A Nemzeti Színház sajtóközleménye szerint elkészült a színház következõ szezonjának mûsorterve, illetve körvonalazódik az azt követõ évad néhány produkciója is. A Nemzeti Színház társulatából senki nem távozik, új tagok a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem színészszakán idén végzõ fiatalok: Martinovics Dorina, Nagy Cecília, Nemes Vanda, Miklós Marcell, Sipos Vera és Vass Teréz.
|
Szót kell ejtenünk a sikeresen bemutatott Andromaché - tanulmány jövőjéről. Valló Péter színházunk fiataljaival folytatott kurzusának eredménye az említett előadás. A kifejezetten fiatalok számára készült, könnyen mozdítható produkcióval ki akarunk lépni az épületből, szeretnénk vele bejárni az országot, vidéki iskolák diákjainak bemutatni a nekik szóló produkciót.
A kurzus folytatódik, a jövő évadban Valló és a társulat fiataljai Bornemissza: Magyar Elektra című drámáját dolgozzák fel hasonló szellemben és céllal. Az Elektra-tanulmány tervezett bemutatója 2007 májusa.
Folytatódik az angol nyelvű előadások sora, sőt kísérletképpen ősztől szinkrontolmács - berendezés és angol színművészek segítségével a nagyszínházi előadásainkat angol nyelven értők számára is élvezhetővé tesszük.
Az Őszi Fesztivállal közösen látjuk vendégül 2006 októberében a Deutsches Theater Faust előadását, melyet Michael Thalheimer rendezett. Az 1956-os forradalom évfordulójára más budapesti színházakkal koprodukcióban készülünk ünnepi műsorral.
Az idei évadtól időszakos kiállításoknak adott otthont színházunk, a kiállítás sorozatunk a Zikkuratban és a színház előterében folytatódik jövőre is.
A Színház fennállásának 5. évfordulóját 2007. március 15-én egész napos programokkal ünnepeljük.
Horvátth Orsolya
PR vezető
Nemzeti Színház
A Nemzeti Színház az elkövetkezendő (2006/2007) szezonban az alábbi produkciók bemutatását tervezi:
A nagyszínpadon
• 2006. november
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Rendező: Valló Péter)
Főbb szerepekben: Kulka János, Almási Éva, Schell Judit, Szarvas József, Sipos Vera, Blaskó Péter, Gazsó György, Molnár Piroska, Spindler Béla, Marton Róbert, Schmied Zoltán, Nagy Cili, Nemes Vanda
• 2007. február
Shakespeare: Lear király (Rendező: Bocsárdi László)
Főbb szerepekben: Blaskó Péter, Törőcsik Mari, László Zsolt, Bodrogi Gyula, Stohl András, Söptei Andrea, Varga Mária, Vass Teréz, Szarvas József, Gazsó György
• 2007. április
Hamvas Béla- Spiró György: Szilveszter (Rendező: Ascher Tamás)
Főbb szerepekben: Básti Juli, Molnár Piroska, Schell Judit, Szarvas József, Benedek Miklós, Blaskó Péter, Csoma Judit, Hollósi Frigyes, Gazsó György, Mertz Tibor, Csankó Zoltán, Söptei Andrea
A Stúdiószínpadon
• 2006. október
Mosonyi Aliz: Varázsfuvola-mese (Rendező: Fodor Tamás)
A Stúdió "K" Színház és a Nemzeti Színház közös produkciója
• 2006. október
Moliere: Tartuffe (Rendező: Alföldi Róbert)
A Nemzeti Színház és a Szentendrei Nyári Színház közös produkciója
Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Stohl András, Rátóti Zoltán, Csoma Judit, Hevér Gábor, Martinovics Dorina
• 2006. november
Sántha Ferenc-Hamvai Kornél: Az ötödik pecsét (Rendező: Jordán Tamás)
Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Rátóti Zoltán, Mertz Tibor, Hollósi Frigyes, Csankó Zoltán, Varga Mária, Pásztor Edina
• 2007. január
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (Rendező: Keszég László)
Főbb szerepekben: Básti Juli, Kaszás Attila, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Csoma Judit, Martinovics Dorina, Miklós Marcell, Trokán Péter
• 2007. március
Michael Frayn- Hamvai Kornél: Szigliget (Balmoral)
(Rendező: Babarczy László)
Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, Kulka János, Garas Dezső, Sinkó László, Kaszás Attila, Sipos Vera, Marton Róbert
A következő évadban a Nemzeti Színház leveszi műsoráról az alábbi darabokat:
• Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek
• Bartis Attila: Anyám, Kleopátra
• Heinrich von Kleist: Pentheszileia
Továbbra is műsoron marad:
Nagyszínpad:
Holdbeli csónakos, Sárga liliom, III. Richárd, A Mester és Margarita, Farsang, Az élet álom, Az öngyilkos, A bunda, Revans
Stúdiószínpad:
Buborékok, A Senák, A Macskalápon, Boldogtalanok, Oidipusz, Andromaché- tanulmány, Tizenkét dühös ember, Hamupipőke, valamint az angol nyelvű darabok: Shakespeare Összes Rövidítve, One Set to Love
Előkészületben a 2007/ 2008-as évadra:
• 2007. október
Dosztojevszkij: Ördögök (Rendező Mohácsi János)
Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Blaskó Péter, László Zsolt, Schell Judit, Csoma Judit, Gazsó György, Csankó Zoltán, Kaszás Attila. Szarvas József, Hevér Gábor, Söptei Andrea, Vass Teréz, Major Melinda
• Jeles András: Jean D’Arc (Rendező: Jeles András)
• 2008. március
Csehov: Három nővér (Rendező: Szász János)
• új angol nyelvű produkció a Madhouse Theatre Company előadásában
forrás: Nemzeti Színház