"A semmi ágán"...

Korhecz Imola és Érdi Tamás elõadóestje az elveszett harmónia zenébe és versbe foglalt megörökítése József Attila verseiben és Bartók zenéjében. A mûsoron elhangzanak továbbá Nagy László és Szilágyi Domokos Bartók Béláról írt versei valamint Nagy László József Attiláról írt költeménye is.

 


"Legboldogabbnak akkor láttam Attilát, amikor elküldtük Bartók Bélához egy cikkért, amit a gépi muzsikáról ígért nekünk" - emlékezett vissza Fejtő Ferenc egyszer József Attilára. "Amikor visszajött, látszott rajta, hogy valamit mondani készül, kérdeztem: "Mi van veled Attila? Minek örülsz?" Erre ő: "Képzeld, Bartók Béla azt mondta nekem, hogy én az vagyok a magyar költészetben, ami ő a muzsikában. Ennél szebb és nagyobb dicséretet nem hallhattam volna."


Illik József Attila kérlelhetetlen, egyszerű soraihoz Bartók darabos, a klasszikus összhangzattan határain át-átlépő muzsikája. Mindketten mélyet merítettek a magyar népi kultúra hagyományából, és mindkettejük művészetéből a kortárs idegensége, magányossága és számkivetettsége csendül ki. Mindketten hatalmas, végleges összegzésre készültek, ahogy József Attila a mindenséget vágyta versbe venni, úgy  Bartók zenei mondata is világunkat készült összefoglalni.

József Attila útmutató volt, kérlelhetetlensége, tömörsége nélkül elképzelhetetlen az új utakat kereső magyar költészet, Bartók Béla muzsikája pedig a világ zeneszerzőinek metronómjává vált - nevét világszerte áhítattal ejtik ki a zeneértők. József Attila élete végül egy homokos lapályra vitt, ahonnan csattogó kerekek zaja kís! érte a végtelenbe, Bartók Béla élete utolsó éveiben számkivetetten, szegényen kereste helyét egy amerikai metropolisz rengetegében.

Kettejük rokonsága akkor érzékelhető igazán, ha Bartók diszharmonikus harmóniája mellett József Attila sorai ütemezik a magányos lélek lépteit a boldogság, a megértés, a szeretet ritkán lakott földje felé. Testvérek ők a művészetben.

Korhecz Imola kislány korától kezdve hódította meg a magyar versszínpadokat határon innen és túl.

Érdi Tamás nem látó zongoraművész. Őt a hangok és a zene vezetik a világban. Segítségével József Attila versei új "hangszerelést" kapnak, a szövegdallam szimfóniává válik.   

Időpontok és helyszínek :

 


2006. április 11., Bartók Emlékház, 18 óra
2006. április 12., Szentendre, Városháza, díszterem, 18 óra
2006. április 22., Gödöllő, Grassalkovich-kastély, 18 óra
2006. június 20., Balatonalmádi, Zeneiskola, 19.30
2006. július  30., Kapolcs

 Forrás: Podhorányi Zsolt