Beszélgetés Halász Judittal

"Ha maga azt hiszi, hogy a végzet asszonya, nagyon téved. Nyugodjék bele: vígjátékokban fog játszani" -  mondta Várkonyi Zoltán, a legendás színházi ember Halász Juditnak pályája kezdetén. Azt azonban talán õ sem sejtette, hogy a mûvésznõ nemcsak a Vígszínházhoz lesz hûséges, hanem választott új közönségéhez, a gyerekekhez is.

A közelmúltban jelent meg legújabb nagylemeze, a Hívd a nagymamát, amely - mint már a címe is jelzi - a művésznő unokáinak készült, és persze minden nagymama minden unokájának. Amikor találkozunk a Jövő Házában, zenész társával, Födő Sándorral szintén ez a téma van napirenden: a most Amerikában dolgozó fia és az unokák.

- Ha már a nagymamaszerepről esett szó, hadd kérdezzem meg, hogy milyenek voltak a nagyszülei, s milyen volt a gyerekkora, hiszen 1956-ról is szó van az egyik dalban.

Halász Judit: A négy nagyszülőm közül három felvidéki. Csallóközi az anyai nagymamám, a másik viszont szlovák, de ezt apám is csak felnőtt korában tudta meg, mivel a család még a század elején került Budapestre, és nagyanyám iskolában tanult magyarul. Az apai nagypapámat Chlapácsnak hívták, noha Ambrus volt a keresztneve. Félig szlovák, félig magyar, ugyanis vegyes házasságból született. Akár Szlovákiában is lakhatnék, a génjeim ugyanis oda húznak. Hallgatva a maga tájszólását, egyáltalán nem ismeretlen számomra, mert a nagyszüleim is így beszéltek fenn, Vörösvár közelében. Ez a szlovák nagymamám * Petronella * olyan remekül tudta utánozni a cigányokat, s olyan történeteket tudott róluk, hogy alig vártam az újabb meséit, mert annyira mulatságosak voltak. Ezeket a meséket egyébként mindig ő találta ki. Együtt laktunk, egy nagy kertben volt két kis ház, az egyik az övék, a másik a mienk. Mariska nagymamámhoz (ő volt a csallóközi) pedig már négyéves koromban elgyalogolhattam egyedül. Zuglóban laktunk, ahol ma lakótelepek vannak; akkor ott még rétek és legelők voltak, s nem volt forgalom az utcán. Nagyon szerettem odajárni, mivel háziállatokat is tartottak. Reggelre, mikor fölébredtem, mindig sütött nekem friss lángost, s Cilike-meséket mesélt, amiken szintén nagyon jól mulattam.

- S Halász Judit mikor kezdett el mesélni?

Halász Judit: Elég későn, és teljesen véletlenül. Akkorra már sok sikeres filmszerep is volt mögöttem. (Abban az évben éppen a Lila ákác és a Nápolyt látni és... c. filmekben játszottam, amelyért Szlovákiában egy nagyon szép díjat * amit a közönség szavazott meg nekem * kaptam, hozzá egy gyönyörű vázát, amelyet a mai napig féltve őrzök.) Hat éve vígszínházi tag voltam, nagyon sok jó előadással a hátam mögött. Akkoriban készült az első lemezem, eredetileg nem is gyerekeknek szántuk. De rákerültek olyan dalok is, amelyek fontosak voltak számomra a gyermekkoromból. Azt vettük észre, hogy elsősorban gyerekeknek vásárolják. Engem pedig boldoggá tett, amikor a játszótéren hallottam a dalaimat énekelni. Nem bugyuta slágerszövegeket tanultak meg a gyerekek, hanem Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes és más költők verseit. És nem volt kötelező megtanulni, maguktól tették. A második lemezt aztán már a gyerekeknek készítettük. Mi is rájöttünk, Bródyval, hogy kitaláltunk egy új műfajt: gyerekeknek szóló dalokat, melyek alapját magyar versek képezik, a legnépszerűbb zenével. Abban az évben készített Foky Ottó Csukás István Mirr Murrjából 52 tíz-tizenöt perces animációs filmet, melyben én meséltem el a történetet a gyerekeknek. Az év minden szombat estéjére jutott egy mese; azóta is sok * sok alkalommal játszotta le őket a Magyar Televízió.

- Felnőtteknek soha nem énekelt?

Halász Judit: Első ťénekesŤ sikerem egy Aznavour-dal volt. A rádióban vettük fel, és hallatlan népszerűségre tett szert, Olga volt a címe. Aztán a televízióban csináltam félórás műsort francia sanzonokból, Szabó István rendezte. A színházban pályám kezdetén, szezonzárásként játszottunk zenés vígjátékokat, és készült Presser zenéjével Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem c. darabjából is egy jó előadás, amelyben én ugyanazt a szerepet játszottam, mint a belőle készült filmben. Megjegyzem, néha gondolkodom rajta, hogy érdemes volna összeállítanom egy koncertet felnőtteknek, azoknak a daloknak egy részéből, melyek az én úgynevezett gyereklemezeimen hallhatók.

- Hogyan születnek ezek a dalok? Ön választja a verseket, s hozzá a zeneszerzőt, vagy a zeneszerzők hoznak kész megzenésített szövegeket?

Halász Judit: Ez változott az idők folyamán. Eleinte a legtöbb verset Bródy választotta, Ő kérte a megzenésítést a zenészektől, és természetesen maga is írt dalokat, vagy saját, vagy más költők verseire. Ma már én válogatok, az idők folyamán eltanultam tőle a mesterséget (huncut mosoly), de minden zenész több lehetőséget is kap, s amihez ihletük van, azt zenésítik meg. Persze előfordul mindennek az ellenkezője is. Cipő például maga hoz néha verset, már kész zenével, de előfordul, hogy a szöveget is ő írja.

- De idővel a zenészek is megfiatalodtak, s a szövegírók között is olyanok bukkantak fel, mint a humoristaként ismert Nagy Bandó András például, ami legalábbis engem igencsak meglepett.

Halász Judit: Engem is. Még meg sem jelent a kötete, amikor e-mailen elküldte néhány versét, hogy ha tetszik, válasszak közülük. Nagyon tehetséges emberek vannak abban a zenekarban is, akikkel most koncertezem. Ők részben az egykori Fonográf, részben a Bojtorján együttes tagjaiból verbuválódtak, közülük Móricz Misi már az első lemezemre is írt dalt. S a legifjabb zeneszerzőm a mostani dobosunk, ifj. Födő Sándor, aki a basszusgitáros fia, s alig van olyan lemez a mai magyar könnyűzenei életben, amelyiken ne szerepelne.

- Az előző lemezén voltak felvidéki magyar költők is, mint Simkó Tibor vagy Barak László. Ők hogyan kerültek képbe?

Halász Judit: Már az azt megelőző lemezemen is szerepeltek mindketten, ugyanis mindkettőjüket remeknek tartom. Simkó Tibort teljesen véletlenül fedeztem fel, s amikor megtudta, hogy egyik versét elénekeltem, akkor küldött nekem tíz darabot a legújabb kötetéből * aminél szebb könyvet keveset láttam, s teljesen el voltam bűvölve tőle. Én így képzelem el a jó gyerekkötetet.
 
- Szlovákiában koncertezett már?


Halász Judit: Régen többször voltam, de az utolsóra, ami Dunaszerdahelyen volt, nem szívesen emlékezem. Nem tudtuk ugyanis, hogy egy nagy sportcsarnokban lépünk fel, s nem vittünk megfelelő nagyságú erősítő berendezéseket. Valahogy karácsony előtt lehetett, a csarnok tömve volt, s én igen kínosan éreztem magam.

- Térjünk vissza egy kicsit még a pálya elejére. Ha jól tudom, Ön először lovagolt, s komoly sikereket ért el.

Halász Judit: Nem egészen. Először színésznő akartam lenni, mégis előbb lettem lovasbajnok, mint színésznő. S bár már a magyar ifjúsági válogatott keret tagja voltam, és a magyar bajnokság felnőtt kategóriájában megkaptam a legjobb női lovas kitüntető címet, amikor felvettek a főiskolára, olyan súlyos sérülést szenvedtem * kulcscsonttörést és agyrázkódást *, hogy döntenem kellett, lovas, vagy színész leszek-e. Néha ma is elgondolkozom, hogy jól döntöttem-e.

- Kinek az osztályába járt?

Halász Judit: Pártos Géza volt az osztályfőnököm, aki három éve halt meg, és zseniális színésztanár volt.

 - Mégis Várkonyi fedezte fel...

Halász Judit: Úgy fedezett fel Várkonyi, hogy ő vett fel a főiskolára...

- Franciául...

Halász Judit: Így van, mert francia szakos osztályba jártunk, s abból a gimnáziumi osztályból hárman akartunk színészek lenni. Beaumarchais Figaro házassága c. darabjából tanultunk meg egy jelenetet franciául, egy francia nyelvű iskolai klubestre. Olyan sikerünk volt, hogy a századik magyarórára, amit mindig megünnepeltünk, megtanultuk magyarul is.

- A főiskola után mégis Pécsre került.

Halász Judit: Akkoriban kötelező volt legalább két évet vidéken játszani. Még egy évet sem töltöttem ott, amikor Várkonyi kijárta, hogy feloldják ezt a ťszilenciumŤ-nak nevezett rendeletet. A Vígszínházban az átlagéletkor ugyanis jóval negyven fölött volt, s még ez is csak Nádasi Myrtillnek volt köszönhető, aki balettintézetben végzett, s neki nem volt kötelező vidékre lemennie. Amikor harmadéves koromban eljátszhattam a televízióban Szép Ernő Májusát, az adást követő napon az egyik óraszünetben odajött hozzám néhány növendékével gratulálni. Akkor már gondoltam, és nem is rosszul, hogy a főiskola után, majd, ha szerződni kell, számíthatok rá. S amikor letelt a pécsi év fele, már meghívott vendégnek (Csiky Gergely Udvari kalapjába), s rögtön le is szerződtetett. A szakmát, a mesterséget tőle tanultam.
 
- Milyen volt az a társulat, s hogyan fogadták a fiatalokat? Darvas Iván nyilatkozta, hogy azt hitték, odajött egy csomó gyerek, aztán gyorsan kiderült róluk, hogy színészek.
 
Halász Judit: Fantasztikusan. Engem már filmekből és televíziós játékokból partnerként is ismertek, s az első előadás, amit Várkonyi rendezett (Csurka: Az Idő vasfoga, Darvassal és Bárdyval játszottam) személyes sikert is hozott. Befogadtak, és olyanokkal élhettem együtt, mint Páger, Bulla, Sulyok, Ruttkai, Bilicsi, Pethes Sanyi bácsi vagy Tomanek, aki akkor még nem tartozott a nagy öregek közé, meg Darvas és Latinovits, akik szintén fiatalabbak voltak egy kicsit.

- Latinovits éppen harminc éve halt meg.

Halász Judit: Még a napra is pontosan emlékszem. Aznap este Ruttkaival játszottam, s előadás után valaki telefonált, hogy menjen a Fészek Klubba, mert Gobbi feltétlenül szeretne vele beszélni. Sejtettük, hogy valaminek történnie kellett, mert Ruttkai, aki nagyon toleráns volt, és fegyelmezett, és nem volt hisztérikus alkat, azon a napon többször is kiborult, és tőle szokatlanul viselkedett.

- A Lila ákác az első olyan magyar film volt, amelyet valaki, méghozzá ugyanaz a rendező, Székely István - aki a háború óta Hollywoodban élt és dolgozott -  másodszor is megrendezett.

Halász Judit: Meséltem magának, hogy első televíziós szerepem Szép Ernő Májusában volt. (Agárdy Gábor és Szabó Gyula voltak a partnereim, és Ádám Ottó rendezte, aki akkoriban mindannyiunk bálványa volt. Őmiatta jártunk a Madáchba előadásokat nézni.) Nagyon készültem rá, minden Szép Ernő-darabot, -verset és -regényt elolvastam. A Lila ákác borzasztóan tetszett! Úgy éreztem, hogy ezt nekem írták, és arra gondoltam, hogy ha én egyszer a Tóth Mancit eljátszhatnám, akkor boldogság lenne az életem. De nem tudtam, hogy már készült belőle film a háború előtt. S aztán teltek-múltak az évek, megszületett a fiam, s azt gondoltam, hogy a fene egye meg, ez a Lila ákác már elment mellettem, hisz jóval elmúltam 18 éves. (Igaz, jóval fiatalabbnak néztem ki a koromnál * ezt eleinte nagyon bántam, később már kifejezetten örültem neki.) A Vígszínházban a szomszédos öltözőben öltözött kolléganőm, Bod Teca, akinek a férje a televízió rendezője volt. Egy alkalommal megkért, hogy a közeljövőben készülő műsorában énekeljek két magyar nótát. Megpróbáltam kitérni valahogy, hiszen kevés dolog áll távolabb tőlem, mint a magyarnóta-éneklés. De ő nem akart ebbe belenyugodni, én pedig utálok vitatkozni, végül is belementem, hogy egyet eléneklek. Már rég el is felejtettem az egészet, amikor egy hétfő reggel felhívott Nemeskürty István, hogy Székely István, aki azért jött vissza Magyarországra, hogy a Lila ákácot újra megrendezze, szeretné, ha én játszanám Tóth Mancit. Azt hittem, kiesik a telefon a kezemből! Kérdeztem, honnan ismer engem Székely, miben látott. Nemeskürty azt válaszolta, hogy már egész Magyarországgal készített próbafelvételt, senki nem volt jó neki, de tegnap a szállodai szobájában bekapcsolta a televíziót, és csodák csodája, ott énekelt Tóth Manci egy magyar nótát... Sose tudja az ember, hogy mi mire jó...

- Megvallom, én csak az első változatot láttam, ez utóbbit nem. Mekkora sikere volt a filmnek?

Halász Judit: Más számokat írtunk még akkor a filmnézés területén, s a Lila ákácot is igen sokan látták, talán többen, mint másfél millióan.

- De önt a közvélemény mégis Szabó István filmjeiből ismerte meg.

Halász Judit: Hát persze, azokat korábban játszottam. Szabóék akkor végeztek, amikor én még csak elsőéves voltam. Először a Te című rövid filmjében én voltam az akkor még pécsi táncosnőként ismert Esztergályos Cili hangja. Aztán első játékfilmjében, Az álmodozások korában Hab-Gab szerepét bízta rám. Az akkor Európában legrangosabb francia filmes folyóiratban nagyon szép kritikát kaptam érte. A Szerelmesfilmben már főszerepet játszottam, s szerepeltem a Bizalomban is. A Szerelmesfilm Szabó talán legsikeresebb filmje volt, ami a közönséget illeti. Nemrég egy németországi fesztiválon, ahol régi filmeket mutattak be, s megszavaztatták a közönséget is, a fesztivál nagydíját kapta.

- Egy internetes fórumon olvastam a következő mondatot: ťHalász addig volt valóban nagy színész, amíg színházi és filmrendezői hittek, gondolkodtak benne Várkonyitól Szabóig.Ť Mennyire fogadja el ezt a megállapítást?

Halász Judit: Minden színész addig él, amíg játszik, amíg a film- és színházkészítők építenek rá. Ezt hívják színészi kiszolgáltatottságnak. Ma egyre több olyan színész születik, aki lázad ez ellen, és maga is rendez, részesévé akar válni * és válik is * a hatalomnak. Lehet persze, hogy én ma nem találkozom olyan korszakos rendezőkkel, mint Várkonyi volt, de ma is játszom olyan szerepeket, amelyekkel bármelyik korombeli színésznő boldog lenne. A hatalomra pedig valahogy nem vágyom...

- S mégis, ki az a rendező, akivel még szeretne együtt dolgozni?

Halász Judit: Nagyon nehéz neveket említeni, hiszen nem látunk minden előadást, nem ismerjük egymást eléggé. Ha azok közül kellene választanom, akiktől a legtöbb nekem tetsző előadást láttam, és ha feltétlenül szeretne tőlem egy nevet hallani, akkor talán Ascher Tamást említeném. Ha színházba megyek, legszívesebben az ő előadásait nézem meg.

- Meg szokta nézni mások előadásait is?

Halász Judit: Igen, de most ne kérdezze, hogy mit láttam legutóbb. Ja, mégis eszembe jutott. Zsótér Peer Gyntjét a Krétakör társulatával.

- S ha már Zsótért emlegettük: játszik A kék madárban...

Halász Judit: Ez az előadás nagyon megosztotta a Vígszínház közönségét. A Víg egy 1200 néző befogadására alkalmas polgári színház - a körúton. Én szeretem ezt az előadást, és nagyszerű volt Zsótérral próbálni. De már a próbafolyamat során gondoltam rá, hogy a Vígszínház nézői nem biztos, hogy elfogadják ezt az előadást. Boldog lennék, ha tudhatnám, hogy olyan érett és felnőtt közönségünk van, amely a számára szokatlan gondolatokat és formákat is képes befogadni. Ha hatást akarunk elérni, ha azt akarjuk, hogy értsék, amit mondani akarunk, akkor tudnunk kell, hogy hol, mikor és kiknek játszunk. Nem csak a nézők, hanem az előadásunk hibája is, ha foghíjas nézőtér előtt kell játszanunk.

- Két év alatt két nagylemez. Hogyan lehet ezt győzni?

Halász Judit: Annyi azért nem! A kettő között volt egy év szünet! Nem szerettem minden évben lemezt megjelentetni, de a mostani kiadóm, az EMI ragaszkodott ahhoz, hogy öt év alatt három lemezt adjunk ki, s közülük legfeljebb egy lehet koncertlemez vagy best of. Ebből már kettő elkészült, a Minden felnőtt volt egyszer gyerek arany-, s * lekopogom * a Hívd a nagymamát már platinalemez.

- S már megjelentek az első operamesék is.

Halász Judit: Van egy barátnőm, akinek két kis unokája él Salzburgban, mindkettő értett magyarul, a nagyobbik tudott is egy keveset. Annyira megszerették a dalaimat, hogy még magyarul is megtanulták, és nem akarták elhinni, hogy az, aki a lemezen énekel, én vagyok. Amikor aztán az édesanyjuk felszólította őket, hogy énekeljék el a Papageno-dalokat, kívülről fújták, s én megirigyeltem őket. Innen jött az ötlet, hisz a mi gyerekeink mennyire ismerik például a Háry János dalait, holott azok magyar népdalokra épülnek. Nem ismerik őket, sőt azt se tudják, hogy ezek a népdalok a Háryból vannak.

- Nem sokszor látja a saját unokáit...

Halász Judit: A fiamat munkája három évre az Egyesült Államokba szólította, de egy számítógéphez kapcsolt kamera segítségével tartjuk a kapcsolatot, s időnként meg is látogatom őket. S nemrég megszületett a második fiúunokám is.

- Tudja már, hogy milyen szerepek várják a következő évadban?

Halász Judit: Eszenyi Enikő rendezi Az ünnep című darabot, amelyből Dániában 1998-ban film készült, (Cannes-i nagydíjat kapott), és utána Molnár Ferenc Harmónia c. darabjában egy remek szerepet játszom a Vígszínház Váci utcai kamaraszínházában a Pesti Színházban. Karácsonyi ajándékul a nézőknek!

Legyezte: Juhász Dósa János
Forrás: Vasárnap, Pozsony
Fotó: Zeneszám Bt.