Vendégségben Budapesten

Áprilisban, a Vidéki Színházak Találkozójára meghívták a szolnoki Nem félünk a farkastól címû elõadást, melyet Szabó Máté rendezett, emellett pedig két másik elõadásban színészként is láthatja a fiatal mûvészt a budapesti közönség.

 

Április 5-én a Thália Színház Új Stúdiójában vendégeskedik Szabó Máté rendezése, a Nem félünk a farkastól című híres Albee darab. 
Április 6-án, szintén a Vidéki Színházak Találkozójának keretén belül, a Thália nagyszínpadán láthatjuk Umberto Eco: A rózsa neve című darabját, Szabó Máté főszereplésével.
Majd április 29-én és 30-án Az eltűnt idő nyomában című szolnoki előadást látja vendégül a Thália Színház, melyben szintén színészként találkozhatunk Szabó Mátéval

***

Edward Albee: NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL
-
Dráma három felvonásban-
Fordította: Elbert János

szereposztás:
Martha: Sztárek Andrea
George: Karczag Ferenc
Honey: Sárvári Diána
Nick: Dévai Balázs
 

Díszlettervező: Antal Csaba  mv.
Jelmeztervező: Kovalcsik Anikó mv.
Dramaturg: Hársing Hilda mv.
Zene: Matolcsi Kálmán mv.
A rendező munkatársa: Ignátz Éva

Rendező: Szabó Máté  

Ha már valaki erre a honlapra téved, akkor valamennyire érdekli a színház. Akit valamennyire érdekel a színház és még Albeet is ismeri, az már gyanús, annak valószínűleg valamiért, fontos a színház. Aki pedig nem ismeri, az most gyanútlan tovább olvas. Edward Albee. Olvasva és látva darabjai rendre rámosolyognak a nyomorultakra és szerencsétlenekre, akik tele vannak kérdésekkel és kételyekkel, oly módon, hogy ebben a mosolyban valahogy mindig benn van a kijózanító, de mégis talán megnyugtató válasz.
Azok persze, akik nem tudnak azonosulni a fenti jelzőkkel, azok számára egy briliáns elme kíméletlen humorával találhatják magukat szemben, akinek poénjai nemcsak endorfint, de egyúttal adrenalint is juttatnak a szívbe.

Ő maga legjobb darabjának a Homokláda című egyfelvonásosát tartja, legnagyobb sikerét azonban a "Who’s afraid of Virginia Woolf" - al, a Nem félünk a farkastól- lal érte el, ami ma már klasszikus, jóllehet, nem is olyan sok éve még modern volt, átütő erejű újdonság. Azok, akik annak idején, fiatalon először láthatták, azok talán nem értik meg, hogy egy fiatalnak ma látni és megtapasztalni éppen olyan erős és életre szóló élmény lehet, mint volt az, annak idején és legtöbb alkalommal. Hiszen egyszer mindenkinek szembesülnie kell azzal, amivel a darabbéli fiatal pár is szembesül és ezt bár meg lehet írni sokféleképpen, egyféleképpen már biztosan megtörtént. Azóta eltelt 43 év, a környezet, amiben a darab játszódik, nálunk talán éppen most válik aktuálissá, bizonyos torzulások azonban annyira erősek, hogy valóban, az a lázadó és egyedi módon cinikus kíméletlenség, amivel a szerző él, ma már klasszikusnak nevezett ócskaságszámba is mehet, elavult intellektualizálás a szókimondás korában...

Mégis...miért érdemes tehát megnézni, olvasni, vagy akár tudomásul venni, hogy létezik egy színdarab, ami a társkapcsolatok mélyén ott lapuló kudarcélményről szól? Hogyan képes egy amerikai drámaíró mindezt olyan humorral és bölcsességgel lebonyolítani, hogy az olvasó és a néző, aki mindennek tanúja, mindebből valamiféle emelkedett élménnyel távozzon ? Hogyan képes ez a darab időről időre garantálni a játszók és a nézők közös örömét abban, hogy elénk tár megannyi jellemző helyzetet, mondatot és eseményt mindabból, amin esetleg a saját életünkben nem volt alkalom sírni vagy nevetni. (Vagy mindkettőt egyszerre, vagy egyiket sem, csak figyelni és gondolkodni.) Azon, hogy hol rontottuk el, hol ronthatjuk el, vagy hol fogjuk elrontani. És az ellenkezőjén, hogy hol javítottuk meg, javíthatjuk meg, vagy, hogyan fogjuk megjavítani.

Egy bölcsebb és egy tapasztalanatlanabb házaspár találkozik. A fiatalság és a megélt évek gőgje, mindkettő kétségbeesett tudatlansága és ennek leplezése. Humorral, rettenetes és szinte felülmúlhatatlan kegyetlenséggel, együgyűséggel, agresszióval és rengeteg alkohollal. Mindaz, aminek akkor (1962) még talán volt hitele, annak ma már csak alig-alig, de én úgy érzem, ez a darab mindig azokhoz fog szólni, akik számára ezeknek a kérdéseknek tétje van. És az ilyen nyomorult szerencsétlenek azok, akik ezekre a kérdésekre oly sok esetben valamiért a színháztól várnak választ.

                                                                                       Szabó Máté
forrás: KÉK Művészügynökség