Pándy Lajos

Talán 100. születésnapját ünnepelte a Vígszínház. A szín fenekén sorba rakott székeken ült a társulat. Már aki életben maradt belõlük. Elõl, középen egy pesti színész-színigazgató meghatottan sorolta a nemrégen elholtak nevét, megemlítette köztük Pándy Lajost is, holott háta megett ott ült a színpadon, a lehetõ legjobb egészségnek örvendett, (korához képest) meg igazán legényesen festett.

A ma 84 éves Pándy fegyelmezett volt színészélete mind az 55 évében, egyetlen szempillacsapással el nem árulta volna, hogy ma este ő a halott a Vígszínház színpadán, holott csak nyugdíjasként ültették oda, pedig még akkor lett a színház tagja, amikor már és még nem hívták Vígnek, mert Magyar Néphadsereg Színház volt a neve. Nem a kultuszminisztériumhoz tartozott, hanem a hadügyhöz, és Farkas Mihály honvédelmi miniszter volt legfelsőbb hadura az itteni színésznépnek.
Itten volt bonviván, vagy miként akkoriban nevezték: pozitív hőse a színháznak Pándy Lajos, a férfiasan jó-megjelenésű, jóképű (mindazonáltal művelt és értelmes), kissé hátul képzett, jól vivő és megnyerően zengő orgánumú vezető színész.. Úgy elfelejtették, mintha megholt volna. Ami, persze, azt jelenti hogy színészként holtnak tekintette a szakmai közvélemény. Igaz, ami igaz: a főszerepeket mások játszották. Pándy Lajos mind kurtább föladatokat kapott. Hovatovább mindazok is kifelejtették szereposztásoknál, akik gondjára bízatott a színésznép.

Vigasztalásul ott a közvélekedés, miszerint ha valakit életében eltemetettnek hírlelnek, sokáig él. Pándy remek fizikai és elmebeli kondíciójú. Abban már nem vagyok teljesen biztos, hogy ropogósan friss a lelkiállapota, miként is lehetne a színésznek született, ifjúságát és férfiéletét, nem is sikertelenül színészként játszotta végig. És most estefelé igen csak elfoghatja a szorongás, mert nem kell dolgára mennie, tükör elé ülni, paraszt pirosat kenni arcára, az ügyelő hívására színpadra igyekeznie, hogy más életet élhessen a magáé helyett.
Rosszabb színész lett Pándy, mint annak előtte? Ne kerteljünk: rosszabb. A szereptelenül élő színésznek zsugorodik a tehetsége. Mivel a színészet csak felerészben rátermettség és tehetség, a másik fele önbizalom. A meg tudom csinálni, a jól tudom megoldani biztonságába vetett hit. Akinek elveszik önmagába vetett hite, meglettként is olyan görcsös szorongással lép színpadra, mintha először tenné életében. Nyemirovics-Dancsenko írja: vegyük tudomásul, hogy a kivilágított színpadra, a nyilvánosság elé kilépni nem természetes állapot. Bíztatás kell, önszuggesztió, higgadt és kedvező körülmények szükségesek ahhoz, hogy a föllépő színész könnyed lehessen, hatni tudjon személyisége kivételességével, hogy fölcserélhetetlenül egyszeri lehessen.
Kétségtelen, aki színházról ír, annak nem dolga, hogy leírja: szerinte mint kellett volna megrendezni valamely előadást, vagy miként vezetendő egy színház. Dolga mindössze annyi, hogy krónikása legyen a történteknek. Okokat keressen. Felfedje a mulasztásokat. Lehet, idealista megközelítése a színházüzemnek - de hát így tanultam mestereimtől és így tapasztaltam az idők során -, hogy a színház vezetése felelős a rábízott lelkekért, türelemmel kell gondozniuk, azon igyekezve, hogy legjobb formájukat mutatassák a közös játékban.
Pándy kiment a divatból. Mások a fölkapottak. Másféle színészek vannak divatban. A színészetet elkezdeni könnyű. A pályát minden harapóssága és alattomos buktatói ellenére végigjátszani a nehéz. Folytonos készenlét, diplomáciai készség, simulékonyság (őszintétlen hízelkedés is) szükséges ahhoz, hogy szerencsésen megtarthassa helyét a deszkákon. Fogakat összeszorító szaktudás gyakorlása kell ahhoz, hogy amikor bekövetkezik a hét sovány színészi esztendő, átevezzen bőségesebb időkhöz, amikor ismét divatba jön ugyanolyan megmagyarázhatatlanul, miként kikopott a népszerűségből.


Nem vagyok Pándy Lajos prókátora, menedzsere. Az sem biztos, volna-e még kedve játszani valamelyik kifiatalodott társulatnál. (Hogy álmában sminkel és színpadra megy, az azonban biztos. A masztix szagot nem lehet elfelejteni.)
Pándy tehát nem játszik színházban, nem rádiózik, nem szinkronizál. Mit csinál? Olvas, mint mindig. Olvas és ír. Nemrégiben könyve jelent meg Súgópéldány címmel. Először a Gondolat Kiadó adta ki 1989-ben. Most átdolgozott, bővített emlékei kerültek a könyvesboltokba. Újdonságként olvastam.

Pándy könyve részrehajló. (Valamennyi színházi könyvhöz hasonlóan.) Visszaemlékezésében azon direktorairól ír szeretetteli elismeréssel, akik kedvező szerepekkel látták el. Akiktől rövidebb szerepet kapott, azokról kisebb hódolattal emlékezik.
Könyve kivételes újdonság. Nem magnetofonba mondta rossz kérdésekre adott rossz válaszait, hírlapíró fülbe beleregélt ellenőrizhetetlen és ellenőrzetlen emlékeit. Maga nyúlt írószerszámhoz feleleveníteni pályázása idejét. Mihelyt nem kell magyarázgatnia az emlékezőnek, ki is volt nem is olyan egykoron Szigeti Jenő, a Belvárosi Színhát tagja - akit e sorok írójának az Úttörő Színház Csodák csodája című mesejáték mágikus varázsapójaként sikerült megőriznie emlékezetében  -, a Bárdos színházának Corbacciója, Pándy ráérősen mesélhet erről a nagy erejű jellemábrázoló-mesterről, aki olyan lehetett, mint a Nemzetiben egykor Sugár Károly: a semmiből is mélyenszántót, a nyúlfarkincányiból is főszerepet a legnemesebb eszközökkel tudott önmagából előállítani.
Politikai dokumentumnak is jelentős, amint elmeséli Csehszlovákiából a jeges Ipolyon úszva menekülését, Edvard Beneš kurta második elnökségének kurta idején kiadott, a nemzetiségeket kollektív bűnösnek kimondó dekrétumai következtében. Pándy "fölvidéki" fiú volt - nemcsak mondja, így is írja.
Lefordított magyarra 120 hangjátékot, 50 egész estét színdarabot. Egy időben ő töltötte be cseh és szlovák nyelvtudásával az úgynevezett "népi demokratikus" dráma-ellátást. Vasárnap délelőttönként, mint nagylombú, árnyékos tölgyfa alá, úgy gyűlt országos hallgatósága a Rádiólexikont hallgatni. Pándy baritonja biztonságot, nyugalmat, tudást, békét sugárzott.
A pozsonyi születésű Bulla Elmának lefordította Karel Čapek Anya című színdarabját Fiaim címmel. Ajtay Andor rendezésében ez a Néphadseregbeli előadás színházi forradalom volt. A meghökkentően modernnek ható fekete körfüggönyös előadás a naturalista módra beépített színpadok idején, a szöszmötölő sztanyiszlavszkizás évadain friss elbeszélő módot hozott. Számos fordítása közül említsük még meg a fiatal Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabját, levehetetlen sikerdarabja lett országosan a színházaknak. Visszaadta a magánélethez való jogot. A szerelmes darab politikai időzített bombának bizonyult.
Hosszan sorolhatnám Pándy érdemeit, nyomatékos szerepét színháztörténetünkben. Nem teszem. Ajánlom: olvassák el könyvét.

szerző: MGP