Varga Tibor, 1943-2006

Elhunyt Varga Tibor László színmûvész és rendezõ, a jelenleg Thália Stúdió néven mûködõ Los Angeles-i Magyar Színkör társalapítója. Temetése 2006. május 4-én, 12.30-kor lesz a budapesti Farkasréti Temetõben, a Makovecz Kápolnában.

Varga Tibor László Nagyváradon született, 1943. július 10-én. Színész és rendező volt. 1971-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti Intézetben. 1971-1973 között a temesvári Állami Magyar, 1973-1977 között a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának volt művésze. 1975-ben kötött házasságot Óss Enikő erdélyi színművésznővel.
1977-ben kivándorolt az USA-ba, ahol két fia született: Zoltán és Árpád.
Borszakértőként dolgozott és különböző magyar nyelvű előadásokon lépett fel. 1987-ben Los Angelesben feleségével létrehozta a Magyar Színkört, amely 1989-től Thália Stúdió néven működik tovább. A Thália Stúdió fennállása alatt bemutatott előadások szinte minden műfajt képviseltek. Volt dráma, vígjáték, zenés kabaré, irodalmi és történelmi témájú összeállítások, melyeknek szereplője és egyben rendezője is volt.
Korai halála nagy vesztesége mind a Los Angeles-i, mind a hazai magyar színjátszásnak. Ahogy Ő vallotta a Főúr fizetek című előadásban:

“Mindnyájan átutazók vagyunk itt a földön s ha jól végezzük, ami reánk vár az emlékek majd sok-sok emberöltőn úgy ragyognak, mint a fénylő napsugár, s a vonatunk már messze-messze jár"

forrás: Óss Enikő
Thália Stúdió, Los Angeles-i Magyar Színkör