Asszony a fronton

Az õsbemutatóra Csákváron, a regény történetének színhelyén, a ma kórházként mûködõ Esterházy kastély színháztermében kerül sor 2006. február 26-án, délután 5 órakor. A felolvasó színház-jelleg zenével, valamint egyéb színpadi elemekkel bõvül.

 Asszony a fronton
felolvasószínházi előadás, egy felvonásban
Csákvár, Esterházy-kastély épületében lévő kórház előadóterme
február 26., vasárnap, 17 óra

Polcz Alaine emlékiratainak felhasználásával színpadra írta:
Baranyai László
 
Szereplők:
Takács Katalin
Pálfi Katalin

Rendezte:
Vidnyánszky Attila

Takács Kati

A könyv monológ: egy idős asszony visszaemlékezése házasságára, a házasságát követő egy esztendőre. S nem is lenne más, mint egy, az iskolapadból az oltár elé vezetett naiv fiatalasszony rosszul sikerült házasságának krónikája - ha az esküvő időpontja nem a második világháború utolsó évére esne. A férje ridegen, közönyösen bánik vele, sokszor igazságtalanul gúnyolja. De az asszony szereti, és mindennap újra, meghatóan reménykedve próbálja visszaszerezni férje szerelmét. A háború forgatagában a pár elszakad egymástól, a lány Kolozsvárról előbb Budapestre, aztán a front elől Csákvárra, az Esterházy kastélyba kerül, ahol anyósa a kulcsárnő.  Rosszabb helyre nem is menekülhne - Csákvár négyszer vonult át a front, foglalták el s vissza hol a németek, hol az oroszok.

A falut elfoglaló oroszok többször is megerőszakolják a fiatalasszonyt, akit a helybeliek - tartva a katonák folytonos betörésétől - nem akarnak befogadni maguk közé.

Valamennyi olvasót és értékelőt a könyvnek azok a részei ragadják még, melyben az írónő szenvtelenül közzéadja többszöri megerőszakolásának felkavaró és szörnyű történetét. Akár a Sorstalanságban, itt is a szenvtelen, látszólag érzelemmentes narráció készteti felháborodásra és állásfoglalásra az olvasót.

Azzal, hogy elbeszéli saját meggyalázásának megrendítő történetét, hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örökérvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. Polcz Alaine-nek "a világtörténelem falára festett magánfreskójából" a háború személyes, kegyetlen, emberi és esendő arca is feltárul az olvasó előtt. Mert a regény jóval több a kegyetlen kalandok leírásánál: finom érzékkel vizsgálja azokat a nem egyszer meglepő és váratlan reakciókat, amelyekkel az emberek a háborús megpróbáltatásra reagálnak. Az írás a benne foglalt borzalmak ellenére is apoteózis: tiszta tudattal, ép erkölcsi érzékkel túl lehet lépni a traumákon.

 

Pálfi Kata


Idézet a könyből:
 "Egy másik éjszaka egész csapat ütött rajtunk, akkor a földre fektettek, sötét és hideg volt, lőttek. A következő kép maradt meg bennem: guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hogy egyik fekszik rám, hol másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut. Néztek egy karórát, időnként gyufaszálat gyújtottak, az egyiknek öngyujtója is volt, mérték az időt. Sürgették egymást. Kérdezte az egyik: "dobre robota?"
Nem mozdultam. Azt hittem, ebbe belehalok. Persze, nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal.
Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom. Hajnal felé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: az ember két lábát a válla fölé hajtják, és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. Nem, mert akarják, hanem a fékevesztett erőszak miatt."

forrás: Naszály