Hamlet III.

Gyors egymásutánban három Hamlet Arany János azonos szövegével három egymásra nem is hasonlító színdarab. Szombaton a Budapesti Kamaraszínház Tivolijában Sándor János rendezésében került színre Shakespeare darabja: Hamlet, dán királyfi - Hamlet, Prince of Denmark címmel.

Mesterházi Gyula megérkezik az előadás végére nyegle, szájában napszemüveg szárát rágcsáló, tenyérbe mászó, ifjú Fortinbrasként. Ő az új hatalom. Az új erő. A régi értékekre nemcsak fütyülő, de azokról hírből sem hallott új nemzedék. A világ kizökkent, és most már soha többé nem akad rá ember, helyretolni azt. Új undokak jőnek, más világ, más erkölcsi mércék. Hamlet királyfi úgy rémlik, nem véletlenül nyelte el, vagy felejtette el halála előtti utolsó mondata utolsó szavát. S a többi néma...- mondja Bertók Lajos, és nem mondja azt, hogy a többi csend. A többi kvász lesz, zűrzavar, irtóztató, irtóztató, irtóztató. Kerényi Hamletje a Madáchban egy új kor nyitányát konferálja be. Tim Carroll rendezése a Bárkában közös népünnepély. Sándor János keserű vallomássá futtatja ki a trónöröklés tragédiáját. Jó ideje rendezők úgy tüntetik fel (Benno Besson, Ascher Tamás), hogy nem következnek jobbak a trónbitorló Claudiusnál, de azt se mondják, hogy a gondolkodó Hamlet elmúltával reménytelenebb lesz a világ. Hamlet nem megváltást hoz halálával, Fortinbras az őt méltató szavakat papírból hadarja el protokollfőnökének részvétlen fogalmazványából. Belezuttyan a nézők feje feletti karosszékbe, s a többi néma pöffeszkedés.

Sándor János a régi Nádasdy-növendékek - Sík Ferenc, Kapás Dezső, Ruszt József -osztálytársa. Voltak nagy rendezői eredményei. Vele rázta le magáról Kaposvár az  olcsó operett rutint, a csökött vidéki ripacsériát. Főrendező volt Csabán, Kecskeméten, Szegeden. Idővel nem bírta a színfalak mögötti mérkőzéseket. Kiváló színháztörténeti munkásságot folytatott. A Budapesti Kamara hozta vissza gyakorló rendezőnek. Mira János terét L-alakban elhelyezve ülik a nézők. Játszik az oldalfolyosó, a karzat, a világítási híd, játszanak a hangszórók. A meggyilkolt öreg király kísértete nem jelenik meg sem a bástyán, sem Gertrud szobájában, csak hangját hallani a hangszórókból. A színészek (Haás Vander Péter, Fabó Györgyi, Katona Zoltán) zenei motivumként megkapják Nino Rota komédiásindulóját a 8 és ˝-ből. Sajnos, azután mindenikük abgangként fütyüli, vagy énekli távoztában. A pasztell színekhez vonzódó Jánoskúti Márta csupa fekete öltönyt tervezett a férfiaknak, feketébe öltöztette a nőket is, csak a királyfi jár fehér zsávolynadrágban és nyitott ingben, legfeljebb "éjszín" nyaksálat teker nyakára, vagy sötét kapucnis melegítőt húz magára. Tehát ez jelenkori, szellemtelenített Hamlet. Modern korhoz nem illik a kísértet? Egyrészt, ha materialistaként nem hisszük is a kísérteteket, most színházban vagyunk, ahol a képzelet minden játéka otthonos, másrészt életünk tele van hazajáró kísértetekkel. Vagy láb alól eltettek kísérteteivel, akár élő kísértetekkel.


 
A szereplők java nem tud megbirkózni feladatával: Verebes Linda csinos Ophelia, Bozsó Péter nem meggyőző Laertes, Valkay Pál (I. sírásó), Bank Tamás (II. sírásó), Dolmány Attila Rosencrantza mindössze egy napvédő üveg viseletére szorítkozik, Kovács Ferenc (Guildenstern) színpadi életjeleket ad és nyoma van alakításában némi gondolkodásnak, Zámbori Soma észrevehetetlen Horatio, hasonlóan Lengyel Gábor Marcellusa és Petyi János Lucianusa.  Szilágyi Zsuzsa (Gertrud) némileg sopánkodó királyné. Törköly Levente ízes Claudius. Kedélyes, életszerető lókötőnek látszik kezdetben. Nem trónbitorló intrikusnak. Szép és bensőséges imajelenete. Itt még érezni gyilkos tettéért lelkifurdalását. A későbbiekben ő is átveszi a harsogóbb kritizáló modort. Általánosan királyivá válik.  Napilappal és pápaszemmel színre érkező, lógó nadrágtartójú, kispolgári államminiszterként Körtvélyessy Zsolt felmentést érdemel, mert a megműtött Szilágyi Tibor helyett beugrott Polonius szerepébe. Szöveg és tempó-ritmus problémái vannak. Feltehetően a későbbi előadásokon jobban birtokában lesz majd a szerep.

Delacroix: Hamlet és Horatio a temetőben

Bertók Lajos a zsámbéki rakétabázison már eljátszotta Hamlet, dán királyfit Jámbor József rendezésében (2004). Ideges Hamlet volt. Kifeszítetten végére akart hatolni a rejtélynek. Megtisztítani akarta a dán világot. Taglejtése, mozgása könnyeden fesztelen. Leguggol beszélgetőtársaihoz, mint óvodásokhoz: kiegyenlítve a magasságkülönbségeket. Az őrültséget bohóckodásba rejtette. Szemében mindvégig ott égett a kiolthatatlan szándék: beteljesíteni vállalt föladatát. A Tivoliban korábbi megoldásaival részben szakított. Gyötrődik. Gondolkodik. Kevésbé mutatványos, mint Zsámbékon, de mélyebben értő és érző. Időnként kezeibe temeti arcát, mint aki nem bírja tovább a ránehezedő súlyokat. Lehet, hogy a házi-főpróbára  nem ért el Hamlet teljes lázáig. Bár nem háborgó és háborult Hamletet mutat, hanem konok igazságkeresőt. A dániai helyzetet érti már, átlátja az udvar működését, az emberi kétszínűségen keresztüllát. Bertók Hamletje önmagát akarja megérteni. Helyét a nap alatt. Azt a keskeny ösvényt, ahol még ellehet  árulás és önárulás nélkül. Elengedhetetlen ennek érvényesítéséhez Bertók színészi eszközeinek letisztulása, majdnem minimálra egyszerűsödött gazdaságossága. Majdhogy nem középhangon mondja el Arany János verseit. Nem rántja naturalista közvetlenkedésbe a dikciót, de nem is fényezi ünnepélyesen fölfuvalkodottá. A beszédet Bertók közlésre használja. Nem nyomatékosítja a tragédia slágersorait. Nem figyelmezteti a nézőt, hogy itt ismert citátum következik, színpadi ária, szavallati magánszám, klasszikus kiemeltség. Egyetlen egyenletes vonalban halad szerepformálása. Ez Erzsébet-kori színpadra utaló alacsony játékdobogó meg a nézők közelsége arra kényszerítik, hogy a monológokat ne egy oszlopnak támaszkodva merengje el, hanem - ahogy eredetileg is lehetett Londonban - a nézőkkel ossza meg gondolatait. Nem kijátszik a közönséghez. Megbeszéli csupán velük, mint résztvevőkkel, legbensőbb gondolatait. Erős kapcsolatba kerül egy-egy nézővel. Partnerévé teszi azzal, hogy hozzá címezi belső gondolatait. Konferálás, színészkacérság helyett a dráma áramkörének a nézőteret is bevonó átható ereje. Vegyük hozzá, hogy Bertók nem él vissza orgánumával, beszéde kidolgozott tisztaságával. Nem elénekli Hamlet szólamát. Előgondolkodja előttünk feloldhatatlan dilemmáit. Szemben lomhanyelvű, vagy bénahangszálú színészetünkkel, Bertók gyorsan és érthetően beszél. Nem nyomatékosít. Szavainak súlya van. Nem értelmez. Ő maga értelmes. Tény, hogy a házi főpróbán még érezhető volt, mennyi tartaléka van, mennyivel többet teljesít majd az előadásokon.

Korunk Hamletjét láthatjuk a Tivoliban fakó árnyak karéjában.


szerző: MGP