Áll a Bál

A Zsámbéki Színházi Bázis szombati programjában szerepel többek között a GNM Kontúr Fizikai Táncszínház A bál címû idén tavasszal bemutatott produkciója. A Gyöngyösi Tamás által rendezett  elõadás 21 órától látható a Romtemplomban.

Az Ettore Scola: A bál című filmje ihlette.  A hétköznapi emberben visszatükröződő történelem, egy megelevenedő panoptikum az 50-es évektől napjainkig. A korok aktuális eseményei tánc és akrobatikai elemek ötvözésével megjelenítve, korhű zenei aláfestéssel. Izgalmas drámai elemek váltakoznak a bővérű humorral.


GNM Kontúr Fizikai Táncszínház:
A  b á l

Előadják a Kontúr Fizikai Táncszínház tagjai.
Rendezőtanár: Gyöngyösi Tamás 
 
 Előadás: 2006. augusztus 12. 21 óra 
Helyszín: Romtemplom  
 Jegyek a helyszínen vásárolhatók, illetve megrendelhetők a következő elérhetőségeken:
Tel.: 23-342-318
Email: zsambekinyariszinhaz@vivamail.hu

A Kontúr Fizikai Táncszínház a GNM Színitanoda egyik csoportjaként működik. Mozgástanáruk Gyöngyösi Tamás kortárs kontakt, akrobatikus és kaszkadőr táncelemekkkel, különböző tárgyakkal, bútorokkal, eszközökkel rendszeresen (évente 2-3 új produkció) készít koreográfiákat a mozgásszínház részére, melyben nagy hangsúly helyeződik a modulatok és a hangeffektek, a ritmus és a zene összhangjára.
Az emberek önmagukról alkotott felfogása, a világhoz való hozzáállása, realitásérzéke, az érzelmek befogadása, megértése, illúziók, álmok, vágyak, szeretet, szerelem az, amit a diákok nem csak színészi eszközökkel, de mozdulatokkal fejeznek ki a színpadon, szavak nélkül.
Gyöngyösi Tamás 17 éve készít mozgáskoreográfiákat különböző produkciókban az ország összes színházában, többek között a West Side Story-t, Machbeth-et, Cyrano-t, Éjjeli menedékhelyet, Csókos Asszonyt, Cigánybárót, Shakespeare: Sok hűhó semmiért, Hair, Shakespeare: Ahogy tetszik című produkciókat.

Az zsámbéki előadást követő napon, augusztus 13-án, vasárnap a Sziget Fesztiválon is látható a Táncszínház produkciója az MTV Színház- és Táncsátorában, 20.00 órai kezdettel.