Színházi jelenlét, színházi jövőkép

Megõrizte vagy elvesztette a színház a kulturális életben betöltött eddigi szerepét? Nõ vagy csökken a színházi szakma kiszolgáltatottsága? Hogyan változik a színházba járók aránya? Megfordítható-e ez a folyamat - katarzis vagy lassú, szomorú végjáték várható? Fennmaradhat-e hosszútávon a társulati forma és a repertoárjátszás gyakorlata? Milyen módon lehetne a megváltozott viszonyok között megújítani a színházi struktúrát? Mit tehet a megoldás érdekében a szakma és a fenntartók?

Ezek a kérdések több éve foglalkoztatják a színházi szakmát és a színházszerető közönséget. A színházak helyzete Magyarországon megint viták középpontjába került. A kulturális lapokban, szakmai fórumokon zajló, olykor nagyon indulatos disputákat nem a közönség elégedetlensége gerjeszti. A látogatottsági mutatók szemszögéből ugyanis nagyjában és egészében rendben mennek a dolgok. Viszonylag gazdag a kínálat, vagyis a csökkenő mértékű támogatás még mindig lehetővé teszi, hogy a színházaknak ne csak a tömegigényt kelljen kiszolgálniuk. Azokban a városokban, ahol egy színház van, az érdeklődés hullámzása a pontos mérőeszköz. Budapesten a színházak közötti verseny, illetve munkamegosztás lehetővé teszi, hogy a néző megtalálja a kedvére való színházakat.

1990 után a színházi vállalkozások egész sora jött létre. Ugyanakkor a hagyományos struktúrát alkotó színházaknak is kihívást jelentett, hogy a korábbitól lényegesen különböző közegben kell működniük. Tizenöt év alatt láthatóan sikeresen alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz, ám a jövőt illetően egyre nagyobb a bizonytalanság.

A viták során a tradíció tiszteletén alapuló folytonosság igénye (azaz a kialakult mennyiségi kínálat védelme), és az új törekvések támogatásának, a minőség előtérbe állításának követelése feszül egymásnak. Az egyik lényeges ütközőpont, hogy ki hogyan minősíti az államosítás után kialakult, és nagyrészt máig is létező, gyakorlatot. A társulatos repertoárszínház előnyeit mindenki elismeri, ugyanakkor ma már az is nyilvánvaló, hogy gátja volt egy sor szakmai kezdeményezés kibontakozásának. A korábbi monolit struktúra helyett egy sokkal bonyolultabb szerkezet kialakulásának kínjait szenvedi ma a színházi élet. A helyzet nem drámai, de egyre nyilvánvalóbb a lépéskényszer: másképpen kellene szerveződni. A mecénási feladatokba belefáradt államot, a fenntartás nehézségei miatt ideges önkormányzatokat, a napi fenntartási gondokkal küzdő színházakat ugyanaz a kérdés nyomasztja: Ki fogja megfizetni, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, az átalakulás árát?

A vázolt problémák végiggondolását hivatott segíteni
a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával
 
SZÍNHÁZI JELENLÉT - SZÍNHÁZI JÖVŐKÉP

címmel megjelent kötet, mely három színházi kutatást foglal magában.

Az első tanulmány, amelynek szerzője Szabó István az Országos Színházművészeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese, a színházi struktúrával foglalkozik, a jelenlegi szisztéma fenntartásának, fennmaradásának problematikáját járja körül. A társulatos repertoár rendszer megőrzése és a struktúra kereteinek tágítása nincs ellentmondásban egymással - állítja a szerző.

A változtatás nem csak pénzkérdés! Ebben a vonatkozásban is fontos adalék a kötet második tanulmánya, Venczel Sándor elemzése, amely a regionális gondolkodásnak színházra való kiterjesztését alapozza meg.  A szerző a gyakorló színházvezetőkkel és színházfenntartókkal készült kérdőíves felmérés eredményeit is közreadja, így képet kaphat az olvasó ennek a körnek a színházi struktúrához való viszonyáról.

A harmadik kutatás az ország felnőtt lakosságának a színházba járási szokásait, a színházakról, a színészi pályáról alkotott véleményét vizsgálta egy reprezentatív felmérés alapján, amelyet Vásárhelyi Mária szociológus vezetésével készítettek. A negyedszázaddal ezelőtt készült utolsó hasonló vizsgálat adataival való összevetés lehetőséget teremt az elmúlt két évtized legfontosabb változásainak regisztrálására, és a mai színházzal kapcsolatos attitűdök gazdag bemutatására.
  
Helyzetképet ígér a kötet, de lehetséges jövőről is mond valamit. A vitákhoz adalékot, a továbbgondoláshoz alapot teremt az érdeklődő - és a színház jövőjéért felelősséget érző - olvasó számára.

A Nemzeti Kulturális Alapprogram kezdeményezésére született színházi tanulmányoknak kötetben való publikálása egyben egy sorozat nyitó darabja. Az "NKA Kutatások" kötetei sok esetben évtizedes hiányt pótolnak majd egy-egy kulturális terület átfogó vizsgálatával - vitákat lezárva és nyitva, meglapozva az együtt-gondolkodást és egy hitelesebb kulturális jövőkép kialakítását.

Budapest, 2005. december 8.

 forrás: Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottsága