Jégképkockák a Krétakörtõl

A kortárs finn színház egyik legizgalmasabb alakja, Kristian Smeds saját darabját rendezi a társulat színészeivel egy tíznapos workshop keretében. A Jégképkockák 1998-ban elnyerte a Prix Europa Díjat - a szerzõ 25 éves korában írott mûve lett a kontinens legjobb rádiójátéka.

Nemcsak a két kultúra rokonsága indokolja, hogy ez a sajátos családi fényképalbum itt és most is szívbemarkolóan aktuális. Ha Freud költőnek születik, tán ilyen darabot ír. Smeds olyan éleslátással és humorral ábrázolja a szorongásoktól gyötrődő, a gyűlölök-és-szeretek végleteiben vergődő családtagokat, mint a legjobb dogmás filmrendezők.
A Krétakör előadásában, csakúgy mint az eredeti finn bemutatóban, fontos szerepet játszik majd a zene.
Az est kísérő 80 oldalas kiadványa a kortárs finn színházról a helyszínen kapható 1 euróért vagy 255,- forintért, benne a drámaszöveggel.


Kristian Smeds Š Juha Valkeapää

Színház ÉS Irodalom XII.
Kristian Smeds: Jégképkockák
A Krétakör műhelybemutatója a Merlinben - egyetlen alkalommal!

Szereposztás:
Néma gyerek - Bánki Gergely
Anya - Csákányi Eszter
1., 2. és 3. Apa, valamint Aviomies - Katona László
1., 2. és 3. Lány - Péterfy Borbála
Prédikátor - Scherer Péter
A Kedves - Sárosdi Lilla

Zene: Bozsóki Imre

Rendező: Kristian Smeds

Előadás: 2006. november 9. szerda, 20 óra
Az előadás után beszélgetés lesz az író-rendezővel valamint a színészekkel.
Jegyrendelés: jegy@kretakor.hu

Kristian Smeds magáról
1990 és 1995 között tanultam a Helsinki Finn Színiakadémia dramaturgia szakán. Én úgy értettem, hogy a finn dramaturgképzés meglehetősen egyedülálló. A tanulmányok nagyon hasonlítanak a rendezőkéhez, a fő különbség az írásban áll. Ezen a szakon ugyanis a színpad misztériumát elsősorban az írás és nem a rendezés szemszögéből közelíti meg az ember. 
Ott voltaképpen arra tanítottak és buzdítottak minket, hogy írjuk meg a magunk színházát. Vagy színházait! Ne csak a darabjait. Darabot írni olyan unalmasan hangzik, de színházat írni már sokkal nagyobb kalandnak ígérkezik. Az is fontos volt, hogy az első naptól kezdve együtt dolgoztunk a színészhallgatókkal. Így az írás folyamata egészen a gyakorlati színházcsinálásig vezetett.
Ilyen értelemben sokkal inkább drámaírónak tekintem magam, mint színházrendezőnek. A rendezés csak arra szolgál, hogy befejezzem vele az írást. De azért rendező is vagyok persze. Lehet, hogy a színházcsináló elnevezés illik rám a leginkább. Az utóbbi években a színpadra is felmerészkedtem, afféle performerként. Ezt hobbinak hívom - mégpedig minden irónia nélkül. Olyan fontos kérdésekkel függ ez össze mint, hogy Mi a különbség profi és amatőr közt? Válhat-e a művészet igazi szakmává? Mi történik, ha az ember nem bújhat el a “szakma" vagy a “képesség" pajzsa mögé? Ez a hobbi-dolog nagyon új nekem még nem tudom pontosan, mit gondoljak róla. Majd a nézők eldöntik. Budapesten A vándorban és a Gyerekek, madarak és virágokban. 
Mindig írok a próbák alatt. Az írás élteti a próbát és viszont. Mondhatnánk, hogy a színpad a papírom, a színészek a tollam. Így igaz. A próbán ugyanis olyan megoldásokat lehet találni, amire magunkban az írógéppel szemközt sosem jöttünk volna rá.  Amikor átírom vagy létrehozom a szöveget, engedem, hogy a színészek személyisége és véleménye döntő hatással legyen rá. Vannak olyan jelenetek is, amelyek szavak nélkül bontakoznak ki - én ezt is drámaírásnak tekintem.

forrás: Krétakör Színház