Trafó évadkezdet

Bár még néhány hét hátra van a nyárból, de ha kicsit elõbbre tekintünk, már látjuk a színházi évad kezdetét. A Trafó szeptember 15-én nyitja meg a kapuit, és vár mindenkit a 2006/2007-es évadban is nagyszerû programokkal. Szeptemberben egybõl három visszatérõ társulatot köszönhetünk: a belga Peeping Tom, a Krétakör Színház és a Frenák Pál Társulat mind jól ismert nevek a Trafóba járók körében.

A Krétakör új premierrel készül, ami azért ígérkezik különlegesnek, mert ismét Mundruczó Kornél rendezi, mint a néhány évvel ezelőtti nagy sikerű A Nibelung-lakóparkot.  Az előzőleg megjelent információkkal ellentétben azonban a Trafóban nem a Négyek szíve, hanem A jég című Vlagyimir Szorokin művet állítja színpadra a rendező.

Kapcsolódó cikk >>>


A Trafó Galéria szeptember 15-én nyitó kiállítása, a TRANSITIONERS a párizsi székhelyű Société Realiste művész-páros projektje, amely az ún. "színes forradalmakat" veszi górcső alá. Emellett a kiállítás ideje alatt bárki megpróbálhat forradalmat előkészíteni, a helyszínen berendezett iroda ugyanis eszközökkel, technikákkal és stratégiákkal segítséget nyújt ebben.


Frenák Pál Társulat: Apokalipszis-Frisson

A Frenák Pál Társulat darabja új felállásban! A Csajokból már ismert Kolozsi Viktória és a tavaly látott Johanna Mandonnet mellett most bemutatkozik a magyar közönségnek Várnagy Kristóf és Baranyai Balázs, a koreográfus legújabb felfedezettjei. Az előadás az ember legmélyebb ösztöneit kutatja, a testbe, a mozdulatba vésődött emlékeket hozza a felszínre. Frenák kirobbanó, elsöprő erejű tánccal, sokkoló és olykor groteszk szimbólumokkal jeleníti meg mindezt. A lenyűgöző mozgáshoz Fabrice Planquette alkotott rendkívül erős zenét, amelynek a lüktetését a zsigerekben érezni.

Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igaz, lemeztelenített valóság meglelése a mindenek felett hajszolt, vágyott cél.  A szemünk előtt életre kelt fantomokról egyetlen pillanatra sem tudjuk eldönteni, hogy valódiak-e vagy csupán a képzelet szüleményei, vajon végletes vonzalmat vagy éppen pusztító gyűlöletet ébresztenek a nekik kiszolgáltatott nézőkben. Véres csatákat, vagy érzéki játékot látunk? Kik ők és miféle ezerarcú viszony fűz bennünket hozzájuk?


fotó: Lékó Tamás

"Tűéles mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat új darabját. Kemény, fémes és szégyentelen."
(Mestyán Ádám: Magyar Narancs XVII. évf. 14. szám, 2005. április 7.)


Frenák Pál Társulat: Apokalipszis-Frisson



Táncolják:
Kolozsi Viktória, Johanna Mandonnet, Baranyai Balázs,
Várnagy Kristóf
(Fülöp Viktor ösztöndíjas)
Díszlet: Kiss Péter, Emmanuel Piret
Jelmez : Maryse Khoriaty
Zene: Fabrice Planquette
Videó: Jean-Sebastian Leblond Duniach
Fény: Marton János
Hang : Hajas Attila
Színpad: Ferenczi László

Koreográfia: Frenák Pál

Előadás:
2006. szeptember 28-30. (Cs-Szo) 20h

Támogatók:
NKA, NKÖM, Főváros, AFAA, La Faiencerie Théatre, Ministére de la Culture (DRAC Picardie, Nord-pas-de-Calais)


"Az Apokalipszis-Frisson legjobb jelenetei a férfi-nő kettősök. A fiúk és a csajok külön-külön tanulmányozása után Frenák összeeresztette a két nem képviselőit - ezért is gondolom, hogy az Apokalipszis-Frisson a triptichon harmadik darabja. A Fiúkban megismert esendő, gyenge férfiak nők közelébe kerülve többször domináns hímként kezdenek viselkedni. Az Apokalipszis egyik kettősében a férfi "fölülről kezeli" a nőt: majdnem végig a dobogón maradva, a hajánál fogva rángatja a partnerét. Visszatérő motívum, hogy a teremtés egyik koronája a színpad elején nemiségét hangsúlyozza: kisnadrágját félig lehúzva némi betekintést enged intim titkaiba, majd férfijelképét öntudatos büszkeséggel igazgatja. A nőket sem kell félteni. Az egyik hisztérikusan fetrengve, anyaszült meztelenül szólót ad elő az emelvényen, később boás revüjelmezben díváskodik, később úgy becsavarodik, hogy kényszerzubbonyt kell ráadni." (Kutszegi Csaba, Színház, 2005. április)

"Merész, a maga módján mégis rejtőzködő művészfigura Frenák Pál. (...) Egy alapvetően szeméremes és álszenteskedésre hajlamos társadalomban válhatott művészete roppant népszerűvé. Frenák darabjai szenvedéstörténetek. Ismerősek a kínban összeránduló testek, a túlzó meztelenség, a kihívó csábítás, az egymást kegyetlenül, hidegen kezelő alakok viszonyrendje. Jóleső nézni a fantasztikus ügyességgel dolgozó táncosokat, a puritán, a táncot magát izgalmasan kiemelő, mégis rafinált színpadot." (Mások, 2005. május XV. évf. 5. szám) 

***

Peeping Tom (B): Le Salon

 A banalitást kíméletlenül torkon ragadó és sötét iróniával megtépázó darabjairól híres belga Peeping Tom társulat szeptemberben új darabjával, a nagy sikerű Le Salon-nal érkezik a Trafóba. A szalon, amelyben három generáció él, egy letűnt világ ragyogását hirdeti: a falakon eladott festmények helye, a zongorát vastag por fedi, a valamikor fényűző csillárok izzói kiégtek. Az egykoron gazdag és híres család testi, szellemi és anyagi hanyatlásának lehetünk szemtanúi, melynek fő okozója az idős nagyapa. A Le Salon egy igazi érzelmi utazás, összegzés, mese a sorsról, az elkerülhetetlenről és az elkerülhetőről.


fotó: Mark Deganck

Az előadásban a hiperrealista díszlet, a szalon központi szerepet játszik: magán hordja lakói hányattatásának nyomait, az egyszer volt tündöklés emlékét. Ebben a térben körvonalazódik az egyes karakterek viszonya az elmúláshoz; látunk vergődő, lázadó testet, és önfeledt, az idő tenyerébe megadóan simulót. A legfontosabb karakter a család feje és egyben legöregebb tagja: a nagyapa, aki örvényként rántja magával a többieket saját visszafordíthatatlan testi és szellemi pusztulásába.

A hanyatlás azonban fejlődést is jelent, a romlás mellett új dolgok vannak születőben, melyek a régiek helyébe lépnek - legyen szó családról, birodalomról, világrendről vagy egy ember életéről. A jelenbe ágyazva fokozatosan megismerjük mindenki múltját: öregnek és fiatalnak, nőnek és férfinak egyaránt van elmesélni való története. Az érzelmek, az önmarcangolás, a féltékenység, a megalománia, a félelem és a kicsinyesség, az önpusztításba vezető őrület és a megbocsátás táncát és gesztusait látjuk, szövegét és énekét halljuk.

A Peeping Tom két új taggal, Samuel Lefeuvre táncossal és Eurudike de Beul énekesnővel bővülve hozta létre új darabját. Legutóbb 2005 őszén, a Temps d’Images Fesztivál keretében jártak a Trafóban Le Jardin című előadásukkal.


Peeping Tom (B): Le Salon


Koreográfia, tánc:
Gabriela Carrizo, Samuel Lefeuvre, Franck Chartier
Színész, tánc : Simon Versnel
Ének: Euridike de Beul
Koncepció és díszlet : Pol Heyvaert
Fény: Gerd van Looy
Hang: Glenn Vervliet
Dramaturg: Nico Leunen, Viviane De Muynck
Zene : Carl Verbraeken, John Terlenka, Johannes Paulus Thiecke, Dimitri Timbremont, Wim Baeck
Hangfelvétel : Jarek Frankowski
Technika: Yves Leirs, Frederic Liekens

Produkció /Production: Peeping Tom

Koprodukció /Co-production: Tramway Glassgow City Council, La Rose des Vents - Scene Nationale de Villeneuve d’Ascq, Le Réseau France des CDC (Avignon, Dijon, Roubaix, Val-de-Marne, Toulouse, Uzes)

Előadás: 2006. szeptember 15-16. (P-Sz) 20:00

Támogatók:
Ministere de la Communauté Flamande, Needcompany (Bruxelles), Stadsschouwburg Kortrijk - ck (Courtrai), Les Ballets C. de la B. (Gand), Ballet Preljocai (Aix-en-Provence), Cie Michele Anne De Mey (Bruxelles)


***

TRANSITIONERS

A Société Réaliste (Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy del Fat) kiállítása
Trafó Galéria
  2006. szeptember 15. - október 15.


A TRANSITIONERS című projekt kiindulópontja a közelmúlt egyik jellegzetes politikai jelensége, az ún. "színes forradalmak". A forradalmak ezen igen sajátságos típusa a szovjet birodalom bukását követő időszakban bukkant fel és formája azóta folyamatosan változik, mutálódik, nem csak a volt kommunista országokban, hanem más autoriter diktatúrákban is. E forradalmak közös jellemzője a demokrácia, a liberális gazdaság és a nemzeti függetlenség követelése: vezetőik a Nyugat politikai és gazdasági modelljéhez való közeledést hirdetik, mindegyiküket egy-egy karakterisztikus szimbólum jelképez, általában egy szín vagy egy növény.

Az elmúlt tizenöt évben a "színes forradalmak" listája egyre bővül. Némelyek sikeres hatalomátvételhez vezettek, mint például a grúziai rózsás forradalom (2003), az ukrán narancsszínű forradalom (2004), a kirgiz tulipános forradalom (2005), a buldózer forradalomként is nevezett Milosevic ellenes demonstráció Szerbiában (2000), illetve a libanoni cédrus forradalom (2005). Mások a társadalom fontosabb evolúciós lépcsőfokaként értelmezhetőek, mint például a 2005-ös iraki választások, melyet bíbor forradalomként jellemeztek egyes kommentárok, vagy a kuvaiti nők emancipációs küzdelme (2005), melyet kék forradalomként neveztek el. A harmadik csoportba azon ellenzéki mozgalmak tartoznak, melyek még nem tudták megdönteni a fennálló rezsimeket, mint például az azerbajdzsáni zöld (Yox!) és narancsszínű (Orange Movement) ifjúsági mozgalmak, a belorusz Bölény (Zubr), az ukrán eseményekkel párhuzamosan tervezett moldáviai szőlő forradalom illetve a mongol és a baskír ellenzékiek sárga, illetve narancsszínű mozgalmai. A történelmi előzmények közül említhetjük a portugál szegfűs forradalmat (1974), a prágai bársonyos forradalmat (1989), illetve a balti államok éneklő forradalmait (1988-1990).

E forradalmak mozgatórugói egyfelől a diákmozgalmak (így például az 1998-ban Belgrádban alapított Otpor, a grúziai Kmara, az ukrán Prora, a belorusz Zubr, vagy az albán MJAFT!), másfelől a lakosság diktatúra-ellenes érzelmei. Emellett a Nyugat támogatása sem elhanyagolható, mely nemcsak diplomáciai, hanem gyakran pénzügyi, szellemi és logisztikai segítség is egyben, és amely az ún. "politikai fejlesztési alapok" infrastruktúráin keresztül ér célba.

A TRANSITIONERS projekt nem kíván foglalkozni sem az egyes forradalmak, mozgalmak jogosságával, megalapozottságával, sem a felbukkanásuk specifikus kontextusával. A projekt központi problematikája a spontán, gyors és radikális társadalmi átalakulás mitológiája és a forradalom stratégiai tervezettsége közötti kapcsolat. A forradalmi megoldás, mely ellen a nyugati demokratikus államok kétszáz éven át küzdöttek, végső soron a nyugati érdekszféra kiteljesítésének alapvető eszközévé vált. A TRANSITIONERS két alappillére a forradalom modelljének átalakulása, illetve a forradalom mediális megjelenítésére való törekvés. Hogyan valósítható meg egy demokratikus "átmenet"?

A párizsi székhelyű művész-páros, a Société Réaliste egy forradalmi "tendencia-irodát" (bureau de tendances) hoz létre, amely a megfelelő eszközökkel, stratégiával és tanácsadással segít bárkit egy forradalom előkészítésében. A projekt egy installáció formájában valósul meg, mely szabadon adaptálható a kiállítóhely méreteihez. Az installáció a TRANSITIONERS műterme, egy munkahely, ahol a látogató megismerkedhet a cég missziójához nélkülözhetetlen technikákkal és stratégiákkal.

Kiállításmegnyitó: 2006. szeptember 15. (P) 19h

Támogatók: NKA, NKÖM

forrás: Trafó