Pályatársak!

2006. május 9 -én Zalaegerszegen a Griff Bábszínházat Fenntartó Társulási Tanács ülésén Kovács Géza igazgató - mûvészeti vezetõtõl az intézmény két és fél évi mûködése után Zalaegerszeg város és Zala megye képviselõi egyhangú döntéssel megvonták a bizalmat. A bizalom megvonásának hátterében két fõ ok áll.

1. A színházbérletet vásárlók száma a második teljes évadban csökkent. Mi, e levél írói úgy gondoljuk, ez nem példa nélkül való. Egy olcsó szórakoztatásról lemondó, nívós előadássorozatot produkáló, új színház találkozása a közönséggel nem lehet konfliktusmentes. Az első évad ilyesféle problémái (a nézői célcsoportok kialakítása az óvodás- és iskolás bérlet szétválasztásával), javarészt megoldódtak; készült a pedagógusi elvárásoknak inkább megfelelő, hagyományos formájú és dramaturgiájú előadás. Az ismert mesék sorát a "Hófehérke" után a "Szindbád" és "A dzsungel könyve" folytatták. A leváltott vezetés és a közönség párbeszéde már sosem teljesedhet ki, az eddigi eredmények hozta változás gyümölcsét egyik fél sem élvezheti.

2. A Zala megyén belül játszott tájelőadások száma nem volt elegendő. Tudjuk, hogy az induló évad (2004/2005) bemutatói közül nem mind volt "utaztatható". Ez sem egyedülálló. Nem mindet játszhattuk olyan színpadtechnikai feltételek mellett, melyek a megye művelődési házaiban fogadtak minket. Ennek kiküszöbölésére indult el az akárhol (még óvodai, iskolai termekben is) eljátszható produkciók készítése, melyek közül kettő már létrejött, egy a munka végső stádiumában rekedt. Bérletes előadásaink zöme továbbra is eljátszható különösebb technikai igény nélkül, számos vendégelőadás meghívására került sor. A közönségszervezés minősége viszont megkérdőjelezhető volt már a kezdetektől.

A művész útja kezdetben akadályokkal teli és idő kell, hogy megoldja a felmerülő problémákat. Kovács Géza és társulata ezt az időt nem kapta meg. Kovács Gézát 2006. május 19.-i hatállyal felmentették állásából.

A volt igazgató által képviselt művészeti koncepció 5 évre szólt; iránya, célja világosan olvasható volt a Griff Bábszínház vezetésére benyújtott pályázatában. Az intézmény teljes művészeti állománya e koncepció végigvitelére szerződött Zalaegerszegre. Elindultunk egy olyan úton, amelyről azt gondoljuk, művészileg, szakmailag, emberileg helyes. Ezt igazolták a közönség reakciói, az általatok megfogalmazott vélemények, a kiemelkedő sajtóvisszhang, valamint a hazai és nemzetközi szakmai elismerések. Az utunk végigjárását ellehetetlenítették. Az utat Kovács Géza vezetése nélkül mi sem tudjuk folytatni; távozunk a színháztól.

Más lehetőséget nem tudván, ezzel a nyílt levéllel fejezzük ki tiltakozásunkat egy olyan döntés ellen, mely mögött szakmai megalapozatlanságot, személyes érdekek érvényre jutását, kicsinyes indokokat sejtünk. Egy olyan döntés ellen, mely azzal, hogy elsöpör egy ifjú színházat, szerintünk negatívan hat a magyar bábművészet, művészet egészére.

Hisszük, hogy fontos volt a munkánk, hogy Kovács Géza személye és színházalapító munkássága mindnyájunk számára fontos és előremutató irányt képviselt.


Előterjesztette:
Badacsonyi Angéla - bábszínész
Boráros Szilárd - vezető tervező
Kis Györgyi - megbízott művészeti titkár
Schneider Jankó - bábszínész
Sz. Nagy Mária - bábszínész
Tatai Zsolt - bábszínész
Tengely Gábor - bábszínész
Törőcsik Eszter - bábszínész