Utolsó nap

Elérkeztünk a Sziget végéhez, és az utolsó napra talán kicsit elfáradtunk. Az idõjárás fintora, hogy épp most kezd visszatérni a júliusi napsütéses meleg. Akik sátorral voltak, akik messzirõl jöttek, már rejtett gondterheltséggel kezdtek készülõdni a csomagoláshoz. A Sziget pora felborzolódott, a szemétbõl is több volt a földön, mint szokásos. A koncertek, programok viszont ugyanolyan rendületlenül folytatódtak. Megfáradt szigetlakók és utolsó napra kijövõ bulizni vágyók egyformán találhattak tenni-, látni- és hallgatnivalókat.

Lássuk, hogy mivel kecsegtetett erre a záró napra a Színház-és Táncsátor. Sajnos a helyzet az, hogy semmi igazán nagy durranás nem maradt a végére. Az utcaszínházak (a francia Transe Express ’Repülő hegedűk’ című produkciója, és a Teatro de Autómatas spanyol csapata) sok látogatót vonzottak most is, de nem nyújtottak többet, mint a pár nappal ezelőtti német Theater Titanick. Egzotikumuk, humoruk ideig-óráig érdekes.

Egy magyar táncprodukció várt még minket a ’füvön’, Gál Eszter együttese, a Company ST, mely ’Figyelem’ című darabjával rukkolt elő. Maga a téma igen sokat ígérő volt, azon kívül abszolút táncra illő és megvalósítható kérdéseket rejt magában. A koreográfia azonban elmaradt a várakozások mögött. Egyhangú jelenetek születtek, mikor a darab hosszabb részében szereplő két táncosnő egyike táncolt, a másik pedig ült és nézte. A figyelem, kommunikáció valóban adok-kapok; de színpadon ezt nem elég feszesen leképezni meglehetősen rizikós. Vagy óvatosan adagolja a koreográfus, és esetleg a táncos fél tud valami olyat produkálni, amitől elfelejtjük a másik, mozdulatlan alakot, vagy ellenkező esetben ellaposodik tőle a mű, és leül a figyelem. Attól tartok, itt ez utóbbi történt. Sem kellő összhang nem érződött a táncosok között, sem kellő egység a koreográfiában. Szaggatott, gyakran túl lassú, a táncnyelv pedig nem elég önálló. Egymás felé mennek, elfordulnak: ez túl direkten elmondott; túl köznapi. Ahhoz pedig, hogy köznapit mutasson be, nem elég jól megcsinált. A kaotikus koreográfiára és a hideglelős dj élőzenére a közönség fokozatos fogyással reagált.

    Ezután következett a bolgár Ivo Dimcsev hazánkban már bemutatott darabjával, a ’Lili Handel’-lel. A darabot lehetett már látni Szegeden, és a budapesti MU Színházban is. Dimcsev azok közé az alkotók közé tartozik, akik mondanivalójukat úgy akarják észrevétetni, hogy provokáció, megbotránkoztatás, undorkeltés köntösébe bújtatva modernnek kiáltják ki, amit csinálnak. A ’Lili Handel’-ben maga alakítja azt a hajdan volt sztárt, aki csapkodva igyekszik fennmaradni az ismertségben, miközben egyre mélyebbre süllyed. A darab csak erős idegzetűeknek ajánlott. (Tóth Ágnes Veronika korábbi, kiváló elemzését ajánlom az érdeklődőknek az Élet és Irodalom honlapján.)

   22. 30-kor ismét a Szabadtér szolgált látnivalóval, gyökeresen más műfajban. Egy kubai cirkuszi társulat szerepelt hajótöröttekről szóló darabjával, a ’Tesoro’-val. A cirkusz, bábszínház és mese határán mozgó előadás családi, vagy kimondottan gyerekeknek szóló darab volt. A csapat artistái félelmetes ugrásokkal, szaltókkal nyűgözték le a cirkusz iránt elkötelezetteket. Jó kedélyük volt rá a garancia, hogy amikor vegyültek a közönséggel, szeretettel fogadták őket. Az előadás kellékei: az élethűen elkészített, mégis meseszerű halak; a valódi víz közeli növények: nádszárak, buzogányok; a kivágott közepű esernyők, melyek szerpentinszerű papír- és textilesőt vontak maguk után, a rezgő papírpillangók, és a finom vázra erősített madársereg, szárnycsapások illúziójával mind ötletesek, kedvesek és egyediek voltak.

    A napot és a Színház sátor egész hetét a TÁP Színház komédiája zárta: ’Minden Rossz Varieté - Worst Of’. A színültig tömött sátorban színháztól szokatlan meglepetéssel várták a közönséget. Ebbe a darabba az idegesítőt, szinten alulit, nevetségesen rossz színpadi húzást és gyér beszólásokat gyűjtötték össze. A társulatban túl sok nagy színész van, ennek ellenére speciális humorral kell rendelkezni, hogy a darab stílusára az ember vevő legyen. A TÁP az egykori TilosazÁ-ban alakult (innen nevük: Tilos az Á Performance) Vajdai Vilmos és Szabó Győző vezetésével. A Worst Of rendezője Vajdai Vilmos, aki ma a Katona József Színház színésze. A társulat kezdetektől fogva alternatív kísérletezésekre állt rá. Céljuk becsábítani színházat egyébként nem látogató rétegeket is az előadásaikra. Kisugárzásuk olyan határozott és karizmatikus, hogy valaki vagy oda van érte, vagy csak akkor bírja végignézni, ha tudatosan leveti fenntartásait.

    Most jött el az ideje annak, hogy ülepedjenek az élmények. Közönség és művészek egyaránt sokat adtak ez alatt az egy hét alatt. És hogy gazdagodtunk-e, az remélem, nem kérdés.

szerző: Csoma Orsolya
fotó: Nehéz Andrea