség sorai közt megszólal egy mobil, majd több felől köhögést hallani. Az egyik "néző"  megelégelvén a hangzavart  üvöltözni kezd a telefonáló férfival. Persze maguk a nézők közé vegyült színészek "csinálják a fesztivált", a bunkó és a "tisztelettudó" közönségtípust egyszerre modellálva. Az előadás igazi érdekességét véleményem szerint azonban nem ezek a határsértő eszközök adják (már csak azért sem, mert a gyakorlott színházlátogató már hozzá van szokva az ilyen megoldásokhoz), hanem a rögzített és az előadás adott pillanatában megszülető improvizációk. A cintányér hangjával felvezetett, nagy kedvvel előadott jelenetek mintha önálló műsorszámok, cirkuszi showelemek lennének - különösen igaz ez a színészek fizikai képességeire építő mutatványokra. A dominánsan repetitív mozgás-, beszéd- és énekgyakorlatok néha szándékosan túlhajszoltnak tűnnek, mintha az élvezhetőség határait próbálnák kitapogatni általuk a színészek. "A tűréshatárig és tovább" - fogalmazza meg az előadás jellegére reflektáló gondolatot Fábián Gábor a beleéléses alakításokat és Sztanyiszlavszkij módszerét parodizáló magánszámában, amikor is a hitelességnek mindent alárendelő színész megcsonkítja ujjait és fogsorát. Komoly színházelméleti kérdés játékos köntösben - nem az első és nem is az utolsó az előadás folyamán. A jelenetfüzér legemlékezetesebb eleme mégis a zsonglőrmutatványokkal kísért ebédelés volt számomra, melyben a felszabadultan, ám koncentráltan játszó színészek tányérokkal és evőeszközökkel bűvészkedtek.

Az M, vagy mégsem a befejezésében sem hazudtolja meg önmagát. Az előadás véget ér, illetve csak azt hisszük. A nézői ovációt követően ugyanis a színészek, mintha visszatapsolták volna őket, egy Miles Davis számot szólaltatnak meg hangszereiken. A közönség álmélkodva nézi, hogy az előadók milyen remekül tudnak zenélni - ám amikor leteszik a zeneszerszámokat, a muzsika megszakítás nélkül szól tovább. Sorry, csak playback volt! Ez a fiatalos "pofátlanság", vagányság végig jellemzi ezt az emlékezetes előadást, melynek talán maguk a színészek a legnagyobb haszonélvezői, mert Bodó Viktor segítségével sikeresen visszataláltak a színjátszás egyik fundamentumához, a játék öröméhez.

Darvasi Ferenc