Fülke fényben

A József Attila emlékév záróprogramjaként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaratermében a Miskolci Nemzeti Színház mûvészeinek elõadásában látható a Fülke fényben címû elõadás.

 

 

"Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Így iramlik örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok."
Eszmélet - 1934.


 

 

 

1937. december 3. - Balatonszárszó. Remenyik Zsigmond, József Attila barátja és szerkesztőtársa így ír a költő utolsó óráiról: "Estefelé sétálni akart. (...)  "Mindjárt visszajövök - mondta nővérének -, ne zárjátok be az ajtót. Sétálok, kiszellőztetem egy kissé magam." Ekkor ment ki a sáros utcán át az állomásra, ahol egy Pest felé induló tehervonat rostokolt. Hogy itt mi minden fogta el, mire gondolt, mi világosodott meg előtte, mint pokoli láng, vagy mennyei fény, az örök titok, mert erről már sem írásban, sem szóban be nem számolhatott. Mire az állomástól egy rövid kőhajításnyira ért, lassan gyorsuló indulásba kezdett a szerelvény."



A szárszói háztól gyalog mindössze két percre van az állomás. S hogy ezalatt az idő alatt milyen gondolatok, emlékképek merültek fel József Attila tudatában, hogy végigperegtek-e benne életének történései, az valóban "örök titok". Az előadás nem rekonstruál, hanem egy fiktív helyzetet teremt, melyben három színész, három József Attila-i "én" - versek, levelek és prózarészletek felhasználásával - ezt a "titkot" járja körül. Fikcióról lévén szó, az alkotók elrugaszkodtak a pódiumműsor-szerű előadásmódtól. A FÜLKE-FÉNYBEN színházi formában megvalósuló játék: elképzelt visszatekintés, számvetés egy sorsmodellé lett életúttal.

Fülke fényben

Szereplők: Fandl Ferenc, Kriston Szabolcs, Lukács Gábor
Zene: Nagy Nándor
Játéktér: Hircsu Mariann
Irodalmi munkatárs: Duró Gábor

Előadás: december 5. hétfő 17 és 19 óra, Krúdy Kamaraszínpad

Az előadást József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából 2005 tavaszán adta elő a Miskolci Nemzeti Színház játékszínében Fandl Ferenc, Kriston Szabolcs és Lukács Gábor.

Az előadásról:
A balatonszárszói háztól a sínekig két percig tart az út. A költő életének utolsó két percét - "szabad ötletek" sorozataként - az életmű segítségével idézi fel az előadás. A költő gondolatban végigtekint élete egészén: így került az előadás középpontjába József Attila kapcsolata édesanyjával, szerelmeivel, ezért villannak fel a költő gondolatai betegségről, a munkásmozgalomról, Istenről és a halálról. Az előadás központi motívuma, miként József Attila egész életművének is alapmotívuma: a vágy, hogy valakihez, valakik közé tartozzunk, az egyén és a közösség viszonya, és az egyén sorsa.
Ezeket az összefüggéseket kutatva készült a FÜLKE-FÉNYBEN - FANTÁZIA EGY (ÉLET) MŰRE című József Attila-előadás. Elhangzanak a költő ismert és nagy versei mellett a kevésbé ismert, ám az életmű egészéhez szervesen hozzátartozó, a költő személyiségét hűen kifejező versek és szövegek is.

A közreműködőkről:
Az előadás a Miskolci Nemzeti Színház két fiatal színművészének ötletéből született: Fandl Ferenc és Lukács Gábor mellett az előadás szereplője Kriston Szabolcs is. Dramaturgként közreműködött Duró Gábor, a színház irodalmi munkatársa. A zene Nagy Nándor, a tér Hircsu Mariann munkája.

A fotókat Székely Balázs készítette.