Mágneses mezők

A MU Színházban 2005. december 9-én és 10-én  20 órakor mutatja be Nagy Andrea: Mágneses mezõk címû új darabját.

Nagy Andrea  a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után kiemelkedő európai kortárs táncközpontokban (Centre National de Danse Contemporaine d'Angers (F), European Dance Development Center- Arnhem (NL)) és hazai kurzusokon folytatta tanulmányait. A Honvéd Együttes, a Phobos Táncegyüttes majd az Artus Táncszínház tagjaként dolgozott, jelenleg független alkotó. A mostani bemutató legutóbbi munkájának folytatása.

fotó: Hapák Péter


Ahogyan Andrea megfogalmazza:
"Ez a téma izgat. Ez a kettősség, ez a két pólus, mint a mágnes két pólusa vonz ide-oda. Az egyik az érzelmi állapotok kifejezése, a  másik a tiszta tánc. Az érzelmi állapotokat hiába próbáltam megtagadni vagy figyelmen kívül hagyni, rá kellett jönnöm, hogy ugyanúgy hozzám tartozik, mint a tiszta tánc, amikor nem élek át semmit, egyszerűen játszom a vonalakkal, a formákkal, a tér ritmusával."
 

Közreműködők:

koreográfus: Nagy Andrea, előadók: Ékes Georgina,  Haraszti Adrienn, Nagy Andrea, Nagy Csilla, Tonhaizer Tünde, zeneszerző:Bartók György, jelmeztervező: Lőrincz Kriszta, fénytervező:Kocsis Gábor, fotó: Hapák Péter