Szárnyas Sárkány Hete

Ezön emléközetös nap fordulójának alkalmábul tisztelettel és kérõ szóval invitálom Kendtöket, mög ama asszonyi állatokat is, mellek a kendtök örömire avagy bújára becsös tulajdonukba vannak Isten kegyelmibû, a lentül említött helyre és idõre méltó emléközésre és vígasságra. Az múlatság helye Nyír-Bátor városának mögszentölt rétje, az neves utcakommediumos vigadalom mindösszes helyszíne.

Vagyis a Szárnyas Sárkány Hete Magyarország első és eleddig egyetlen nemzetközi utcaszínházi fesztiválja.
Minden esztendő júliusának első hétvégéjén tartatik a papok-rétjén. Évente 30-40 együttes és szólista lép fel a világ minden tájáról színházi, zenei és egyéb programokkal 25-30 ezer ember előtt. Nyírbátor Magyarország északkeleti régiójának egyik gazdasági és kulturális központja, gazdag történelmi múlttal, jelentős műemléki örökséggel és túrizmussal.
A nemzetközi rendezvény naptárakban a város évtizedek óta a Nyírbátori Zenei napok és a Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor révén van jelen.
A kulturális és idegenforgalmi ajánlatok palettáján ragyogó szín a Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál, mely a magyarországi utcaszínházi formák legrangosabb bemutatkozási lehetősége.

A Szárnyas Sárkány Hetének különlegessége, hogy a fesztiválhelyszín építészeti és funkcionális kereteit a mindenkori fellépők igényei szerint alakítja ki, ugyanakkor közönségének az ünnep egyéb találkozási lehetőségeit igyekszik megteremteni (ökörsütés, népi játékok, mesterségbemutatók, vásár, sárkány-eresztés, stb...)
A fesztivál hetének első felében tábor-jelleggel együtt dolgoznak a helyi mesterségek képviselői és a színházak, egyrészt a helyszín ünnepi formáinak megépítésében, másrészt egyközös nagyszabású záróprodukció létrehozásában.


Szárnyas Sárkány Hete
Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál
2006. július 7-9.
- Papok-rétje -


PROGRAM

2006. július 7.péntek

18,00 h Fesztiválnyitó felvonulás
18,00 h Narco Polo Zenekar koncertje Nagyszínpad
18,30 h Langaléta Garabonciások szárnyaló komédiái Fesztiváltér
19,00 h Gajdos Zenekar koncertje Nagyszínpad
20,00 h Csík Zenekar koncertje Minorita udvar
20,00 h Purgateátrium: Punchék karácsonya Múzeum kert
20,30 h Talea Együttes: Szamártestamentum Korona Teátrum
21,00 h Bóbita Bábszínház: Parsifal Minorita udvar
22,00 h Teatr Puschkin (Oroszország): Danyil Kharmst Projekt Korona Teátrum
22,00 h Szirtes András filmjeinek vetítése Fesztivál Kocsma
22,30 h Kátai Zoltán és Róka Szabolcs: Balassi Bálint énekelt versei Minorita udvar
23,00 h DAH Színház (Ukrajna): Shakespeare (Előjáték a Hamlethez) Vízi színpad

2006. július 8. szombat


10,00 h Kovács Géza: Vasilache (népi vásári bábjáték) Fesztiváltér
10,30 h Kolibri Színház: Semmiség Korona Teátrum
11,00 h Bóbita Bábszínház, Weöres Sándor: Csalóka Péter Fesztiváltér
14,00 h Nagy Emese: Táltoskereső Korona Teátrum
15,00 h Kolibri Színház: Semmiség Korona Teátrum
16,00 h MÉG Színház: Nem emel fel .Árva Passio Múzeum lovagterme
17,15 h ORT-IKI: Játék Dávid királyról Múzeum kert
17,30 h Szeredás Együttes: Század eleji vásár Fesztiváltér
18,00 h Híres Pannónia Régizenei Együttes: Magyarország szép nemes csillaga Rk. Templom
18,00 h Pedro Aledo Trio (Spanyolország) koncertje Vízi Színpad
18,40 h Nyírbátori Ütőegyüttes koncertje Nagyszínpad
19,00 h Jászai Mari Színház, Népház: Nesze, nesze, nesze Korona Teátrum
19,30 h TAM-TAM Parádé Ütőegyüttes előadása Nagyszínpad
19,30 h PinezShowka (Lengyelország) Múzeum kert
21,15 h BKMH Dunaújváros Táncszínház: Álom, álom kitalálom Nagyszínpad
22,00 h Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Ukrajna), Örkény: Tóték Minorita udvar
22,00 h Szabó Réka Társulata: Priznic Korona Teátrum
22,00 h Szirtes András filmjeinek vetítése Fesztivál Kocsma

Vendégünk a vállaji Strudli-fesztivál!

2006. július 9. vasárnap

10,00 h Bokaszín: A helység kalapácsa Fesztiváltér
11,00 h Bábakalács Társulat: Jambóza Cirkusz Korona Teátrum
12,00 h Kuckó Művésztanya: A kád Múzeum kert
14,30 h Él Zenekar koncertje Nagyszínpad
15,00 h Bokaszín: János Vitéz Fesztiváltér
16,00 h MárkusZínház: Az égig érő fa Korona Teátrum
16,00 h Pedro Aledo Trio (Spanyolország) koncertje Minorita udvar
16,30 h PinezShowka (Lengyelország) Fesztiváltér
17,30 h Bartha Tóni: Paprika Jancsi, mint Rózsa Sándor Fesztiváltér
17,30 h Kátai Zoltán: "Jajj, ne hagyjatok magamra." Minorita udvar
18,00 h Toon Maas (Nl): Soloduet Fesztiváltér
18,30 h Ládafia Bábszínház: Csupaháj, Nyakigláb, Málészáj Múzeum kert
18,30 h Nagykárolyi Collegium Régizene Együttes (Románia) koncertje Rk. Templom
18,30 h BKMH Dunaújváros Táncszínház: Tűzugrás Minorita udvar
19,00 h Trambulin Színház: Tabarin komédiák Múzeum kert
19,00 h Artisani Cirkuszi Bábcsoport (Slo): Az aranymadár Nagyszínpad
19,00 h AntiCo: Antigoné Korona Teátrum
20,00 h Szeredás Együttes: Cuháré hajdúsági hangszeres népzene koncert Nagyszínpad
21,00 h Teatr A (Lengyelország): "EXULTET" Fesztiváltér
22,00 h Fesztiválzáró: "Moresca" Fesztiváltér
Sárkányégetés- Tűzijáték Fesztiváltér

Kedves Nyírbátor, engedd meg, hogy tegezzelek, a sok éve visszatérő jogán, mesés vidéked oly sokat nyújtott már nekünk, hogy azt a csak a hazai - szegedi - föld tudja felülmúlni. Látod, fogantak itt gyerekek, sültek lepények, a szegénylegényeknek is jutott egy kupa bor. És most, amikor megint lánykacajtól hangos a Papok-rétje, amikor szent imádságok töltik meg a templomot, és a férfiak hol komoran, hol vidoran lépnek, akkor mi megint újjászületünk. Amikor morescát járunk Zsigmond királyra nézve, amikor legmeghittebb barátaimmal és barátnőimmel koccintunk, amikor csillogó szemmel rendelünk egy olcsó ebédet.
1597-ben  Báthori Zsigmond udvarában született egy tánc, a moresca. Ez a korabeli tánc bejárta az akkori Európát nemzetünk hírét erősítve. Elődeik híréhez méltón ez a város és lakói ma is sokat tesz a kultúráért: A főtérre színházat álmodtak, és el is készítették. A felújított Báthori várkastélyt is hamarosan átadják. És a Szárnyas Sárkány is bontogatja szárnyait. Ezek az előadások Magyarország legjobb szakembereitől valók, s a többi külhoni részt vevő is különlegesség a maga szakmájában. Hiszem, hogy ez a fesztivál, ennek híre, tovább építi eme nagyhírű település rangját. Országos és nemzetközi ismertségét.

- Kémeri Attila-  


forrás: Kémeri Attila, MASZK Egysület
Fényképek: Lengyel Nóra