A Krétakör Wiesbadenben

A wiesbadeni Neue Stücke Aus Europa Fesztiválon vendégszerepelt a nyáron a Krétakör Színház FEKETEország és A Nibelung- lakópark címû produkcióival. A Bonni Biennálé hagyományát folytatja a drámaíró Tankred Dorst és a színházigazgató Manfred Beilharz nevével fémjelzett, kortárs európai színdarabokat felvonultató fesztivál.

A találkozó különlegessége, hogy a válogatás alapját elsősorban a dráma illetve a drámai anyag és nem az előadás képezi. A megtiszteltetés tehát Térey Jánosnak és a FEKETEországot nemcsak színészi, hanem alkotói (írói és zeneszerzői) munkával közösen létrehozó Krétakör társulatának szólt. A fesztiválon ritka vendég az efféle devised piece, és csaknem két évtized alatt először fordult elő, hogy egyetlen színháztól két produkciót hívtak meg. 

Értő közönségre és különösen lelkes fogadtatásra talált a FEKETEország, melyet ráadásként a fesztiválsátorban a Színésztánczenekar teltházas koncertje követett, de komoly elismerést váltott ki kritikusaiból a külföldön első alkalommal szereplő, a wiesbadeni volt rendőrségi épületre többnapos próbával átalakított A Nibelung-lakópark. A nemcsak Németországban mértékadó színházi folyóirat, a Theater Heute így ír a Krétakör wiesbadeni vendégjátékáról:

A fesztivál koronázatlan királyai ezúttal Magyarországról érkeztek - nem azért, mintha a szövegeik különösebben átültethetők lettek volna, inkább amiatt az abszolút ragályos játékkedv miatt, amellyel a Krétakör Színház Schilling Árpád rendező körüli csapata nem csak a közönséget táncoltatta meg kései órán a fesztiválsátorban, hanem meg is győzött bennünket a zenei és előadói jelenlét rájuk jellemző keverékével.
A FEKETEország, ez a szemtelen-frivol szkeccs, amelyben az utóbbi idők magyar és nemzetközi politikai botrányait dolgozzák fel, már számos külföldi fesztiválon vendégeskedett nagy sikerrel. A négyórás, rendkívül nagyszabású térben játszódó A Nibelung-lakóparkot, amelyet Mundruczó Kornél rendező eredetileg egy sziklába vájt budapesti kórház-bunkerbe képzelt el, először játszották Magyarországon kívül. Lehet, hogy Térey János szövege, amely távolról követi Wagner Istenek alkonyát, a Dallas és dzsihád vad keverékével, mint paródia nem fűz hozzá messze vezető értelmezést a Nibelung-mítoszhoz a globalizáció és terrorhisztéria korában, mégis, hála a jólsikerült térbeli átültetésnek a Wiesbaden belvárosában álló, csak nemrég elhagyott rendőrkapitányság épületébe, a történelmi kulissza és a trash-esztétika összekapcsolódása egy olykor nyomasztó panoptikummá nagyon meggyőző. A rémisztően kicsiny kijózanítócellák mentén, amelyek nemrég még használatban voltak, egy barátságtalan rendőr, akin nem hagyott nyomot a világbajnokságot megelőző barátságossági oktatás (parádés szerep a társulat német tagja, Tilo Werner számára), terelgeti a nézőket egy kafkai hajszában az üresen álló kihallgató szobák is irodák során keresztül. Az egykori bevetési központban a gátlástalan üzletember Hagen titkárnőjével, Gerdával terrortámadást tervez a Notung-torony ellen, míg a végén, miután eltette láb alól Siegfriedet, a málé Rambót, őt is meggyilkolja a nedves pincekatakombákban Brünhilde és egy rafinált rajnai nővér.
Az ember, mint néző végig testközelben van jelen, alig van ideje arra, hogy kételkedjen a dramaturgiai koncepcióban, időnként arra se, hogy idejében félrehúzódjon a lővonalból. Ez természetesen lényegesen hozzájárul az előadás közvetlen fizikai bájához. A Nibelung-lakóparknak, mint a legtöbb Wagner-adaptációnak, nem lesz hosszú a felezési ideje, de mégis sajnálnánk, ha elmulasztottuk volna ezt a ragyogóan játszott közelharc-élményt.

- Silvia Stammen, Theater Heute, 2006. 8/9. - 

forrás: Krétakör Színház
fotó:
Hermann Ildi