Hamvai: Márton partjelző fázik

A  szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégeskedik egy Hamvai Kornél darabbal a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A 2005.10.06 -án bemutataott darab rendezõje Árkosi Árpád.

Hamvai Kornél Márton partjelző fázik (1995) című darabjának hőse, a Nyugati pályaudvar kupolájának szerkezetén egyensúlyoz.Két gyalogrendőr igyekszik leszedni onnan az öregembert. Nem teátrálisan készülődik öngyilkossá lenni, úttalan élete vezette a kupolára. A legvégén kórházi ágyában meghal. Nem érezteti a szerző, hogy egy világ hal el vele. Nem hullajt könnyeket. Szárazon szemrevételez. Derűvel szemléli a bolond világot, amelyben akadnak élni képtelen életre ítéltek

Hamvai Kornél:
Márton partjelző fázik

Szereposztás: 
 Márton partjelző: CZINTOS JÓZSEF
Miholka: MISKE LÁSZLÓ
Denise: LŐRINCZ ÁGNES
Geizlinger: TÓTH-PÁLL MIKLÓS
Rendőr 1, Doktor, Pap: ANDRÁS GYULA
Rendőr 2, Apa, Pincér: NAGY CSONGOR ZSOLT 
 Zene: MANFRÉDI ANNAMÁRIA
Díszlet- és jelmeztervező: BOZÓKI MARA m.v. 
 Ügyelő: FÁBRY ZOLTÁN
Súgó: DOBOS KATALIN

Rendező: ÁRKOSI ÁRPÁD

Árkosi Árpád
Előadás: 2006. április 20. 19h
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamara


***

A szatmári színjátszás két évszázada

1790-ben tartották Szatmáron az első "Komédia Játékot", a három tagot számláló Móricz János társulata tolta be először a városba Thália szekerét.
Jeney János egykorú szemtanú tesz említést az első hazai magyar nyelvű színielőadásról:
"Nagy örömöt okozott a város népének sok bajai között Móricz János direktor komédia-játszó társasága, mely három tagból állott, a primadonnája a direktor úr hütöstársa Lengyel Mária vala. Ez volt Szatmár városában az első színtársulat, s július 8., 10. és 13.dik napján tartotta előadásait."  
 
Jelentőséggel bír ez az adat, hiszen a magyar színészet megteremtésével egyidős hagyomány ápolásának felelősségét rója ránk. Ettől kezdve a város rendszeresen befogadta a vendégszereplő társulatokat: a Kolozsvárról, Debrecenből, Miskolcról, Kassáról érkezőket.
1836-ban, rövid vándorszínészeti pályafutása során Arany János is fellépett itt, Hubay Gusztáv társulatának tagjaként. Ebben az időszakban a város színházi kultúrájának alapozása folyik, hiszen csak befogadó hely, nem tud sem társulatot, sem erre a célra szánt épületet fenntartani, a "Fehér ház" fogadóban, a Csizmadia-szín nagytermeiben, a Jeney csűrben, avagy a Kotrókertben alkalmilag felállított színpadokon játszottak. A magyar szó jelenléte a szatmári "színpadokon" meghonosította, szükségletté tette az anyanyelvi műveltség ápolását.

A hőskorszak jelentősége abban áll, hogy a megélénkülő színházi mozgalom felnevelte, kiművelte közönségét. A szatmáriak nemcsak színházba járni tanultak meg, hanem sokszor maguk is színpadra léptek: erőteljes műkedvelő mozgalom pótolta sokszor a hivatásos színjátszók hiányát. Így váltak szűkké fél évszázad múltán az alkalmilag összeácsolt színpadok, és merült fel a színházépület szükségességének igénye.
1847-ben Szatmár város külön színházépületet építtet, amelyet 1848 március 20-án díszelőadással nyitnak meg. A Friedl János építész által tervezett épület az ország első kőszínházai közé tartozott. A megnövekedett igényeknek megfelelően 1857-ben kibővítik 10 páhollyal a termet és bérbe adják Molnár György és Hetény József társigazgatók együttesének. A szabadságharc leverése utáni dermedtséget oldja fel e kitűnő színiigazgató megjelenése Szatmáron. Molnár György alakítja késobb a budai Népszínházat és ő fedezi fel Blaha Lujzát és Jászai Marit.
A művészetek fellendülésének a gazdagsági prosperitás és megállapodottság kedvező táptalaja és támasza. A XIX. század első évtizedeiben meginduló polgárosodási törekvések, majd a vasúti hálózat kiépítése lehetővé tette a fővárosi színészek leszállítását vidékre, és nem utolsósorban a közönség izlésének és világlátásának formálásában is szerepet játszott. Rendszeresen szerződtettek színidirektorokat színiidények megszervezésére, a kor híres művészeit hívják vendégszereplésre. A Nemzeti Színház elismert művésznoje, Prielle Kornélia Szatmáron ünnepli 50 éves színészi jubileumát, hiszen első színpadi szereplésére itt került sor (a Kotrókertben), 1841 június 10-én.
A színiigazgatók sorában 1865-ben Szigligeti Ede nevével találkozunk, aki később a Nemzeti Színház igazgatója lesz és a magyar drámairodalom megteremtésének úttörőjeként nevezetes. Egy röpke évadot, egy színiidényt szervezett itt Szigligeti, mégsem hanyagolható el az adat. Egyrészt ha ilyen neves, koncepciózus művész felvállalta a szatmári színház irányítását, bizonyára elveinek és elvárásainak megfelelő helyzetet talált itt. Másrészt a nagy egyéniségek hatása maradandó, nem csupán jelenlétük idejére érvényes. Jelentéssel bír az időpont is, amikor Szigligeti Szatmáron járt: ebben az időszakban kezdenek a színházak a sekélyes német drámák magyar utánzatai helyett egyre többet játszani magyar alkotásokat, illetve klasszikusok magyar fordításait. A játszott darabok jegyzékét böngészve a drámai műfajok teljes skáláját megtalálni: opera, operett, énekes bohózat, népszínmű, dráma, klasszikus és kortárs szerzők műveit egyaránt játszották.

A XIX. század utolsó harmadában Szatmárnémetiben az egyre gyarapodó kereskedű és iparosréteg vállalja fel a műpártoló szerepet. A városi polgárság haladásvágyának eredményeképpen 1887-ben tervbe veszik egy új színházépület felépítését. A régi színháztermet az idők folyamán az igényeknek megfelelően bovítették, páholyokat, karzatot építettek hozzá, de most a szomszédos városháza terjeszkedésének útjában áll, így lebontásra ítélik.
1889 május 18-án tartják az új színházépület ünnepélyes alapkőletételét. A szokásoknak megfelelően az alapfalba beépítettek egy pár emléktárgyat, üzenetként az utókornak: pár darab pénzérmét, a városi tisztikar és képviselőtestület névsorát, a színház történetét. Az épülő színház tervezője Voyta Adolf pápai műépítész, az építést Szikszay Lajos debreceni építészre bízták, a belső díszitést a főváros dalszínházának híres festoi Spanraft és Hirsch végezték.
1892 január 14-én felavatják a városi színház épületét, amely még ma is szolgálja Szatmárnémetiben Thália ügyét. A megnyitási ünnepélyrol "Emléklap" tanúskodik, benne Fodor György városi levéltárnok írja le a "szatmári színészet" történetét és Mátray Lajos valamint Komócsy József költői alkotásai szerepelnek a színház megnyitása alkalmából. A díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s az elkövetkező években ők vették birtokba a színházat. Rövid, de annál fényesebb időszak következik a szatmári színjátszás történetében. A neves szegedi színiigazgató Makó Lajos bérli az 1894-95-ös színiidényben a színházat, működését a Színibizottság teljes megelégedéssel, sot külön dícsérettel nyugtázza. A századelő első évtizede boldog békeidőnek bizonyul, a színiidényt az érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják: szeptembertől augusztusig tart.

A színiigazgatók akár több évre is megtelepednek itt, gyakran hívnak neves művészeket vendégszerepelni, s azok szívesen el is jönnek a közönség nagy örömére. Beregi Oszkár és Márkus Emília, a Nemzeti Színház művészei többször léptek fel a szatmári színpadon, 1913-ban Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Heves Béla színiigazgató működése (1908 - 1914) áldásos volt a színházra nézve, mert rendkívüli igényességgel szervezte az előadásokat: Pesten csináltatta a díszleteket, Bécsben a ruhákat, s így nem keveset kockáztatott a siker érdekében. Az első világháború teljesen szétzilálta a színtársulatokat is, a fiatal színészek a harcterek borzalmas díszletei között küzdöttek életükért. A háború befejezése után ugyanabban az épületben, de új helyzetben éled újra a színházi mozgalom. A Romániai Színészegyesülethez csatlakozik a szatmári társulat, megszűnik a városi Színügyi Bizottság. 1920-tól 1924-ig Szabadkai József veszi át a színház igazgatóságát, aki elismert színházi ember volt, kitűnő társulatot szerződtetett Nemenyi Lili, Kecskés Ida, Sárközi Blanka, Krémer Ferenc, Borovszki Oszkár, Deési Jeno, Mihályi Károly csatlakoztak hozzá. Egyre többször hívták le a Kolozsvári Nemzeti Színház művészeit is, dr. Jankovics Jenő társulatának tagjait. Az élénk érdeklődés ellenére is egyre nehezebb anyagi gondokkal küzdenek az igazgatók, a magas bérleti díjat nem könnyű előteremteni.

A nehézségek ellenére a két világháború között a színház folyamatosan működik. Továbbra is játszhatták a magyar szerzők műveit: Gárdonyi, Móricz, Molnár, Hunyadi darabjai gyakran szerepelnek a műsorban, a kor divatos operettjeivel: Zerkovitz, Kálmán, Lehár műveivel egyetemben. 1925-ben Szendrei Mihály igazgató híres művészeket vendégszerepeltet: Poór Lilit Kolozsvárról, Gróf Lászlót Nagyváradról, Megyaszai Vilmát Budapestről, aki Petofi és Ady verseket szavalt és énekelt. Szabadkay József második igazgatósága alatt (1933-38) forgószínpadot épített, ez a második világháborúban megy tönkre, és azóta sem tudták pótolni.
A második világháború alatt a színház épületét is találat érte, a színházterem hosszú időre használhatatlanná vált. A Cecil és az Iparosotthon fogadta be a szórakozásra vágyó közönséget és a műkedvelőkkel kiegészülő színtársulatokat.

szerző: Kulcsár Edit 
forrás: haragtarsulat.ro