Új tagot választanak a Nemzet Színészei

Agárdy Gábor halála után újra választani kényszerülnek a Nemzet Színészei: a cím birtokosa olyan színmûvész lehet, aki szerepeiben maradandót alkotott és negyven évet töltött színpadon, vagy legalább húsz évig a Nemzeti Színház tagja volt. A szokásjog szerint idõsebb férfiszínészt választanak majd, a döntésig még hetek telhetnek el.

Gabi bácsi, ebből a nyolcvannégyből negyvennyolcat nyugodtan letagadhat! - talán ez volt az első mondat, amit elcsíptem a forgatás szünetében a nádasdladányi kastélyba érkezve. A Magyar Színház egyik sikerdarabjának filmes változatát készítették, és éppen végeztek egy snittel, amikor Agárdy Gábor nem többet, két percet kért szövegösszemondásra.

Mégiscsak közel fél éve volt az utolsó előadás a régi Nemzetiben. Pedig jól tudta, mi következik, friss volt, képben volt, mondták is neki: eddig még egyet sem tévesztett. Búcsúztunk éppen a nyártól, egyre korábban alkonyodott, miközben egy jelenetet újra kellett volna venni az udvaron, ám a kastélypark felett gyorsan bepirult az ég alja - a hintó érkezését így már nem várhatták meg. Kicsivel több idő maradt hát a benti forgatásra, s mivel a színész biztonságérzete mindennél fontosabb, összemondták a szöveget Avar Istvánnal. A két percből aztán lett vagy tíz is, a gyertyák nem égtek a csonkig éppen, a reflektorok fényében meggyöngültek, elhajoltak. Cserélni kellett, létra kellett, idő kellett, s a két színészóriás a legnagyobb nyugalomban és türelemben várta az apró malőr kiigazítását. A szöveget persze úgy adták egymás szájába, ahogy a huszonévesek még nem tudnák - úgy végszavaztak, hogy csak kapkodták el egymástól a szót. Tátott szájjal bámultam ezt a furcsa pingpong-meccset, szerva csak egy volt, s aztán végigmondták oldalakon át Márai egyik legszebb szövegét.


Agárdy Gábor még értesült róla, hogy életműdíjjal tüntetik ki az idei Filmszemlén. A múlt héten azonban felőle kaptunk végső üzenetet - nem lesz ott, s nem nézi meg a Márai-film bemutatóját. Miközben mégis végig ott lesz, s ha a filmet nem is, de minket alaposan szemügyre vesz majd. És még számos alkalommal biztosan elmegy a Hevesi térre is, igaz, sem Henrikként, sem Pomponiusként, sem Doolittle-ként, sem Sterbinszkyként nem fog összekacsintani már a nézőkkel szent ripacsériája, ahogyan Kállai Ferenc magasztalja életművét, azt a bő hetven évet a színpadon.

Agárdy sem titkolta, nem az örökös tagság, nem a Kossuth-díj, hanem a közönsége szeretete és esténként a taps igazolta vissza, hogy nyolcéves kora óta színpadon van. Na meg a kollégák elismerése, köztük, hogy a Nemzet Színészei közé hívták. 2000 augusztusában választották ki azt a tizenkét színművészt, akik ilyen módon elsőként kerültek a nemzeti színjátszás élő legendái közé - névleg is. A Nemzeti Színház akkori vezérigazgatója, Schwajda György az alapító okiratot úgy fogalmazta, hogy a Nemzet Színésze címet azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek, negyven évet magyar színpadon, vagy húszat a Nemzetiben töltve. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik egyszerre, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha ez a létszám bármely okból csökken, a megüresedett helyre a cím birtokosai egyhangú szavazással tehetnek javaslatot.

Agárdy Gábor színésztársaival háromszor vett részt ilyen szavazásban: Sinkovits Imre örökébe Avar Istvánt, Lukács Margit helyére Komlós Jucit választották, Bessenyei Ferenc halálakor pedig Zenthe Ferencre voksoltak egyhangúan. És egykedvűen: rosszkedvűen. Most Agárdy nélkül szavaznak, miután elföldelték Gabi bácsit, újra összeülnek a halhatatlanok és ismét maguk közé emelnek valakit a magyar színjátszás nagyjai közül. A döntés kizárólag az övék: Avar István, Berek Kati, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Raksányi Gellért, Törőcsik Mari és Zenthe Ferenc választását senki és semmi nem befolyásolhatja. Hogy figyelembe veszik-e bárki véleményét, az csakis rajtuk múlik, de hogy ki lesz a Nemzet Színésze ezúttal, az csak hetekkel később derülhet ki. Döntésük alapján és a kulturális miniszter egyetértésével a Nemzeti Színház adományozza az elismerést annak, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott és 62. életévét betöltötte.


Az elismeréssel kapcsolatban általános a szakmai vélekedés, hogy szerencsés lenne végre egy vidéki vagy határon túli színházhoz kötődő művész életművét is elismerni ilyen módon. Ebben az esetben az életét a Szegedi Nemzeti Színházban töltő Király Levente, a jelenleg Székesfehérváron játszó Szabó Gyula, vagy a kolozsvári Senkálszky Endre lehet a kitüntetett. Ha viszont újra, hagyományosan fővárosi művészre voksolnak, viszonylag óriási merítésből válogathatnak. Arra minden bizonnyal lehet számítani, hogy a társaságban legfiatalabb, hetven esztendős Törőcsik Marinál idősebb, férfiszínészt fognak választani. Akkor többek között Bács Ferenc, Bánffy György, Bárdy György, Bodrogi Gyula, Harkányi Endre, Kemény Henrik, Keres Emil, Kézdy György, Körmendi János, Kun Vilmos, Mécs Károly, Miklósy György, Sztankay István, Tordy Géza vagy Végvári Tamás is esélyes lehet. Bár eddig mindig azonos nemű művész vette át a stafétát, az is előfordulhat, hogy az arány kiegyenlítése végett most kivételesen mégis színésznőre esik a választás, s szóba kerülhet Csernus Mariann, Galambos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Margitai Ági, Olsavszky Éva vagy Schubert Éva, netán a vajdasági Karna Margit. S természetesen az sem zárható ki, hogy a legfiatalabb hatvanasok közül gyarapodik a Nemzet Színészeinek sora.

szerző: Koren Zsolt