Brecht a gangon

Homlokzat felõl ékes épület, bévül karavánszeráj a Rákóczi úton. Uránia Nemzeti Filmszínház. Hátul körfolyosós emeletek. A nyitott gangot befedték alumínium huzattal. Ott nyíltak a szobák az akkori Kerepesi úti ledér mûintézetben. Most egyetemi szinten színházat oktatnak benne. Régen nem középiskolás fokon a mulató nõi személyzete anatómiai ismereteket adott elõ a vendégeknek.

Brechtet játszik a III. éves zenés színészosztály. (Ascher Tamás-Novák Eszter növendékei.)
Zsótér Sándor rendezte a K. mama címmel Kurázsi mama és gyermekeit. (Brecht írt K. úr című dialektikus katekizmust.)
Áhá! - mondja most a mai színházi életben jártas olvasó -, bizonyára ülve játszanak a színinövendékek. Tévedés. Mostanában az összes többi rendezőnél ülve utánjátszanak. (Másodhetes színház.) Zsótér K. mamájában falra másznak, leugranak, kiszöknek az ablakon, a lépcsőházban futkosnak (látni a szamárhát-íves ablakokon át), fölpattannak a második emeletre, a harmadikra, kidugják fejüket az ablakon, fentről szólnak emberi hangon a földszintre a világítóudvar szűk szigetére. Egyikük beröpül a három méter magas ablaknyíláson, eltűnik üldözői elől. A néma Kattrin átlép az emeleti gangrácson, fél lábbal lóg a mélység fölött. Suhannak, robognak, szökellnek. Térülnek-fordulnak. Mozognak, sisteregnek. Szemkápráztató módon hol előbukkannak az osztályteremből, hol a háztetőn tűnnek föl. Földre zuhannak, a lucskos kövezeten hurcolják egymást. Nem ülnek a színészek. (Sajnos, két óra hosszat a nézők sem.) Illetőleg: egyikük mégis szemben ülve mondja el mondókáját, de az előadás zöme csupa izgés-mozgás, értelmes lótás-futás, céllal végzett, örömös talaj- és szertorna, a növendékek különféle hangszereken maguk kísérik egymást. Összjáték folyik, szólóérvényesítés helyett. Miközben, természetesen, jól kilátszik: ki mit és mennyire, milyen mélyen tud. Ha Eilif halott gyanánt fekszik az udvaron, testét körülrajzolják krétával, mint egy Columbo-filmben.

Zsótér már rendezte a darabot Kecskeméten. Csakis annyiban hasonlít két fölfogása, hogy igyekszik kilépni az olasz színházszerkezetből. Nem mintha, nem férne el "koncepciójával" a színpadon, vagy mert "érdekes" szándékozna lenni. Előadásai vitaviszonyban perelnek a rendelkezésre álló, megkövesedett színházi kerettel, és játékhagyományaival. Az úgynevezett ülőszínház ugyanennek következménye volt. Áttolta a hangsúlyt a külszíni teatralitásról a színészi belső fogalmazásra. A gondolatokra összpontosít. Nem a magas kultúrától meghatott méltóságteljességgel fogalmaz, játékos virgoncsággal írja tiszteletlen köreit.
Kizárólag a másodlagos tehetségek tisztelik szentségként az előadás stílusegységét. A színházi fölfedezőket az élet (és a játék) ellentmondásossága érdekli.
Három Kurázsi mamája van a vizsgaelőadásnak: a harsány markotányost, diadalmas hangon éneklő Takács Nóra Diána, a törékeny Kiss Diana konokul szembeszáll a nehézségekkel, és a Nióbe-keserűségű Szilágyi Kata. Nem figyelmeztetik a nézőt, hogy átadják stafétaként osztálytársuknak a címszerepet. A tekintetükön jól olvashatóan kilátszik, hogy most más folytatja a szólamot. Három különböző alkat. Három megközelítés. Egy értelmezés.
Szilágyi Kata kimegy a mozi gépházát fedő tetőre fölriasztani dobolásával Halle városát. Kecskeméten Bognár Gyöngyvér Yvette piros cipőjével figyelmeztetett a császáriak támadására. Szilágyi harmóniumon kíséri két osztálytársát, akik bel canto széles hősiességgel olaszul éneklik Don Carlos és Rodrigo szabadság-kettősét Tarjányi Tamás és Máttyássy Bence). Verdi dallamai, a fölszárnyaló La libertá! egyszerre mulatságosan groteszk és megrendítő. Kétféle hősiesség csap egymásnak. A támadóké meg a megtámadottaké. Az ellentmondásosság végigvonul a vizsgaelőadáson: K. mama legkisebb gyermeke, Fejő (Máttyássy Bence), nem olvasta a drámát, hanem éli: a leghalálosabb veszélyhelyzetekben is tele szájjal mosolyog. Nem együgyűnek mutatja a svájci fiút, felhőtlenül ártatlan. Tarjányi Tamás (Eilif) önerejében, katonai előmenetelében bízva ugyanolyan vakon rohan vesztébe, ahogy K. mama nem ismeri föl, hogy kalmárkodásával létrehozója családja vesztének. Friedenthal Zoltán - több szerepben - fesztelen egyenességgel szól, nem is a harminc éves háború krónikáját bemutató történelmi hangon, hanem mindennapi hangon beszél. Az emblematikus, ponyvával fedett markotányos kordét egy fényesre sikált, alumínium kuka játssza. Mint egy biztonsági kasszában, ebben tartják lim-lom értékeiket. Szabó Tamás félszemű leskelődő katonája fél tenyérrel lefedi szemét, később a másik szemére vak. Attól jó játékos színházi tréfa, hogy mellékesen huncutkodik a nézőkkel, illően a helyhez, ahol ugyancsak igénybe veszik a közönség fölkeltett együttjátszó képzeletét.
Kattrin szerepe java Bánfalvy Esztert illeti. Akár a többiek, ő is elkerüli a pityeregtető meghatást. Tárgyilagosan, de nem szenvtelenül beszéli érthetően tagolt néma szerepét. A telt énekhangú Radnay Csilla fanyarul adja Yvettet, a tábori szajhát. Nem a foglalkozását játssza el, hanem az önző érzéketlenséget. Váry-Kovács Péter (Pap) és Polgár Csaba (Szakács) a gyávaságnak, a megalkuvásnak, az életben maradáshoz szükséges fondorkodásnak sokféle színészt tudják. Morc hadfi a toborzótiszt Herczeg Tamás.
Többen vannak, mint ahányan. Megsokszorozzák magukat. Az emeleti ablakokból kibukkan egy-egy kémlelő fej, vagy fojtott hangon lejuttatja rémhírként a vezér halálát.
Szemerkél közben az eső játszókra-nézőkre.
Fél kilenc felé besötétedik. Csak árnyalakok mozognak a térben.

szerző: MGP