Nagyvárosi ikonok

"Pilinszky János költészete kezdetektõl meghatározta mûvészi ambícióimat, koreográfiai ténykedésemet. Mély elkötelezettséget takar hát, ha szólóestem neki ajánlom, belõle építem. Ez, itt és most persze még "csak" azt jelenti, hogy a koreográfus önkorlátozást vállal: éppen annyira kell majd az alkotási folyamatban fegyelmeznie, alázatra bírnia önmagát, mint amilyen fegyelemmel és alázattal mondta ki a költõ - vagy éppen hallgatta el - az egykoron rábízott szavakat." (Horváth Csaba)


"A Nagyvárosi ikonok titkokkal teli, talányos mű. Nincs könnyen kipattintható zárja. Nem adja előzékenyen a mondanivaló egymondatos megfejthetőségét.  Ahol Horváth Csaba gondolkodása jár, nem szavakba ölthető: csak eltáncolható.  A falakkal körülzárt bezártság szabadsága. A belső titkai, amint (ironikusan) megfelelni igyekeznek a nyilvánosságnak.  A partner nélküli szexus mindenhatósága. És a Művész (vagy az Ember) önmaga keresése . " (Molnár Gál Péter: Horváth Csaba táncol - www.szinhaz.hu

"Zavarba ejtő a belső szabadság, amellyel Horváth Csaba vállalt témájához közelít. Mert Pilinszkyről van szó, az immár klasszicizálódott költőről, akinek Nagyvárosi ikonok című versvonulata talán különös erővel hatott a koreográfusra, hiszen szólóestjének élére is ezt választotta. Mégis, alkotói-előadói autonómiája révén mellérendeltként társul a poétához, így nincs sok értelme a bizonytalan utalások vagy sejtett azonosságok után tapogatni; Horváth darabja - már csak választott matériája okán is - másfelé visz, másfelé teljesedik ki, ám közben a Pilinszky-sorok valahogy beleágyazódnak a műbe, finoman beleszövődnek, visszavonhatatlanul. (...) Bonyolult, sokrétegű színpadi művé lett a Nagyvárosi ikonok, s talán soha sem lehet egészen kész, hiszen nem történetet mesél, nincs kronológiája, az idő fogalma is értelmét veszti, lényege, úgy tűnik, a töredezettség, s e töredezettségben a végpontok nélküli emberi létezés. A felfüggesztett lét állapota. ’A világ tenyerébe kalapált 

szeg’ abszurd s egyben magasztos fogsága. Valahogy ez a fogságállapot dereng a képekben, még a szárnyalás ritka pillanataiban is ott reked valamilyen súly, amely emlékeztet a szabadság viszonylagosságára, vagyis Pilinszky szavával kreatúra-voltunk meghatározottságaira. Ebben a világban köröz az alkotó-előadó is, és bármerre lép, csak kérdés születhet, válasz nem. Az “előrehaladás" külső képzetét feladva pedig az elmozdulások lírai módon a belső tájakra tevődnek át, s immár e szabályokkal kevésbé körülírható világban öntörvényeik szerint éledhetnek fel a produkció elemei is. Itt fordul egymásba az ikon fogalmának eredeti és modern értelmezése, itt oldódnak össze az előadó szerepváltásai, a hirtelen megtorpanások és nekilódulások, a színi és magánemberi megnyilatkozások váratlan fordulatai is. Vagyis paradox módon a fogságállapot egyfajta koreografikus szabadságban rajzolódik meg." (Péter Márta: Mikor a bárány elkiáltja magát) 
 


Lábán díj 2006
Közép-Európa Táncszínház: Nagyvárosi ikonok
Hommage ŕ Pilinszky János

Jelmez: Benedek Mari
Fény: Kovács József
Zene: kortárs zenei montázs
Film: Buvári Tamás

Szereplők:
Szűcs Elemér, Blaskó Borbála
Táncolja: Horváth Csaba
Közreműködik: Blaskó Borbála

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Előadás: 2006. május 6. 20:30h  

Támogatónk: Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Rt., NKA, NKÖM

 fotó: Bege Nóra, Dusa Gábor
forrás:Trafó