1956 a mai színpadon

A magyar dráma napja és a közelgõ ’56-os évforduló alkalmából kettõs aktualitású beszélgetést hallhattunk a Színháztörténeti Múzeum és Intézet konferenciatermében szeptember 21-én. Négy, ’56-ról szóló, illetve annak történelmi környezetérõl, emberi aspektusait érintõ kortárs magyar dráma adta a beszélgetés keretét (Hamvai Kornél: Castel Felice, r.: Valló Péter; Kukorelly Endre: Élnek még ezek? r.: Máté Gábor; Papp András - Térey János: Kazamaták, r.: Gothár Péter; Darvasi László/Gáli József: Szabadsághegy, r.: Léner Péter), de sok más témát is körbejártak a résztvevõk. Az alkotókkal Radnóti Sándor beszélgetett.


Jelenet a Kazamaták c. előadásból
fotó: Lehotka Judit Zolka

Nagy András, az Intézet igazgatója nyitotta meg a beszélgetést, átadva a szót Radnóti Sándor esztétának, aki bevezető összefoglalásban megemlítette, hogy ’56 irodalmi feldolgozása már a Kádár-korszakban megkezdődött, s kiemelte a filmes feldolgozások jelentőségét.
Térey János és Papp András Kazamaták című műve egy valódi történelmi eseményt dolgoz fel, a szerzőpáros Radnóti szerint bátran, depatetikusan, deromantizálva, rézsútosan tud beszélni a forradalomról "a dolgok közepébe nyúlva". Inkább elgondolkodtató, hősi pózokat mellőző egymásnak feszülő konfliktusok sajátos igazságait megmutató darab ez.  A vérszomjas tömegből kiemelt egyének személyes indítékai más megvilágításba helyezik a homogén tömeg működési mechanizmusait.
Darvasi László a tragikus sorsú "hrabali alak", Gáli József kultikus darabját írta újra Szabadsághegy címmel. Már a darab keletkezéstörténete is izgalmas, hiszen 1956. október 6-án, Rajk újratemetésének napján mutatták be Gobbi Hilda főszereplésével a József Attila színházban. A nézőtéren neves politikusok ültek, köztük Nagy Imre. Gáli kommunistákat árnyaltan bemutató darabjában zseniális jóslat rajzolódik ki a néhány nappal későbbi forradalomról. Léner Péter, az előadás rendezője Darvasi történelmi perspektívára való fogékonyságát tartja különösen szellemesnek és a mai néző számára izgalmasnak. Darvasi beemel a darabba egy 1988-ban játszódó jelenet, és ezzel a generációs nézőpontváltással új megvilágításba helyezi a szereplőket.
Kukorelly Endre és Hamvai Kornél a magánszférát választotta alapanyagául, a kisember szemével láttatják az ötvenes éveket, illetve az ’56-os eseményeket.


Jelenet a Castel Felice c. darabból
fotó: Nehéz Andrea

Hamvai Kornél darabja 58-ban játszódik, szereplői egy hajón véletlenül összeverbuválódott magyarok, akik kétévnyi európai kóborlás után Ausztráliába tartanak, köztük egy életét újrakezdeni akaró egykori ávóssal. Egy keresztény középosztálybeli és egy zsidó kispolgári család, és egy disszidálás miatt elválni kényszerülő szerelmespár a főszereplője Kukorelly plasztikus nyelvezetű darabjának.
Radnóti Sándor az utóbb említett három darab kapcsán kiemelte és figyelemre méltónak tartotta hogy a lírai jelenetek e művek csúcspontját jelentik.

Az alkotók közül, ha nem is mindenki, de jelen volt Kukorelly Endre, Léner Péter, Hamvai Kornél író és Papp András "inkognitóban" a közönség soraiban. A megszólított írók egyszerűen a "gondolta a fene" attitűddel reagáltak a kérdésekre, s inkább a mai színházzal kapcsolatos ellenérzéseikről vagy jó tapasztalataikról beszéltek. A legnagyobb problémát a kortárs magyar dráma színházainkból való kiszorulásában, illetve az írói világ és színházi világ elhidegülésében látták az egybegyűltek.

     szerző: Molnár Eszter/szinhaz.hu