Reneszánsz lant

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a  Nemzeti Múzeum Lapidárium  kávézójában 2006. január 23. hétfõ 18 órakor a "Rutafának sok szép ága"  címû est kerül bemutatásra. Az est a reneszánsz kori Kárpát-medence zenei világából nyújt sokszínû keresztmetszetet magyar reneszánsz lantdalokkal, történeti és egyházi énekekkel, népdalokkal, virágénekekkel és  korabeli lantmuzsikával.

 "Rutafának sok szép ága"
BALASSI BÁLINT, TINÓDI SEBESTYÉN, BAKFARK BÁLINT, VÁSÁRHELYI ANDRÁS,  WATHAY FERENC, KÖDI FARKAS JÁNOS,  SZENCZI MOLNÁR ALBERT  és kortársaik műveiből

Bognár Szilvia - ének

Kónya István - reneszánsz lant

 

Tinódi Lantos Sebestyén címere

A lantkíséretes ének gyakorlata egészen az ókori időkig nyúlik vissza. A magyar középkori  regősök, igricek, énekmondók, majd később ezek utódai, a históriás énekesek, a  protestáns énekmondók  többségében pengetős hangszereken, valamilyen lantfélén kísérték magukat. S  máig azt sem  tudjuk, hogyan.  A 16. századig bezárólag a költészet, előadását tekintve  - még énekelt költészet. Az alábbi műsorban a korabeli lantdarabok mellett  elhangzanak: középkori,  egyházi népénekek, archaikus népi imádságok, zsoltárfordítások, históriás- és történeti énekek, énekelt versek, szerelmi- és virágénekek, párosító- és mulattató dalok és népdalok. Ezek a művek egy tőről fakadnak. Mint  egy  ágas-bogas  fának az ágai, úgy ezek is egy tőből táplálkoznak. Számos korabeli írott forrásunk (kódexek, énekeskönyvek, daloskönyvek, zsoltárgyűjtemények) dallam- és szöveganyagát megtaláljuk különféle népzenei- és népdalgyűjteményekben  is. Balassi verseit hol egy ismert olasz, német nótára, hol egy magyar, horvát vagy épp török népdalra képzelte el. A 17. századig nem létezett éles határ műköltészet és népköltészet, műzene és népzene,  népi  és  úri, paraszti és nemesi  hagyomány között. "A  magyarok itt mind egyformán s egy nyelven beszélnek" írja Galeotto Marzio 1458-ban. A zenei nyelv ugyanígy egységes , a különböző  zenei formák és műfajok egymást folyamatosan termékenyítik, gazdagítják.  Mivel  a  világi és egyházi  zene, sőt az egyes társadalmi rétegek zenei irányzatai is évszázadokon át ugyanazon kulturális- és zenei hagyományból táplálkoztak, majd  szétválásuk után is folytonos kölcsönhatásban éltek, ezért a műfaji sokszínűség meglepően nagy.A magyar zenetörténet egy olyan szeletét járjuk itt be, ami a népzene és a műzene határmezsgyéjén létezett évszázadokon keresztül.

forrás: Kónya István