Chicagói krónika

Huszonhat évvel ezelõtt, egy szilveszteri estén mentünk feleségemmel elõször a helyi operett és musicaltársulat, a Light Opera Works elõadására. Régente tradíció volt ez Budapesten, ahol Johann Strauss A Denevér címû örökbecsû operettjét adták az év utolsó apján az Andrássy úti palotában, a Magyar Állami Operaházban.

1980 óta járunk az evanstoni  Cahn Auditoriumba, megszerettük a társulatot és az évek során Strauss művei mellett számos Kálmán és Lehár operettet láttunk a LOW előadásában. Kálmán Imrétől például olyat is, mint a Chicagói hercegnő, amelyet az 1998-as evanstoni első amerikai bemutató előtt hetven évig sehol nem játszottak a világon. (Azóta se nagyon.)
Az ominózus bemutatón jelen volt Kálmán Yvonne a kompózer lánya.
Az utóbbi években azonban egyre csökkent az operett bemutatók száma a Light Opera Works műsorán. Az európai érdeklődők lassan kihalnak, az amerikai fiatalokat pedig inkább a musical érdekli. Hiába Amerika inkább a musicalok hazája, mintsem a bűbájos operetteké. Az evanstoni közönség átlagéletkora jóval felül van a nyugdíjhatáron, ezért az újszerű zajos musicalok itt még nem mennek, hála az igazgatók konzervatív műsor politikájának. A tavalyi évet egy remek Sound of Music zárta, míg idén júniusban Rogers and Hammerstein felejthetetlen South Pacific című musicalja ment hat alkalommal a Cahn Auditoriumban.
Az évek során olvasóim megszokták, hogy a hetente megjelenő chicagói krónikákban többször írok színházi, operai és koncert beszámolókat, sok esetben olyan művekről is, melyeknek semmi közük nincs a magyar kultúrához. Néha kapok a fejemre kritikát, hogy ki a fenét érdekel az ilyesmi, de legtöbb levélíró - és ők az én kedves olvasóim - épp azt szeretnék, ha minél több effajta cikket írnák, mintsem a hülye politikára fordítnám a drága időmet. Megpróbálok minden igényt kielégíteni, ami természetesen lehetetlen, egyébként pedig úgyis azt írok, amit akarok, abba pedig befér a színházbeszámolótól kezdve a politikáig minden.
Ezúttal elsősorban azokhoz szólok, akik az 50-es évek végén, 60-as évek elején látták és élvezték a South Pacific című musicalból készült remek filmet, amelynek főszerepeit Rossano Brazzi és Mitzi Gaynor játszották. Richard Rogers zenéjére és Oscar Hammerstein II szövegére készült musical 1949 került bemutatásra a New York-i Broadway-on, ahol Mary Martin és Metropolitan Opera híres basszistája Ezio Pinza alakították, a Navy ápolónő Nellie Forbush és a francia ültetvényes Emile de Becque szerepét. A darab 1925 alkalommal ment. A film eredeti szereposztásából készült nagylemez sikerén felbuzdulva a remek betétszámokból olyan kiváló előadóművészek készítettek hangfelvételeket, mint Bing Crosby és Perry Como. Az 1958-ban készült filmen az énekszámoknál Rossano Brazzi hangját Giorgio Tozzi helyettesítette. A híres, immár klasszikusnak beillő eredeti dal: Some Enchanted Evening melódiája bejárta a világot, akárcsak a többi népszerű szám, mint: There is Nothin’ Like a Dame, Bali Ha’i, I’m Gonna Wash That Man Right Out-A My Hair, Younger Than Sprigtime.
Ezért nem volt meglepő, amikor az előadás előtt Bridget McDonough színigazgató, viccesen felkérte a közönséget: legyenek szívesek fogják be a szájukat és eszükbe ne jusson, hogy zümmögjék a dallamokat az előadás alatt, akármennyire is ismerős és fülbemászó a muzsika. Persze jobb is ha az örökbecsű melódiákat a 30 muzsikusból álló zenekar játssza, hiszen mostanában egyre több színházban az előre fölvett un. play-back-ot hallani. A darab rendezését ezúttal is az új művészeti direktor Rudy Hogenmiller végezte, megfelelő hozzáértéssel. A jól kiválogatott szereplőgárda pedig garanciát nyújtott a sikeres előadásnak.
Emil de Becque szerepében Larry Adams férfias baritonjával összetörte a hölgyszíveket. A jóképű bonviván tavaly, Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjében, Daniló szerepében mutatkozott be Chicagóban, most augusztusban viszontlátjuk a 110 In The Shade bemutatóján. A Navy nurse Miss Forbush hálás szerepében Angela Igersoll ez alkalommal mutatkozott a LOW közönségének. A darab elején kicsit darabosan akadozott, de hamarosan belendült és végül totálisan ellopta a showt. Az előadást követő fogadáson, egy ősz hajú magyar újságíró kézcsókját és lelkes bókjait hárította kellő szakértelemmel. A karakterszerepekben, Karl Sean Hamilton, mint Luther Billis, valamint Yvonne Strumecki, mint Bloody Mary alakítása érdemel említést. 
 
Július 3-án este a Ravinia Festival műsorán az új ABBA együttes előadására mentünk életem párjával, aki segédkritikusként támogatja évek hosszú sora óta munkámat. Segédkritikus szót idézőjelben kéne tennem, ugyanis feleségem sokkal keményebben bírálja az előadásokat, mint jómagam, aki főként ha magyar művészekről van szó bizony kissé visszafogottan bán a negatív jelzőkkel. Ezúttal nem volt szükség segítségre, sem pedig negatív jelzőkre, miután az ABBA együttes muzsikája iránti hódolatom lassan harminc éve tart. Az ABBA együttes nagysikerű dalaiból összeállított Mamma Mia! című musicalt eddig három alkalommal láttam - Chicagóban kétszer, és egyszer Las Vegasban - , de képtelen vagyok betelni a muzsikával. Nosztalgia persze, bár az ABBA sosem volt olyan domináns együttes Amerikában, mint a Beatles vagy a Rolling Stones, de a muzsikájuk számomra sokkal élvezhetőbb.
 Mindenesetre 2006-ban pár héttel a 71-ik születésnapom előtt, kicsit furcsa, hogy kezeimet az égnek nyújtva, felállva tapsolok és a zene ütemére himbálózok több száz, talán több ezer hasonkorú emberrel. Akikkel közösen élvezzük az ismert slágereket: Mamma Mia, Honey Honey, Thank you for the music, Take a chance on me, Dancing Queen és a többit. Ez persze nem az eredeti ABBA, a régiek közül csak a szaxofonos Ulf Adersson és a dobos Roger Palm volt jelen. Mindketten időnként bejöttek a színpadra, s a fehér haj elárulta a különbséget  az eredeti és az új, ifjú utánzat között. A két csinos énekeső Katarina Nord és Camilla Hedrén mellett a két zenész és énekes Johan Löfgren és Martin Hákansson jól kiegészítették egymást. A zenei hátteret további nyolc zenész és vokalista adta.
 Kellemes időtöltés volt, főleg miután a szúnyogirtók remekül megtisztították a terepet.

- Harmath István (Chicago)-