Ötödik nap

A GNM Kontúr Fizikai Táncszínház ’Bál’ címû elõadása nyitotta meg a Sziget ötödik napját a színház- és táncrészleg szabadtéri kisszínpadán. A csapat élvezhetõ, ritka jól kidolgozott régimódi darabot mutatott be, pezsgõ, élethû karakterekkel, színes koreográfiával. Ettore Scola azonos címû filmje ihlette a rendezõtanár Gyöngyösi Tamást, ennek nyomán követte végig a darab a zenei stílusok és a fiatalok ismerkedési szokásainak változását a háború utántól kezdve, olyan kultikus korokat idézve, mint a rock and roll fénykorszaka, a swing-korszak, az elektronikus zene betörése a könnyûzene piacára, stb.

A Csinibaba világát hozta kicsit ez az előadás, legalább annyi humorral és öniróniával. A fiúk - lányok vetélkedése volt az egyik legkedvesebb visszatérő elem a Bálban.  A táncosok határozott hangulati váltásokkal vitték előre a darabot - játékuk nem tiszta tánc volt, hanem a belső történéseknek köszönhetően közelebb állt a színházhoz.
     Eddig nem esett szó a Szigeten működő utcaszínházakról. Nos, ezek nem csak erre az egy hétre verbuválódtak. Turnézó vándortársulatokról van szó, a maguk módján igazi kuriózumokról. Közéjük tartozik az a német csapat, a Theater Titanick, akiket most láthattunk repülőversenyt imitáló szabadtéri produkciójukkal. Az előadás olyan látványos volt, mintha egy komplett musical vagy opera díszletei elevenednének meg. Különleges tákolmányokon: kétkerekű óriáskocsikon, tricikliken és egyéb csodajárművökön közlekedtek a szereplők. Tüzet vetettek, énekeltek a levegőben, miközben egy sokszereplős történet elevenedett meg. A 19. század végének filmekből ismert világa köszönt itt vissza. Olyan volt a Szigeten a ’Firebirds’ című darab, mintha valaki hirtelen felnyitott volna egy rejtélyes mesekönyvet. Igazi elszánt fanatikusok lehetnek a készítői.
    Nagyon jó választás volt az Állami Népi Együttes: ’Pannon Freskók’ című darabja, ugyanis a Sziget remek lehetőség rá, hogy ide látogató turisták közelebb kerüljenek a mi gyökereinkhez, többet tudjanak meg a kultúránkról. Erre a célra az Állami Népi Együttes hivatásos népitáncos gárdája az egyik legjobb lehetséges csatorna.
 
    A cím utal arra, hogy történelmünk úgy hagyományozódik ránk, akár egy freskó töredékei. Le kell fejtenünk, és össze kell raknunk, hogy kirajzolódjon az egész. Ugyanakkor freskó a kultúra szempontjából is: hogy élt tovább régi, öröklött táncunk a népzenével, majd a Kodály, Bartók által feldolgozott magyar dallamokkal, és a 20. század néptánc mozgalmában újjáéledt énekelt verssel való szimbiózisban. Mihályi Gábor rendező így tehát tartalmas, gondolatgazdag darabot teremtett. Sikerült modern formában kifejeznie a hagyományosat. Sikeresen hozza ezáltal közel a ma nézőjéhez a néptáncot és népzenét. Rendkívül finom ízléssel, szakmáját értve tudta mindezt létrehozni. A ruhák is ezt a modernséget fejezik ki: utalnak a népviselet formájára, de anyagukat, rétegzettségüket és kötöttségüket nem veszik át. Könnyű, szálló, mély bordó ruhákat viselnek a táncosok egyforma lebegő zöld sálakkal.

     A koreográfia változatos, magával ragadó, ügyes ritmusban követi egymást körtánc, nők, férfiak páros illetve kombinált csapattánca, majd szólótáncosok kiválása a körből. A darabból ezúttal csak részleteket mutattak be, az eredeti még hosszabb lenne. Amit most láthattunk, annak nagyobb része Sebő Ferenc Első Szimfónia című zenéjére készült, Weöres Sándor versére. A vers az idő, az élet körforgásáról szól, ez jó támpont volt a koreográfiának, ugyanakkor értelmileg kissé összemosta a darabot. Ennek ellenére nagy érzelmi lelkesedést váltott ki az együttes: mosolyuk, erőbedobásuk megnyerte a közönséget, olyannyira, hogy egy ráadással vissza is jöttek.

    Az estet Bozsik Yvette Társulatának ’Miss Julie’ című darabja zárta. A műnek idén tavasszal volt a bemutatója, tehát nagyon friss; és nem kapott túl jó kritikákat. Nem véletlenül. Ahogy egykor a ’Csodálatos Mandarin’, Bozsiknak most ez az adaptációja is totálisan elment a szexualitás irányába. A ’Csodálatos Mandarinnál’ még talán inkább helye volt, bár már ott is nagyon sokan vitatkoztak vele, hogy az eredeti mű minden más aspektusát kiszorítja. Itt ugyanezt tette. Strindberg darabjából elhagyta a társadalmi összeütközést, a belső konfliktusokat, és roppant fölényesen túllépve rajtuk a figurák kommunikációját egységesen a szexualitás nyelvére fordította le. Az biztos, hogy ebben egyértelműen zseniális. Itthon teljesen egyedi abban, ahogy a nemi vágyat és a szexet le tudja fordítani táncszimbolikára. Koreográfiája ötletes, bravúros, táncosai kiválóan megvalósítják a trükkös mozdulatsorokat. Ám ettől még nem biztos, hogy a darab jó irányt csípett el.

    Holnap újra egy Frenák Pál-darabot láthatunk, melyet ezúttal maga ad elő. A másik kihagyhatatlan előadásnak Mísia portugál énekesnő lemezbemutató koncertje ígérkezik, senkit ne ijesszen el tehát a rossz idő.

szerző: Csoma Orsolya
fotó:
Nehéz Andrea