BAKELIT Multi Art Center

Az L1 Független Táncmûvészek Társulása már 2006 elsõ felében megkezdte tevékenységét az egykori Hazai Fésûs Fonóban kialakított stúdió- és színházi térben, amivel ezentúl BAKELIT Multi Art Center néven találkozhatunk. A különféle mûvészeti megnyilvánulásoknak helyet adó BAKELIT M.A.C. hivatalos megnyitója 2006. szeptember 29-én este 8-kor lesz.

A BAKELIT M.A.C. vezetője és létrehozója, Bauer Márton, felkérte a társulást, hogy művészeti tanácsként töltse meg programokkal az L1 Táncművek szomszédságában, immáron hivatalosan is megnyílt, új, színházi teret.
L1-tagok és más meghívott bel- és külföldi előadók, L1-rezidensek mutatják itt be tánc-színházi előadásaikat, és reméljük, minél több néző, érdeklődő látogat el hozzánk, hogy ismert vagy esetleg még kevésbé ismert alkotókkal, alkotásokkal találkozzon.

A megnyitó programja:

Rókás László megnyitó-beszéde
• Fotókiállítás az épület egykori és átépített időszakából
• Részlet Hód Adrienn koreográfiájából az Off Táncszínház előadásában
Club Era koncert

És vendégváró eszem-iszom!


További programok:

okt. 13-14. este 8
Ladjánszki Márta: MONOtone (tánc)
Zéró Balett-Berger Gyula Társulata: Árgyélus variációk (tánc)

okt. 21. este 7
Ismeretlen kutatása _ improsokk _ Haraszti Adrienn (L1 Táncművekben)

okt. 21. este 8
Gangaray Táncszínház:
Nagy Csilla: Monománia (tánc)
Hámor József: Gangaray mese (tánc)

okt. 28. este 7
Ismeretlen kutatása _ improsokk _ Zambrzycki Ádám (L1 Táncművekben)

nov. 4-5. este 8
Réti Anna: Lélek pulóver nélkül (tánc)
Szász Dániel: Függő  (tánc)

nov.  11. és 15. este 8
Elfriede Jelinek/Gerzsenyi Bea/Tamás Zsuzsa: Szerető nőd (színház)

nov. 18-19. este 8
Ladjánszki Márta: Szuka és Kettő (tánc)

dec. 1-2. este 8
Company St-Gál Eszter Társulata és a Tánceánia: Fényárnyak (tánc)

dec. 9-10. este 8
Tünet Együttes-Szabó Réka Társulata: Lomtalanítás  (tánc)

dec. 16. este 8
Ismeretlen kutatása _ bemutató Haraszti Adrienn és Zambrzycki Ádám


BAKELIT M.A.C. és L1 Táncművek elérhetőségei:

H-1095 Budapest, Soroksári út 164.
Tel.: (36-1)3581005 vagy (36-1)3581006
info/jegyrendelés: L1@datform.hu

Megközelítés:
a Boráros térről a fekete 23-as busszal a nyolcadik megállóig (Szabadkai út) kell utazni, ott az egykori Hazai Fésűs Fonó gyárterületének végében megtalálja stúdiónkat és színházunkat.

forrás: L1 Táncművek