Amikor este felmegy a függöny

Szinte egyszerre érkezünk a Vígszínház mûvészbejárójához. A portán egy forgatókönyv várja Forgács Péter rendezõtõl. Valamikor tavasszal lesz a színház újabb bemutatója a Házi Színpadon. A darab címét még nem tudja, csak annyit, hogy Csõre Gábor, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet is játszik benne. Szemében szelíd csillogás, de mintha némi feszültség is vibrálna madárcsontú alakjában.

Hosszú, égszínkék, némileg túlméretezett pulóverét izgatottan morzsolgatja. Akaratlanul is eszembe jutnak az egykori játszótárs, Szatmári István róla írott sorai: "Tekintetéből annyi fájdalom árad, mint Máriának, a keresztre feszített názáreti Jézus anyjának szeméből az oltárképeken, annyi segítőkészség, amely ha kenyérré válna, életre etetné a föld milliószám éhhalálban elpusztuló gyermekeit, annyi bánat, amennyi nemcsak a már eltávozottak, de az ezután megszületők gyászolására is sok."

- Számomra kétféle színész létezik. Az egyik, aki már óvodás korában színésznek készül, a másik pedig, aki elkíséri barátját a felvételire, s őt felveszik, míg a barátját nem.

Venczel Vera: - A papám annak idején nagyon szeretett volna színész lenni; később is imádott verseket mondani, s valószínűleg észrevette, hogy én is már pici koromban imádtam a verseket.

- Már az óvodában mondott verseket?

Venczel Vera: - Igen, bizony, később az iskolában is, de mivel abban az időben minden második lány színésznő akart lenni, én inkább úgy döntöttem, hogy nem beszélek róla, mert nekem ez mindennél fontosabb.

- S nem is tudtak róla a gimnáziumban?

Venczel Vera: -  Elég hamar kiderült, ugyanis beiratkoztam egy önképzőkörbe, amit akkor Heller Ágnes tartott, de színjátszó szakkörbe akkor még nem jelentkeztem. Az önképzőkörben viszont elég gyorsan kiderült, hogy van hozzá affinitásom. A gimnáziumi ünnepségeket egy csodálatos tanárnő, Lídia néni vezette, aki már tudatosan keresett nekem való feladatokat. Ezekre az ünnepségekre nagyon komoly műsorok készültek, és olyan emberek kerültek ki ebből a szakkörből, mint Bodnár Erika, az Egri nővérek, Ács János vagy Cserje Zsuzsa.

- Simán felvették a főiskolára?

Venczel Vera: - Igen, Pártos Géza volt az osztályfőnököm, egy évig Sulyok Mária volt a beszédtanárom, később Gáti József, Gosztonyi János, Békés András tanított. Az osztálytársaim között volt Kiss István, aki sajnos, már nincs közöttünk, Koltai Róbert, Molnár Piroska, Györgyfalvay Péter, s az évfolyamban Esztergályos Cili, Harsányi Gábor, Császár Angéla, Várhegyi Teréz.

- De önt már főiskolai évei alatt ismerte az egész ország.

Venczel Vera: - Másodév végén Várkonyi Zoltán behozott a Vígszínházba, Carlottát játszottam, Ruttkai Éva egyik udvarhölgyét A néma leventében, s ez később meghatározó lett az életemben.

- S milyen volt bekerülni abba az álomtársulatba?

Venczel Vera: -  Én is így gondolom, hogy az egy álomtársulat volt.

- Szeretettel fogadták?

Venczel Vera: - Igen (egy könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában).

- A színházzal együtt a film is gyorsan megtalálta.

Venczel Vera: - Az még előbb volt. Másodéves gimnazista lehettem, amikor egy nagyon pici szerepet, egy gyári munkáslányt eljátszhattam a Karambol c. Máriássy Félix-filmben.

- S Máriássy hol fedezte fel?

Venczel Vera: - Hozzá járt az első férjem, az ő osztályába.

- Ezt követték Várkonyi filmjei.

Venczel Vera: - Nem egészen, ugyanis eljátszhattam még egy kis szerepet Esztergályos Károly Egy csónak visszafordul c. filmjében, amelyben Tomanek Nándor volt a férfi főszereplő.

- Tehát nem volt ismeretlen a filmforgatás hangulata.

Venczel Vera: - Másodév végén már forgattam a Kárpáthy Zoltánt; előtte nem lehetett, mert félévente voltak a rosták. Ugyan nem Várkonyi volt az osztályfőnököm, de látott engem a felvételin, s az első adandó alkalommal, ahogy lehetett, szerepet adott. Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva lányát, Szentirmay Katinkát játszhattam. Itt is, és az Egri csillagokban is Kovács István volt a partnerem.

- Mennyire voltak fontosak ezek a filmek akkor, a pályafutás legelején?

Venczel Vera: - Nagyon fontosak voltak, hiszen olyan nagy tudású emberek között lehettem * s most nem csak a színészekre gondolok, hanem a jelmez- és díszlettervezőkre, pirotechnikusokra, operatőrökre is, akik a legmagasabb szinten végezték a hivatásukat. Csak felsőfokon tudok beszélni róluk.

- S milyen volt a közönségvisszhangjuk ezeknek a filmeknek?

Venczel Vera: - Négymillió ember nézte meg rögtön az elején a mozikban, s azóta is számtalanszor vetítette a tévé, s hozzáférhető videotékákban.

- De könnyedebb vígjátékokban is, mint a Tanulmány a nőkről vagy a Csak egy telefon, olyan partnerei voltak, mint Kiss Manyi, Márkus László, Páger Antal vagy Darvas Iván.

Venczel Vera: - Emlékszik ezekre a filmekre? Istenem, úgy szerettük őket csinálni!

- S hogyan lehetett elviselni a hirtelen jött népszerűséget?

Venczel Vera: - Nagyon furcsa volt először, hogy megismernek, és nem tudtam, hogy kell ezt kezelni. Mentem az utcán, a buszon vagy a villamoson, és rájöttem, hogy hoppá, ha előző este lement egy tévéjáték vagy film a televízióban, akkor másnap reagáltak az emberek. Akkor még csak egy csatorna volt, gyakorlatilag az egész ország azt a műsort nézte. Le lehetett mérni a sikert, s azt is éreztették a nézők, ha furcsállottak valamit. De nekem csodálatos feladatok jutottak, A tűz balladája például, amelyet Pauló Lajos rendezett Gáli József mesejátékából, ahol az egymondatos szerepekben is olyanok játszottak, mint Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Rajz János. Fantasztikus, micsoda emberek között lehettem. 
 
- A most készült Rokonokban viszont ön játszik egymondatos szerepet. Milyen érzés volt hosszú idő után ismét kamera előtt állni?

Venczel Vera: - Kamera előtt azért voltam, ha kisebb szerepekben is, például a Kanyaron túlban. Nyáron Bacsó Péterrel is forgattam a De kik azok a Lumnitzer nővérek? c. filmben, ahol Tordai Terivel két amerikai turistát alakítunk, akik először járnak Budapesten, s megtapasztalják az itteni visszásságokat.

- Bacsóval először dolgozott?

Venczel Vera: - Igen, de Szabóval is.

- Visszatérve a hatvanas évekhez: sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb sikerek. A fekete város, az Ida regénye vagy a Pillangó, amelyért 1971-ben Monte-Carlóban megkapta a legjobb női alakítás díját.

Venczel Vera: - S képzelje, nyáron meghívtak abba a faluba, ahol az Isten hozta, Őrnagy urat forgattuk. Egerben laktunk, s egy kis faluban, Szarvaskőn volt felépítve a falu egyik utcájában a ház. A polgármester hívott meg, aki tizenéves volt akkor, amikor forgattunk. Hihetetlen boldogság töltött el, amikor kiszálltam az autóból, s egy transzparens fogadott, amelyre azt írták rá, hogy ťIsten hozta, Ágika!Ť

- Fábrival többször is forgatott.

Venczel Vera: - A Tótékon kívül a Fábián Bálint találkozása Istennel c. filmjében, de például * amit kevesen tudnak * ő készítette a díszletet Weingarten Nyár c. darabjához és a Bernarda Alba házához. Gyönyörű díszletei voltak: a Nyár egy kertben játszódik, s ahogy letakarta az egész színpadot laticellel, olyan puha lett benne minden!

- Ez lett volna az akkor megnyílt Pesti Színház első előadása.

Venczel Vera: - De csak a második lett, s főleg a szakma zarándokolt megnézni többször is. Olyanok, mint Pilinszky János vagy Jancsó Adrienn. A közönség akkor még nem volt hozzászokva az ilyen típusú darabokhoz.

- S ha már Pilinszkyt említette, hadd mondjak néhány nevet. Kosztolányi Dezső.

Venczel Vera: - Az ő verseivel felvételiztem, a mai napig az egyik legnagyobb költőnek tartom.

- Pálos Rozita?

Venczel Vera: - Csináltak róla egy műsort a rádióban, s engem választott ki arra, hogy elmondjam a verseit. Bakonyszombathelyen, egy általános iskolában tanított, s moziban látta a Ványa bácsi szovjet filmváltozatát, amelyben én szinkronizáltam Szonyát. Annyira megmaradt benne, hogy kérte, én mondjam el a verseit. Nem értem rá, ennek ellenére elküldte a kötetét, amelynek az volt a címe, hogy Úton. Elolvastam, és azonnal írtam neki levelet, mert akkora hatással volt rám. A mai napig úgy gondolom, hogy a magyar irodalom egyik különleges egyénisége.

- Pilinszky János?

Venczel Vera: - Egyre fontosabb a számomra, úgy érzem.

- Hozzá baráti kapcsolat is fűzte.

Venczel Vera: - Igen, s nagyon sokat tanultam tőle. Sokat beszélgettünk, eljött megnézni például a Twist Olivért, amelyet Dukáné Gyerekszínházában játszottunk.

- Ennek volt állandó székhelye?

Venczel Vera: - Nem, egy ideig a Paulay utcában, később a mai Thália Színházban léptünk fel, de játszottunk az Uránia moziban is. Nagyon sok gyerekelőadásban vehettem részt, s olyan színészekkel, mint Tábori Nóra, Várhegyi Teréz, Detre Annamária, Kaló Flórián, Kern András, Verebes István vagy Lukács Margit. Egri István rendezte az Aranykoporsót, amelyben szintén Kovács István volt a partnerem.

- Fontosak voltak ezek az előadások?

Venczel Vera: - Nagyon-nagyon szerettem őket. A Twist Olivérben Garas Dezső volt Fagin, a zenéjét pedig Eötvös Péter szerezte.

* De abban az időben a Vígben is főszerepek egész sorát játszotta.

Venczel Vera: - A Viszontlátásra, drága Verája, Szonya a Ványa bácsiban, A kör négyszögesítése Tányája. Mekkora feladatok, és milyen csodálatos társulat!

- A hetvenes évek végén történt egy törés a pályáján. Jóval kevesebb feladata lett. Nem gondolt arra, hogy az egykori álomtársulatból, amely teljesen átalakult, elszerződjék, vagy akár szabadúszóként próbálkozzon?

Venczel Vera: - A szabadúszás, az talán bátorság vagy alkat kérdése, de az évek folyamán nagyon sokat jártam el vendégként. Ha itt nem dolgozhattam, akkor másutt volt feladatom. Vendégként játszottam. A Radnóti Színpadon, akár Esztergomban vagy Kazimír Károly Körszínházában, ahol a Rámájanától a Holdbéli csónakoson át az Elveszett paradicsomig gyönyörű előadásokban vehettem részt. Pár éve A kassai polgárok egyik főszerepét játszhattam a Thália Új Stúdiójában, amelyről lehet, hogy jóval kevesebb ember értesült, de boldog voltam, hogy Máraival foglalkozhatok. Mindig volt egyfajta folytonosság, csak kevesebb reklámmal talán. Sőt olyan feladatokra is akadt időm, amelyekre addig nem, mert addig egyik előadásból beestem a másikba.

- Ma mintha kevesebb volna a televíziós lehetőség és a szinkron is.

Venczel Vera: - Jól látja, rádió és tévé alig-alig, a szinkron is teljesen megváltozott.

- Hadd kérdezzem meg: játszott negatív figurákat egyáltalán?

Venczel Vera: - Nem sokat, de azért játszottam. A háztulajdonosnőt A szecsuániban, volt, hogy szinkronizáltam Geraldine Chaplint egy ellenszenves szerepben, de azért olyan nagyon sok nem volt... De talán emlékszik a Mácsai rendezte Macskajátékra, ahol Orbánné lányát játszottam. Az se kifejezetten kellemes figura.

- A kilencvenes évek elején nyilatkozta, hogy még eljöhet ismét az ön ideje. Most hogyan érzi magát? Hány előadásban játszik havonta?

Venczel Vera: - Az össztáncban, A kék madárban, a Tévedések vígjátékában, már jön a következő.

- Az utóbbi években legtöbbet Zsótér Sándorral dolgozott, s a kritikusok Zsótér-színésznek tartják. Hogyan találtak egymásra?

Venczel Vera: - Amikor a Búcsúszinfóniát rendezte a Házi Színpadon, megkeresett, hogy nagyon szeretné, ha játszanék az előadásában. S attól kezdve folyamatosan dolgozunk. Közös munka volt az Ibusár is a Játékszínben, de itt, a Vígben több előadás is, mint például A kaukázusi krétakör és most A kék madár is.

- Amikor nincs színpadon, mi tölti ki az idejét?

Venczel Vera: - Az otthonom, ahol a férjemmel, Czapp György formatervező iparművésszel élünk, no meg a cicáimmal, akik nagyon nagy törődést igényelnek. Ha tehetjük, szívesen utazunk. Nemrég ellátogattunk Rimaszombatba is, ahol a férjem született. Gyönyörű a város főtere. Annak idején a Vígszínházzal többször jártam Pozsonyban, Kassára pedig A kassai polgárokkal jutottunk el.

- Az elmúlt években megkapta a Ruttkai-gyűrűt, amelyet a társulat ítél oda, vagy Makón a Páger Antal-díjat. Viszont soha nem kapott Kiváló Művész címet vagy Kossuth-díjat.

Venczel Vera: - Fantasztikus érzés volt a társulattól és Téni bácsi szülővárosától díjat kapni...

- Ruttkai Éva mondja valahol, hogy az ember annyit ér, amennyit nem ad fel. Ön most hogyan látja, érdemes volt végigcsinálni ezt a pályát?

Venczel Vera: - Ezt jókor kérdezi: hisz végig arról beszélgettünk, hogy milyen csodálatos éveket éltem át. A sztárság, az egy állapot, a hivatás pedig az, hogy ott lehetek, amikor estéről estére felmegy a függöny.


szerző: Juhász Dósa János 
fotó: Oláh Csaba felvétele
forrás: Vasárnap, Pozsony