A bohócnak nincs több könnye

Komédiázunk. Színpadon és életben. Barátságban, szerelemben, munkában és magánéletben. Egyedül vagyunk, boldognak hazudjuk magunkat. Eleresztjük a reményt, aztán kapkodunk utána. Várjuk az esélyeket, és nem vesszük észre, ha elsodródnak mellettünk. Élettel és halállal duettet éneklünk. Alt-duettet. Bach Szilvia megálmodta, megírta, megzenésítette. A Thália színre vitte. Mondhatnánk, ha nagyon le akarnánk egyszerûsíteni: a darab a komplikált nõi lélekrõl szól.

Semmi sem egyértelmű, semmi sem egyszínű ebben a darabban. Zizi, a peremre sodródott színésznő egyfolytában komédiázik, a legjobb barátnője előtt is. Nehéz, nagyon nehéz megtudni, mennyi a komédia, mennyi a véres valóság. Utolsó percig nehéz hinni neki, mindig gyanakodni kell, hogy mindez csak játék, nem halálos beteg ő, nem ő az, akinek nincs több dobása. Csak kényeskedik, válogat a szerepek között, nem azért menekül el a színház elől, mert valóban komoly oka van rá. Komédiázik, halálos komolyan, egyre kétségbeesettebben.
Barátnője, Hédi pedig megpróbál belelátni ebbe a nem könnyű, rettegő lélekbe. Néha sikerül neki, olyankor megsűrűsödik közöttük a levegő, a feszültséget a néző is érzi. Aztán felold mindent a kacagás, Hédi is komédiázik. Nem azért, mert rejtegetnie kell valamit, mint Zizinek. Azért, hogy őrajta segítsen. Játszótárs, partner. Együtt kacagják ki a legkeserűbbet. A volt élettársakat és reménytelen szerelmeket, a társtalanságot, a vágyakozást, hogy eljöjjön az igazi végre. Együtt kacagják ki a kiszolgáltatottságot, a kilátástalanságot, azt is, hogy szappanoperás világunkban aki nem áll be a sorba, azt elfelejtik, nincs igény a művészetre, az értékekre, "Kaptafa Katik és Dögunalom Danik játszanak millióknak, milliókért." Nem kell a színészi vagy a drámaírói tehetség.

Az eredetileg kétfelvonásos művet egy felvonásba sűrítették bele. Kétszereplős darab, nagy-nagy színészi lehetőségekkel. A két szereplő nem is hagyja maga mellett elmenni az esélyt. Dévényi Ildikó Hédi, az írónő szerepében változatos, lendületes alakítást nyújt. Karakterébe belefér a megrendült komolyság és a bohókás mókázó kedv. Ő az, aki erős, aki megtartja a másik, vergődő lelket, játékra és egyben túlélésre kényszeríti. Érezhető, hogy mindvégig önmaga, nem alakoskodik, nem modoros. Remek tánctudásával és jó énekhangjával a dalbetéteknek is megadja a kellő hangulatot, és ha kell, háttérben is tud maradni. Varga Lívia Zizije komédiás szívvel-lélekkel. Túljátssza magát időnként, mert szabad túljátszania magát, ebbe a karakterbe nemcsak belefér, itt szinte kötelező a hisztéria határait néha súroló magatartás. Jól érzi magát a szerepben, ha nem is egyenesen rá írták, nagyon közeli lélekre íródott ez a jellem.

A darab alaposan próbára teszi a két színésznő tánc- és énektudását is. Minden számnak más mondanivalója, zenei stílusa, érzelmi töltete van, ennek megfelelően kell előadni. Némi intonációs pontatlanság belefér, kár azonban, hogy a dalok alsó hangfekvésűek, helyenként altból tenorba átnyúló hangterjedelemmel. Ezért a legjobb hangtechnika mellett is veszít némelyik szám a zengéséből, esetleg kihangosítani sem ártana. A jelmezek (Molnár Gabriella) a két szereplő alapkarakterét követik, a sápadt színek a gyenge, "nyavalygós" embert, a narancs és fekete kombinációja az erős, de nem egyértelműen boldog jellemet emeli ki. Az anyaméhet imitáló díszlet (Bényei Miklós) kissé talán bizarrnak tűnik szobabelsőként alkalmazva, a nézőnek nemcsak oltalmat adó meleg zug juthat eszébe, hanem akár a pokol is.
Az Alt-duett jó évadkezdet, magasra emelt mérce, s egyben remek kihasználása a stúdiószínpad adta lehetőségeknek.

 
Kozsár Zsuzsanna
Gabriel Bodnár felvételei
Forrás:
www.vasarnap.com