Figaro házassága

Bemutatóra készül a székesfehérvári Vörösmarty Színház. 2006. augusztus 1-jén, 21.00-kor mutatjuák be a Musica Regia fesztivál keretében, Beaumarchais: Figaro házassága c. mûvét, Lendvai Zoltán rendezésében. Az elõadás fõbb szerepeiben olyan nagyszerû mûvészek láthatóak, mint Szabó Gyõzõ, Bakonyi Csilla, Quintus Konrád, Xantus Barbara, Zsurzs Kati illetve Szabó Gyula.

Egy őrült nap, avagy Figaro házassága

"...Ez a nap is úgy indult, mint a többi... illetve nem. Ez a nap életem legboldogabb, legfelhőtlenebb napjaként indult. Ma készültem feleségül venni a nőt, akit szeretek. Aztán gazdámról és jótevőmről kiderült, hogy ő is az én menyasszonyomra pályázik, a barátomról, hogy nem a barátom, hogy nem is vagyok árva, pedig harmincvalahány évig ebben a hitben éltem és hogy a szüleim éppen azok az emberek, akiket eddig a legjobban utáltam. Hogy szegény grófnő nem is olyan elveszett, sótlan teremtés, mint eddig gondoltam, és hogy egy fiatal tiszttel semmilyen körülmények között se hagyhatunk egyedül egy nőt, legyen az bár hét vagy akár hetven éves. És egyáltalán: semmi és senki nem olyan, mint amilyennek első pillanatban látszik... szóval bolond egy nap volt."

Figaro, Almaviva gróf komornyikja és Susanna, a grófné komornája házasodni készülnek, de egybekelésüket többen meg akarják akadályozni. Elsősorban a gróf, aki látszólag lemond ugyan az első éjszaka előjogáról, titokban mégis megköveteli a kis komornától, hogy első csókját, első ölelését neki ajándékozza. Azután az idős Marchellina is, aki - egy tartozása fejében kicsikart ígéretére hivatkozva - Figarót akarja férjül venni.

A grófné - a régi erkölcs utolsó képviselőjeként - még a házastársi hűségről, a boldog családi életről álmodozik. Férje szándékáról tudomást szerezve ő is nekiáll keverni a... kártyákat, és megpróbálja kelepcébe csalni a grófot.

A hatalom, a törvény, és a főúri pallosjog ellenében milyen fegyverrel harcolhat a darab főhőse, Figaro, a gróf szolgája? Egyetlen eszköze a furfang, a friss, romlatlan ész, a gyorsaság, mellyel minden csapásra újabb, még élesebb csapással válaszol, hogy megmentse és megvédje Susannát, kettőjük boldogságát. A szolga, a lenézett közember végül is a gróf fölé kerekedik.

Napóleon szerint a francia forradalom valójában nem 1789. július 14-én kezdődött, hanem 1784-ben, a Figaro házasságának bemutatóján, amikor először hangzott fel az öntudatos polgár tiltakozó szava Figaro monológjában. A társadalmi feszültség, az ellentétek ábrázolása olyan erős itt, hogy - mint minden jó komédiában - akár tragédiába is torkollhatna a cselekmény. A rendőrség már a harmadik felvonásnál tudta, hogy ez a forradalom hangja és az előadás végén már fegyveres őrség várta a szerzőt, és egyenesen a börtönbe vitték. Onnét írhatott csak a királynak, aki elnézte kedves volt tanítójának a "rakoncátlankodást" és azonnal kieresztette a forradalom idézőjét, aki vagyonát pénzzé téve külföldre menekült és csak a forradalom elvérzése után tért vissza Franciaországba.

Beaumarchais:
FIGARO HÁZASSÁGA
- vígjáték -

Szereposztás:
Almaviva gróf: Szabó Győző
Grófné: Bakonyi Csilla
Figaro : Quintus Konrád
Susanna: Xantus Barbara
Cherubin: Száraz Dénes
Marchellina: Zsurzs Kati
Antonio, Fanchette apja: Matus György
Bartholo: Bata János
Basilio: Várfi Sándor
Don Gusman de Hübele: Szabó Gyula
Dupla Marék: Budaházy Árpád
Fanchette: Csizmadia Ildikó
Pedrillo: Szrapkó Nándor

továbbá:
cselédek, parasztok, parasztasszonyok, lovászok

Zenei vezető: Döme Zsolt
Korrepetitor: Réti Anikó
Rendezőasszisztens: Láposi Réka

Rendező: Lendvai Zoltán

Bemutató:
augusztus 1. kedd 22.00 h
További előadások:
2006. augusztus 2., szerda 21.00 h
2006. augusztus 3., csütörtök  21.00 (ESŐNAP)
2006. augusztus 9., szerda  21.00
2006. augusztus 10., csütörtök  21.00 (ESŐNAP)


 
 ****
 
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais

Ezt a különös nevet, Beaumarchais, ami francia nyelven "szép üzlet"-et vagy még inkább "jó üzlet"-et jelent, a jó humorú XV. Lajos király adta nemesi névként Pierre Augustin Caronnak (1732-1799), amikor sikeres üzletemberként lovagi rangra emelte.

Beaumarchais egy nevezetes órásmester fia volt, és maga is órásnak indult: a zenélő órák keresett szakembere volt, munkáit drága pénzért vásárolták. Ezek készítéséhez alapos zenei műveltséget szerzett. Hamarosan lantművésznek is elismerték, aki a húrok pengetéséhez igen szép hangon énekelte a maga készítette szerelmes vagy gúnyolódó verseket. Így aztán foglalkozást és életmódot változtatott: megbecsült lant- és hárfaművész, a király unokáinak zenetanára lett. Idővel merész üzletemberré vált, és egy időre börtönbe is került hivatalnokok megvesztegetéséért.

A börtönben azonban írt egy mulatságos önéletrajzot, amelyben pontos névvel és címmel felsorolta azokat az állami főtisztviselőket és főbírákat, akik elvárták tőle, hogy vesztegesse meg őket. Ez a mű - "Beaumarchais úr emlékirata" címen - eljutott a királyig, hiszen ő maga küldte el egy megfizetett börtönőrrel az uralkodóhoz. Botrányos sikere volt. Neki azonnal megkegyelmeztek, mint a korrupciók leleplezőjének. Egy miniszter és néhány főbíró öngyilkos lett, nagyurak egész sora került börtönbe.

És csak ezek után kezdett színdarabokat is írni. De ennek is regényes előzménye és nagy irodalmi hatása lett. Már híres íróként lett hajóskereskedő, fegyvercsempész (Franciaország titkos ügynökeként fegyvert szállított az észak-amerikai felkelőknek), egy ideig még kémkedéssel is kockáztatta az életét. Hol tönkrement, hol dúsgazdag volt, pompás hintói és drága szeretői voltak. Rég megfeledkezett arról, hogy egykor meg is nősült. Hol lángeszű kereskedőnek, hol veszedelmes szélhámosnak tartották. Barátságban volt az udvarral, de a forradalmat előkészítő felvilágosodottakkal is. Diderot őt kérte fel, hogy a készülő enciklopédiában írja meg az óra és az órás címszavakat, a hárfa- és a lantkészítés műszaki tudnivalóit és a vesztegetés jogi fogalmát.

Két történelmi jelentőségű vígjátéka, A sevillai borbély és a Figaro házassága szellemesen bírálta a XVIII. század elavult feudális társadalmát, és a régi renddel szemben a feltörő rétegek igazát hirdette. Emiatt a forradalom előkészítőjének tartották, de amikor kitört, ő mindenesetre vagyonával együtt emigrációban várta ki a veszélyes kor végét. Mire a nagy forradalmárok kiirtották egymást, ő világhírű író és nagy vagyonú üzletember volt. Így költözött haza, amikor már Napóleon állt a hadsereg és az állam élén, és már készült a császárságra. Otthon halt meg, nagy közmegbecsülésben, 67 éves korában. Egyik vígjátékából Mozart, a másikból Rossini készített halhatatlan operát. Goethe nem is tagadta, hogy egyik nevezetes drámájának Beaumarchais volt az ihletője. Végigszaladni élete fő mozzanatain, felér egy izgalmakkal és mulatsággal teljes kalandregénnyel.

forrás: Székesfehérvári Vörösmarty Színház