Halász Judit

Augusztus borús-napfényes heteiben is színes, színvonalas programokkal, beszélgetésekkel várja vendégeit az Alexandra Pódium (Alexandra Könyvesház V. Nyugati tér 7.)


Augusztus 13 -án vasárnap, 19 órától Csáki Judit Halász Judit színművésznővel beszélget majd. A Kossuth díjas színész, énekesnő bár komoly eredményeket ért el a versenysportban, a Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett Pártos Géza osztályában. Ezután a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd a budapesti Vígszínházhoz szerződött. Eddig közel negyven filmben és számtalan TV-játékban szerepelt. Színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében - méghozzá gyerekeknek. Zenekarával elsősorban a magyar szépirodalom (Csoóri Sándor, Csukás István, Devecseri Gábor, Janikovszky Éva, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Zelk Zoltán) és a magyar könnyűzene (például Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László) alkotásait szólaltatják meg.
Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben, gyerekek körében népszerűsége azóta is töretlen.

süti beállítások módosítása