Mától VIDOR Fesztivál

Szeptember elseje és kilencedike között immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derû Országos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összmûvészeti fesztivál lett. 9 nap alatt 50 helyszínen mintegy 400 program zajlik.

Zenei kínálata nemzetközi mércével mérve is kimagasló, hiszen ez Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol igazi világsztárokkal találkozhat a közönség, olyanokkal, mint Goran Bregovic vagy a kubai Buena Vista Social Club sztárjai.
A meghívottak között jónéhányan első ízben lépnek fel Magyarországon, s csak erre az eseményre érkeznek hazánkba. 2006-ban 3 kontinens 15 országának mintegy 150 zenésze lép majd színpadra. A fesztiválon igen rangos színházi és filmes versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok mutatják be az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, a hat tagú zsűri kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek. A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az elmúlt év új magyar filmvígjátékait, amelyek közül szintén kikerül egy díjnyertes. A fesztiválon gazdag bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket, a legendás Kemény Henrik bábjátéka mellett a Rippl Rónai József és Salvador Dali alkotásaiból összeállított kiállítások is részei a programnak.
A legdinamikusabban fejlődő hazai kulturális projekt, ahogyan a sajtó jellemezte az elmúlt évben az eseményt, nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 31 kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi szívből jövő nevetés.

 

SZÍNHÁZI PROGRAMOK A VIDOR-ON


• 2006. szeptember 2. szombat 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara  VERSENYPROGRAM

Katona József Színház, Budapest
Forgách András: A KULCS
- színmű -


Plakátterv: Khell Zsolt

Báty: MÁTÉ GÁBOR
Öcs: FEKETE ERNŐ
Pincér: VAJDAI VILMOS
Barátnő: PELSŐCZY RÉKA
Feleség: FULLAJTÁR ANDREA
Fiú: KOVÁCS LEHEL E.H.
Kálmán: RAJKAI ZOLTÁN
Anya: LÁZÁR KATI M.V.
Apa: SZACSVAY LÁSZLÓ

Díszlet: KHELL ZSOLT M.V.
Jelmez: SZAKÁCS GYÖRGYI M.V.
Zene: VAJDAI VILMOS
Súgó: FENYVESI JUDIT
Asszisztens: HÉRICZ ANNA

Rendező: ASCHER TAMÁS

Két férfi beszélget egy eszpresszóban. Véletlenül testvérek. Véletlenül találkoztak. Na jó, csak majdnem véletlenül. Hiszen pontosan tudják, hol keressék a másikat, ha szükségük volna rá. És most, ha ezt kezdetben nem is veszik tudomásul, épp nagyon nagy szükségük van a másikra. Rendes ürügye is van a találkozásnak: az elegáns és gazdag báty a lompos öcs lepukkant lakásának a kulcsát szeretné megkapni...

"...Ascher Tamás rendezése pontos, gazdaságos, ízléses, hibátlan ritmusú."
- MAGYAR SZÍNHÁZI PORTÁL -

"Bújócska
Máté és Fekete iskolajátéka, ritmikai és tempóbiztonsága, választékos eszközhasználata iskolában elsajátíthatatlan személyiségjegyekkel párosul..."
- ÉLET ÉS IRODALOM -

"Névtelen hőseink"
 - CSÁKI JUDIT -
   

*****


• 2006. szeptember 2. szombat 19.00
Nagyszínpad  VERSENYPROGRAM

Pesti Színház (Vígszínház), Budapest
Osztrovszkij:
NÉGY LÁBA VAN A LÓNAK, MÉGIS MEGBOTLIK

- komédia két részben - 
Fordította : Zöldi Gergely


Jelmeztervek: Bartha Andrea

Glumov: SZŐCS ARTUR
Glumova: BÖRCSÖK ENIKŐ
Kurcsajev: TELEKES PÉTER
Golutvin: VARJU KÁLMÁN
Mamajev: RAJHONA ÁDÁM
Mamajeva: PAP VERA
Gorodulin: EPRES ATTILA
Krutyickij: TORDY GÉZA
Turuszina: SZEGEDI ERIKA
Masenyka: CSONKA SZILVIA
Grigorij: BÁRDY GYÖRGY
Glagij: VISZT ATTILA
Jegorka: SZILVÁSSY JÁNOS
Sziszoj: KOVÁCS ZOLTÁN / NAGY BENCE

Díszlet-jelmez: BARTHA ANDREA
Dramaturg: BÖHM GYÖRGY, SZŰCS ANIKÓ
Mozgás: MIKULCIK MILÁN
Zene: DARVAS BENEDEK
Asszisztens: VÁRNAI ILDIKÓ

Rendező: ESZENYI ENIKŐ

 "Börcsök Enikő brillíroz: a virgonc középkorú asszonykából pillanatok alatt képes idős asszonyt varázsolni."
- KONTEXTUS.HU -

"Bárdy György nagyszerű realista színész. Grigorija az este legmaradandóbb élménye"
- CRITICAI LAPOK -


*****


• 2006. szeptember 3. vasárnap 18.00 és 22.00

Krúdy Kamara  VERSENYPROGRAM

Katona József Színház, Kecskemét
Bagossy László: E-CHAT
- oratórium -
(15 éven felülieknek)

Játsszák:
ANDRÁDI ZSANETT, BÁHNER PÉTER, CSÖBI VIRÁG, DÓKA ÁGI,
DÓKA GÁBOR, ENDRE KAROLINA, FRIGYESI TÜNDE,
GULYÁS ZOLTÁN, KEDVEK RICHÁRD, KERTÉSZ KATA,
KERTÉSZ RICHÁRD, KÉNER GABRIELLA, PITZ MELINDA, RIMÓCZI ISTVÁN, SÁRKÖZI MÁRTA, SORBÁN CSABA, SZABÓ VIKTOR, SZARVAS ATTILA, SZÉPLAKY GÉZA, SZÁNTÓ PÉTER, ZAHORECZ RÉKA


Díszlettervező: BAGOSSY LEVENTE
Jelmeztervező: FÖLDI ANDREA
Rendezőasszisztens: SZÁNTÓ PÉTER

Rendezte BAGOSSY LÁSZLÓ

Tágas szoba a cyber-térben. Ki-be járkáló drámai hősök, akik álnéven írják reggeltől estig a végtelenített drámai matériát. Időnként nevet, kort és nemet változtatnak, sőt lakóhelyet, modort, szemük és hajuk színét, forgolódnak, mint a rosszul alvók, keresik a legkényelmesebb testhelyzetet, amelyben az ébren álmodás édes és nyugodt lehet.
Beszélgetésük polifóniája kioltja minden lehetőségét egy magasabb rendű mesének, témák és motívumok csatája zajlik, nem is csata, inkább csak lökdösődés, ahogy a sokféle irányból érkező mondatok feszes oszlopba rendeződnek a számítógép kijelzőjén, és megpróbálnak nem túl messzire sodródni alkalmi szövetségeseiktől.
Az E-chat című előadás a szereplők szöveges improvizációinak, és az interneten gyűjtött szövegeknek felhasználásával készült.
Bagossy László

"Röhögni kell és sírni: ahogy abban a színházban kellett, amiről már majdnem elfeledkezünk."
- CRITICAI LAPOK -

 
***** 


• 2006. szeptember 3. vasárnap 19.00
Nagyszínpad VERSENYPROGRAM

Nemzeti Színház, Budapest
Csiky Gergely: BUBORÉKOK
- vígjáték három felvonásban - 

Solmay Ignác, földbirtokos: BLASKÓ PÉTER
Szidónia, Solmay neje: UDVAROS DOROTTYA
Béla, országgyűlési képviselő, Solmayék gyermeke: HEVÉR GÁBOR
Róbert, Solmayék gyermeke:OROSZ RÓBERT
Gizella, Solmayék gyermeke: NEMES VANDA
Aranka, Solmayék gyermeke: SIPOS VERA
Rábay Miklós, osztálytanácsos: RÁTÓTI ZOLTÁN
Szerafin, Rábay neje, Solmay leánya: VARGA MÁRIA
Morosán Demeter: HOLLÓSI FRIGYES
Tamás, Morosán fia: STOHL ANDRÁS
Özvegy Sereczkeyné: SÖPTEI ANDREA
Chupor Aladár: ÚJVÁRI ZOLTÁN
Hámor: VIDA PÉTER
Malvin, Hámor neje: MURÁNYI TÜNDE
Gombos, ügyvéd: KÉZDY GYÖRGY
Bangó, kereskedősegéd: PÉCZ OTTÓ
Adolf, inas Solmaynál: KASSAI LÁSZLÓ
Relli, szobalány Solmaynál: ANDAI KATI
Betty, szobalány Rábaynál: JUHÁSZ ÉVA

Díszlet: HORESNYI BALÁZS
Jelmez: DŐRY VIRÁG
Dramaturg: HAMVAI KORNÉL
Rendezőasszisztens: BENCZE ZSUZSA
Játékmester: TÖRŐCSIK MARI

Rendező: JORDÁN TAMÁS

"Udvaros Dorottya..... komédiai iskolajátékot prezentál,a szuverén, összetéveszthetetlen egyéniség lehengerlő jelenlétét."
- SZÍNHÁZ -

"Lenyűgözően sokszínű játék. Az egész produkció tehetséges és tartalmasan mulatságos."
- MAGYAR HÍRLAP -
 

*****


• 2006. szeptember 4. hétfő 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara VERSENYPROGRAM

Thália Színház, Budapest
Alan Bennett: BESZÉLŐ FEJEK
- vígjáték -
Fordította: Vajda Miklós

A levelek hölgye
Irene Ruddock: ALMÁSI ÉVA

Egy lencsészsákon
Susan: BÖRCSÖK ENIKŐ

Dudorászó
Rosemary  BÉRES ILONA

A nagy esély
Lesley  POKORNY LIA

Dramaturg: RADNAI ANNAMÁRIA
Díszlet-jelmez: FÜZÉR ANNI
Rendezőasszisztens: GYULAY ESZTER

Rendező BÁLINT ANDRÁS 

 Az egymástól független történetek, egymástól függetlennek tűnő sorsokat ábrázolnak - rengeteg iróniával és váratlan fordulattal.
Mi a megoldása a mániákus vénkisasszony életének, milyen meglepetés éri egy lelkész zugivó nejét, miképp fedezi fel férje titkát a kertvárosi feleség, és hogyan építi karrierjét egy kis színésznő?


*****
 

• 2006. szeptember 4. hétfő 19.00
Nagyszínpad VERSENYPROGRAM

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Tasnádi István: MAGYAR ZOMBI
- vígjáték -

MŰSORVÁLTOZÁS !!!
Az előadás betegség miatt elmarad!
A megváltott jegyek ezen a napon a miskolci Nemzeti Színház Indul a bakterház című előadására érvényesek.


 fotó: Pezzetta Umberto

BLONDIN GÁSPÁR: ILYÉS RÓBERT
BLONDINNÉ: PAP LUJZA
PACSIK FERENC, polgármester: SZAKÁCS LÁSZLÓ
BICKE B. LÁSZLÓ, költő: FARKAS IGNÁC
TIGRIS NIKI, popdíva: TÁNCZOS ADRIENN
PÁL, médiaszemélyiség: GÁBOR LÁSZLÓ
SZOMSZÉD MISI: KISS ERNŐ
DR. CSUDAI BUDA SZALVÁTOR (DR. JUHOS): SZEGEZDI RÓBERT
ÖZVEGY VECSERÁK KÁROLYNÉ, Blondin anyósa: ECSEDI ERZSÉBET
RESZLIK HAJNALKA, riporter: HOLECSKÓ ORSOLYA
FLY MIHÁLY: PÉTER
SPEED: SZAKÁLY AURÉL
MEGABOY: BOT GÁBOR
OPERATŐR: SZABÓ VIKTOR
COPPÉLIA, balerina: XXX
HIVATALOS ÚR: ZALÁNYI GYULA

Díszlet-jelmez: VERECKEI RITA
Koreográfus: STEFÁN GÁBOR
Zeneszerző: HORVÁTH KÁROLY
Rendezőasszisztens: POGÁCS ZSUZSA

Rendező BAGÓ BERTALAN


Egy magyar család váratlanul a média érdeklődésének a középpontjába kerül.

 
*****


• 2006. szeptember 5. kedd 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara VERSENYPROGRAM

Junion Csoport, Budapest:
ZŐLD MARTZI

- a kényszerbetyár katasztrofális története -
Wándza Mihály víg játékát átdolgozta a Junion Csoport

Szereplők:
FICZERE BÉLA, HORVÁTH ÁKOS, KÁLMÁNCHELYI ZOLTÁN,
KASSAI LÁSZLÓ, OROSZ RÓBERT, PARTI NÓRA, VERESS DÓRA

Jelmez: KOVÁCS ANDREA
Zene: KELETI ANDRÁS
Dramaturg: SULTZ SÁNDOR, LOVAI TIBOR

Rendezte: KOLESZÁR BAZIL PÉTER

 

 "Betyár világ van, öcsém!" - mondták régen, és mondják sokszor ma is. Történet 1817-ből, a betyárvilág kezdetéről, amely aztán eldurvult.

"Réges -régen a hatalmas Rónaságban elharapódzott a betyárvilág. A jól szervezett birodalmi csapatokkal azonban egyenlőtlen harcokat vívtak..."

"...a juhász akrobatikus koreográfiája a kerekes kúttal pedig maga a földrengető szenzáció."
- PORT.HU -


*****

  
• 2006. szeptember 5. kedd 19.00

Nagyszínpad VERSENYPROGRAM

Vidám Színpad, Budapest
Noel Coward: VIDÁM KÍSÉRTET
- komédia -
Fordította: Réz Ádám


Schlanger András, Létay Dóra
fotó: Lehotka Judit Zolka

Charles: SCHLANGER ANDRÁS
Ruth: BEDE-FAZEKAS ANNA
Madame Arcati: BÁSTI JULI
Elvira: LÉTAY DÓRA
Dr. Bradman: MAGYAR ATTILA
Bradmanné: BORBÁS GABI
Edith, szobalány: DRAJKÓ JÚLIA

Díszlettervező: HORESNYI BALÁZS
Jelmeztervező: BALLA ILDIKÓ
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Irodalmi munkatárs: DÚRÓ GÁBOR
Rendezőasszisztens: MAG ISTVÁN

Rendező SZERVÉT TIBOR

"Szervét Tibor kedves, derűs előadást rendezett, élvezi a közönség."
 - SZÍNHÁZ -
 

 *****


• 2006. szeptember 6. szerda 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara VERSENYPROGRAM

 Fregoli Színészegylet, Budapest
ÖZVEGY KARNYÓNÉ ÉS AZ KÉT SZELEBURDIAK
- Csokonai Vitéz Mihály után szabadon -

A színdarabot átdolgozta, az előadást rendezte és játssza:
Hajdu István, Magyar Attila, Szakács Tibor

Özvegy Karnyóné: MAGYAR ATTILA
Karnyó: HAJDU ISTVÁN
Tiptop: HAJDU ISTVÁN
Lázár: HAJDU ISTVÁN
Samuka gyerek: SZAKÁCS TIBOR
Lipitlotty: SZAKÁCS TIBOR
Szobalány: SZAKÁCS TIBOR

Rendező MAGYAR ATTILA

Szegény asszony dolgozik, neveli a gyereket, vezeti a háztartást, viszi a boltot. Bárcsak jönne egy igazi férfi, aki megérti egy egyedülálló nő lelkének finom rezdüléseit. Talán túl nagy kérés ez egy gyönge nőtől, ebben a kegyetlen világban


***** 
 

• 2006. szeptember 6. szerda 19.00
Nagyszínpad VERSENYPROGRAM

Gárdonyi Géza Színház, Eger
Georges Feydeau: A HÜLYÉJE
-
bohózat 3 felvonásban -
Fordította: Hamvai Kornél

Lucienne KOVÁCS PATRÍCIA
Pontagnac MÉSZÁROS MÁTÉ
Vatelin ANGER ZSOLT
Jean RÁCZ JÁNOS
Rédillon GÁL KRISTÓF
Mme Pontagnac MÉSZÁROS SÁRA
Maggie BOZÓ ANDREA
Soldignac VAJDA MILÁN
Armandine JORDÁN ADÉL
Pinchard KASZÁS GERGŐ
Mme Pinchard FEKETE GYÖRGYI
Gérome SATA ÁRPÁD
Victor KOVÁCS BÁLINT
Clara DÉR GABI
Felügyelő SZÍVÓS GYŐZŐ

Díszlet HORGAS PÉTER
Jelmez NAGY FRUZSINA
Dramaturg SIROKAY BORI
Rendezőasszisztens LÁZÁR RITA

Rendező: MÁTÉ GÁBOR


"Az a hülyéje tükröt tart elénk, amelyben másokra (szomszédunkra, kollégáinkra,főnökünkre) ismerünk. Persze csak az igazi hülyéje nem tudja: aki többedmagával tükörbe néz, saját magát is menthetetlenül meglátja benne."
- SZABAD FÖLD -

 
 *****


• 2006. szeptember 7. csütörtök 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara VERSENYPROGRAM

Tünet Együttes (Szabó Réka Társulata), Budapest
Szabó Réka: PRIZNIC
- lay down comedy -
Ágy felvonásban


Kövesdi László
fotó: Nehéz Andrea

Alkotók:
SZABÓ RÉKA
 PEER KRISZTIÁN
 REGŐS JÁNOS
 és a szereplők

Szereplők: GŐZ ISTVÁN
 KÖVESDI LÁSZLÓ
Díszlet, fény SZIRTES ATTILA

 "A nézőröhögtető szándékkal direkt felvezetett, majd harsányan eldurrantott poénok a mély értelmű beszólásokkal arányos elegyet létrehozva, lendületesen keverednek."
 - SZÍNHÁZ -

 
*****


• 2006. szeptember 7. csütörtök 19.00
Nagyszínpad VERSENYPROGRAM

József Attila Színház, Budapest
Ron Aldridge: CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
- vígjáték -
magyarországi bemutató
Fordította: Hamvai Kornél


Esztergályos Cecília , Balázs Péter

Suzy: ULLMANN MÓNIKA
Richard: SCHNELL ÁDÁM
Gordon Brooks /Brooksie/: BODROGI GYULA
Tom: BALÁZS PÉTER
Julia: ESZTERGÁLYOS CECÍLIA
Rose: VÁNDOR ÉVA
Grace: GALAMBOS ERZSI

Díszlettervező: HORGAS PÉTER
Jelmeztervező: VÁGÓ NELLY
Szcenikus: ÉBERWEIN RÓBERT
Dramaturg: SZOKOLAI BRIGITTA
Zenei összeállítás: HERCZEG LÁSZLÓ
A rendező munkatársa: KERESZTES ANDREA

Rendező LÉNER PÉTER


Gordon Brooks, alias Brooksie, ez a kedves, öreg sármőr 35 év mámoros boldogság után hirtelen magára marad. Felesége halálával úgy érzi, egyúttal elvesztett minden kapaszkodót is az élethez. A korábban ismerős dolgok idegenekké válnak, egyáltalán: az egész világ túlhaladja őt. A kezdeti pánikon csak feleségéhez intézett imái, a folyamatos "beszélgetések" képesek átlendíteni.


2006. szeptember 8.péntek 18.00 és 22.00
Krúdy Kamara, VERSENYPROGRAM


Altamíra, Budapest
Rob Becker: CAVEMAN
Főszereplő: KÁLLOY MOLNÁR PÉTER

Rendező SZÁNTÓ ERIKA

A Caveman számtalan rekordot megdöntő egyszemélyes vígjáték egyenesen a Broadway-ról, amely ellenállhatatlan humorral magyarázza az örök férfi-nő ellentét okait. Kirobbanóan vidám szórakozás a nézőknek, igazi jutalomjáték a sok karaktert megszemélyesítő színésznek, egymás megértésének leghatékonyabb receptje mindannyiunk számára.
A Broadway legtöbbet játszott egyszemélyes darabja! 
Egyveleg a színház, talkshow és a kabaré világából. Pillanatonként szórja a poénokat, a közönség tombol, a párok magukat látják benne: "Pontosan olyan, mint Te"

******

Nagyszínpad VERSENYPROGRAM
Örkény Színház, Budapest
Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ
- vígjáték három felvonásban -


Hámori Gabriella
fotó: Nehéz Andrea

Sipos: GÁLFFI LÁSZLÓ
Adél: FÜR ANIKÓ
Irma: HÁMORI GABRIELLA
Császár Pál: CZUKOR BALÁZS
Roticsné: EGRES KATINKA E.H.
Rendőrtanácsos: VÉGVÁRI TAMÁS
Viola: JÁRÓ ZSUZSA
Házmester: MÁTHÉ ZSOLT
Házmesterné: KOVÁCS OLGA E.H.
Keczeli Ilona: BÍRÓ KRISZTA
Miss Burnaby: JÁNOSKA ZSUZSA
Zenészek: HUSZÁR MIHÁLY, KEREK ISTVÁN

Díszlettervező: FÜZÉR ANNI
Jelmeztervező: SZAKÁCS GYÖRGYI
Világítás: BÁNYAI TAMÁS
Zene: LÁZÁR ZSIGMOND
Dramaturg: GUELMINO SÁNDOR
Asszisztens: ÁDÁM DOROTTYA

Rendező MÁCSAI PÁL

" Igen jó előadás...de a legjobb a három főszereplő gazdagon kidolgozott viszonya."
- ÉLET ÉS IRODALOM -

"Hámori Gabriella szerepformálása talán vitatható, de szédületes színészi teljesítmény."

forrás: Vidor Fesztivál