5. L1 Kortárs Tánc Fesztivál

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az L1 Társulat rendezésében 2006. március 13-18 között az L1 Kortárs Tánc Fesztivál, mely hat napon keresztül, három helyszínen várja a tánc és a mozgás szerelmeseit - és azokat, akik most lesznek csak azok.

Az L1 Társulás, aki évközben egy ferencvárosi gyártelep üzemcsarnokában alkot, hat izgalmas, vadonatúj darabot mutat be a fesztivál estéin 20 órától, és egy meghívott külföldi alkotó munkájára invitálja nézőit három helyszínre, a MU Színházba, az L1 Táncművekbe, és az R-klubba.

"Idén még több helyszínen várjuk az érdeklődőket. Programjainkat még színesebbé és változatosabbá terveztük, mint a korábbi években" - mondja Ladjánszki Márta az L1 tagja, a Fesztivál egyik szervezője.

Az előadásokat követően "Táncbeszéd" címmel az alkotók és előadók esténként beszélgetésre marasztalják a nézőket. A beszéd témája az aznapi előadásból indul ki, de a nézőktől függ, hogy merre viszik majd el.

"Szeretnénk azok felé is nyitni, akik úgy érzik, ki vannak rekesztve a zártnak hitt táncos közösségből, közönségből. Alkalmat szeretnénk nyújtani arra, hogy mindenki feltehesse az eddig megválaszolatlanul maradt kérdéseit a kortárs tánccal kapcsolatban. Ez egy különleges alkalom mindenki számára" - teszi hozzá Ladjánszki Márta.

A programsorozat zárásaként az utolsó estén fergeteges záróbulival búcsúznak a szervezők.

A Fesztivál felvezető programjában, március 10-12. között, az L1 tagok által tartott workshop- sorozat szerepel, mely új találkozási lehetőséget nyújt mindazoknak, akik érdeklődnek a kortárs tánc különféle műfajai iránt. A táncórákat az L1 Táncművekben tartják, és a résztvevők megismerkedhetnek az alkotók tánchoz, testhez és lélekhez fűződő egyedi viszonyával.


***

SZELLEMVASÚT
- hanginstalláció -
2006. március 13-18-ig az L1 Táncművekben


Az 5. L1 Kortárs Táncfesztivál megnyitóján ismét bemutatásra kerül az a hanginstalláció, amely a tavalyi fesztivál egyik különlegessége volt. A kiállítás az alkotóművészek identitását, élményeit, vallomásait veszi alapul, beépíti a térbe, egy-egy míves dobozba zárva. Az egymás mellett felhangzó beszélgetések furcsa hangulatot teremtenek, őszinteséget, intimitást sugallnak.
Jegyet váltok, beülök egy kimázolt szerelvénybe, párszor döccen velem a kocsi, bent találom magam egy sötét labirintusban. Egy függöny választ el a külvilág zsivajától. Kérdeznek, válaszolok. Lassan kirajzolódik múltam egy töredéke.

Koncepció: Mészöly Andrea
Közreműködők: L1-tagok
Beszélgetőpartner: Mouctar Luchia
Dobozok: Studium Designe

***

"übergänge verändern entwicklungen" avagy az átmenetek változtatnak a fejlődésen
-
Michaela Pein/Company Two in One -
március 13, L1 Táncművek

Előadók: Berger Gyula (tánc), Kálmán Ferenc (tánc),
Tóth Viktor (zene), Varga Zsolt (zene)
Fénytervező:   Szirtes Attila
Videó:    Csernák Boldizsár
Fotó:    Sipos Dániel
Image:   Deák Balázs
Rendező: Doris Maria Reisinger (A)
Koreográfia a táncos együttműködésével: Michaela Pein (H/A)
Fény: Bánki Gabriella (H)
Zene: DJ Pure
Displacement

Koreográfus: Ladjánszki Márta

"Állandó kérdés, ami nem csak a művészt, hanem a halandó embert is foglalkoztatja, hogy mi teszi a darabjainkat vagy magát a munkamódszert olyan izgalmassá, különlegessé. A legfontosabb dolog mindig is a munkafolyamat maga és mindaz, ami az alkotás egy-két-három hónapja alatt történik velünk, ahogy elcsípjük a pillanatot, ahogy egyszerűen izgalmassá tesz minket az egyedi létezés, ahogy tükrözünk és láttatunk. Sokszor segít egy új helyzet, helyszín, hogy újra találkozni tudjunk önmagunkkal, igazi lényünkkel, hogy újra gyűjtsük érzéseinket, találkozzunk emberekkel, akiktől sokszor erőt kapunk a változáshoz.
Mindezeket keresem, kutatom következő darabomban és próbálok választ találni arra, vajon ugyanaz tudok-e lenni itt és máshol, vajon meg tud-e változtatni bármi vagy bárki.
Izgalmas utazás - de a fő cél, hogy az igazi énemet megtaláljam!"
(L. M.)

Ez a táncszóló Amerikában, Kalifornia államban a Djerassi Resident Artists Program keretében készült. A koreográfia nagymértékben az ottani környezet és a természet befolyása alatt jött létre, kiindulópontja egy a víz témájának körüljárásából kiinduló többszintű mozgástanulmány. Ahogyan a külső és belső állapotok tükröződései át- meg átjárják egymást, folyamatosan változó, mozgásban levő képeket alkotnak.

***

Frans Poelstra: zaubert
március 14. MU Színház

Frans Poelstra Robert Steijn dramaturg közreműködésével létrehozott, Zaubert (30’) című darabját mutatja be. Fő kérdése: Vajon mennyire vagyunk képesek megosztani gondolatainkat a közönséggel, különösen, ha kételyeink vannak a "művészetcsinálás"-t illetően is.

Frans Poelstra leheveredik a pszichoanalitikus díványára és feltárja előttünk sajátos gondolkodásmódját, ami vészjóslóan köröz egy olyan nullpont körül, ahonnan nincs többé visszatérés.
Eközben még arra is vállalkozik, hogy egy rendkívül szűk mezsgyén improvizáljon - nekünk mégiscsak varázslatos pillanatokat szerezve.

Gyerekkorában Frans Poelstra több időt töltött azzal, hogy az amszterdami csatornák vizét bámulta, mint amennyit iskolában töltött, így aztán diplomája azóta sincs, viszont nem felejtette el az álmait! Arról álmodott, hogy ő lesz a soron következő Jimi Hendrix, de mivel speciel a gitározásban semmiféle tehetséget nem árult el, úgy döntött, színházban fog dolgozni, lévén ez az a hely, ahol hivatásszerűen lehet álmodozni.
Számára az előadó művészet annyit jelent, hogy az ember nyitva tartja a csatornáit, hogy gondolkodni tudjon, képes legyen meghallani a másikat, és tovább álmodni anélkül, hogy bármiféle felelősséget vállalna a formáért, a szerkezetért és az ennek nyomán megszülető értelmezésekért.
Előadóként nem kevesebb a célja, mint áttáncolni a gondolatok és asszociációk által létrehozható összes lehetséges virtuális valóságon.

Frans Poelstra több ízben dolgozott együtt olyan művészekkel, mint Mark Tompkins, Vera Montero, Sasha Walz és Benoit Lachambre.
Néhány éve állandó alkotótársa a holland dramaturg és előadóművész Robert Steijn.

 ***

Szabó Réka: Priznic
lay down comedy
- ágy felvonásban -
március 15. R-Klub

Alkotók:  Szabó Réka, Peer Krisztián, Regős János és a szereplők
Szereplők:  Gőz István, Kövesdi László
Díszlet:  Szirtes Attila


Ez az a hely, ahol lenyomják a lázat, ahol tükröznek, ahol érzéstelenítenek és felnyitnak.
Két ágyhoz kötött félőlény, két megspórolt élet - úgy különböznek egymástól, mint két tojás. Van is ebből félreértés rengeteg, az is jobb, mint a semmi, legalább segít kitölteni valamivel a két alvás közt feszülő időt.
Tik-tak-tik, katartikus kitakarózás mindenkinek, aki él és mozog - nem segít, de nem is árt.
"Mondjuk ki nyíltan
a pillanat illan"

***
 
Berger Gyula: bíbor sivatag
Március 16. MU Színház

tánc: Ladjánszki Márta, Berger Gyula
zeneszerző, látványtervező: Árvai György
fény: Szirtes Attila
kosztümtervező: Pillangó
fotó: Jedlicska Márton

koreográfus: Berger Gyula

"Találkoztunk, férfi és nő, nő és férfi, gondolat, eszme, kíváncsiság és tér-idő. Együtt repülünk, s testünk a zuhanás közben fedezi fel a mellette lévőt, és kapaszkodunk vég nélkül az egyetlennek hitt fonálba. Nem történet ez, mi szavakkal elmondható. Inkább egymás körüli kergetőzés, figyelés és a másik adta jelek kitapogatása, hogy jobban értsük egymást, s megtaláljuk önmagunkat."

 ***

Company ST - Gál Eszter és a Tánceánia: Fényárnyak
március 17. L1 Táncművek

Zene: Sőrés Zsolt
Fény: Bánki Gabriella
Előadás: Bóta Ildikó, Bruckner Csaba, Daróczy Katalin, Eötvös Judit, Fehér Ferenc Richárd, Gál Eszter, Kálmán Ferenc, Korponay Bereniké, Potoczky Gábor, Puskássy Márk, Sáfrány Kinga, Sellyei Péter, Szilágyi Enikő, Vadász József

Ötlet és rendezés: Gál Eszter

"A testre erősített fényforrások láthatóvá teszik a legkisebb mozgásokat és megmozdítják a teret. A mozgó fényforrásban a nyugalom árnytánc lesz. Játszunk a fénnyel, a fény játszik velünk. Minden mozdul, kívül, belül, szabadon."

***


Company Two in One: Karton / Carto(O)n (35 perc
-
urbánus koreográfia három táncosra és 23 dobozra -
március 18. MU Színház

Tér: Hargitay Ákos

Előadók/koreográfia: Gábor Júlia, Györke Tímea, Lakat Andrea, Buday Enikő, Botos Kira, Monojlovits Eszter, Csete Borbála, Kecskés Éva, Kovács Noémi, Tóth István Zoltán, Kovács Vera
Zene, élőben: Ágoston Béla / Zuboly
Fény: Szirtes Attila

Koreográfia és rendezés: Hargitay Ákos

Alapvetően egy absztrakt táncdarabról lenne szó, amelynek irodalmi alapja a következő mondat: "Egy halott az aluljáróban, százezer ember észre sem vette" (részlet Aba Kobo: A Dobozember c. könyvéből). Nincs történet "csak" mozgás-szituációk, valamint talált karton dobozok különböző méretekben, melyek a szereplők számára életterek is egyben. Meghatározó a dobozok által uralt tér és a kíváló zene, mely élőben csendül fel. A többit a nézőkre bíznánk...

***

 Ágoston Béla / Zuboly koncert
március 18. MU Színház

Ez a zene csak egy kis sziget a világzenei kavalkádban. Ez a sziget egy olyan törésvonal mentén jött létre, melynek nagy tűzhányói már békésen pihennek a fantázia óceánjában, vízből kilátszó csúcsaikra pedig megérkeznek a turisták.
Vagy mi költözünk be a széksorok közé, vagy a közönség jön a színpadra - szoktam mondani magamban játék előtt és egyszerre csak megszűnik az idő - zenélünk

Stílusuk: BROKEN ETNO - hiszen a break-dance és a népzene keveréke. Mix vagyis keverék. Busa István a szájával utánozza a gépek által létre hozott hangokat, szkreccsel, több szólamban üti a ritmust a nyelvével, a fogával, az ajkával, a tüdejével egyszóval hangképző szerveivel.
Benke Félix szájharmonikán és falevélen játszott dallamai Moldvából érkeztek és virtuóz hangszerkezelése beemeli őt a népművészet ifjú mesterei közé. Hock Ernő nagybőgőjátéka biztos alapot jelent az ezt a szférát tágítani szerető Ágoston Bélának, aki dorombénekével, szaxofonhangjaival, dudájával összehangolja a csapat játékát, mely pereg mint zuboly a szövőszékben miközben készül az új anyag...

forrás: Katlan Csoport