Don Blőd

Talpraesetten döntene a Katona József Színház, ha új bemutatója, A nagy Sganarelle és Tsa (Don Juan) plakátjait átragasztaná a következõ felirattal: Ötven éven felüliek az elõadás csak fiatalkorúak társaságában látogathatják. A színi beszámoló életkora elhanyagolható, mert elemi kötelessége arról írni, amit látott. A megítélésnél, értékelésnél is fontosabb rögzíteni a színházi estét. A rendezõ és a díszletet is tervezõ Bodó Viktor írta színdarab Molière-re hivatkozik kiindulási pontként, valamint feltünteti, hogy Petri György fordításából indultak el a színházi munkálatok.


Kovács Lehel, Hajduk Károly

Keresztes Tamás - aki zeneszerzőként is kiíratott a plakátra - balról bezuhan a zenekari árokba, akrobatikus ügyetlenkedéssel rohamozgatja meg pultját a gazdátlan hangszerek között. Megújulóan nyakát szegi az orchesterben. Kikászálódik. Fölfújja magát működőképesre. Fehér parókájából minden mozdulatára füstölgő fellegekben száll a rizspor. Az Ügyetlen Karmester bohóci fontoskodása, reménytelen igyekvése vezénylő helyére kerülni, előjátékként figyelmeztetheti a gyanútlanabb nézőt: itt nem Moliere Don Juanja lesz előadva, hanem egy Don Juan - pásztis (pastiche). Sok más mellett talán még a darabból vett szó szerinti szövegeket is beleragaszt az este librettóját szerző Bodó Viktor. Természetesen bőven használva a próbák alatt megszülető színészi rögtönzéseket, szétspriccelő képzettársításokat, a cselekményből kioldalazó tréfákat, bohócbetéteket, minden különvéleményt, ami eltereli a meghatottságot a klasszikus mű színre celebrálásáról. Nagy Ervinnel párban megtöbbszörözött feladattal két igyekvő slemilt fogalmaznak lendületes bohócbetétekben. A hely, az idő és a cselekmény látszólag betartott klasszikus egysége fejre áll. Az egyazon helyszín jelzésszerű naturalizmusával szürreális akciókra készteti a játékosokat. Artistaetűdök, bohóctréfák szervezik az elbeszélést. Nem Moliere újraértelmezését játsszák. Felejtsük el Moliere-t. A darabot Bodó Viktor írta a színészekkel. Ne azzal foglalkozzunk, mennyiben nem felel Moličre-nek, azt vizsgáljuk, mennyiben felel meg önmagának.


Kovács Lehel, Jordán Adél, Hajduk Károly

Teliholdnál romantikus háztető árnyképe. A hold félreérthetetlenül egy kis reflektor háttérvászonra irányított fényköre. Ha két gerle röppen a párkányra, menten kiderül, alulról két komédiás mozgatja a szerelmes madarakat botvégről.
Ócska, külvárosi háztetőn, göncök közt él Hodelka János (Don Juan). Amikor a forgóra épített tető elfordul, látjuk a ház utolsó emeletének ablakait vörös fényben égni. Ami alul van, a város: az a pokol. Alulról vaslétrán jönnek látogatói.


Hajduk Károly, Rezes Judit, Keresztes Tamás

Hajduk Károly eljátssza Bodónak Hodelkát, a kisstílű bűnözőt. Egyszersmind eljátssza a klasszikus Don Juant,
korántsem klasszikus eszközökkel. Minden ízülete önállóan mozog, akárha az ösztövér fickó darabokra akarna szétesni. Biztonsággal artikulált mozgása ellentétben áll tekintetével. Mást közölnek taglejtései, mást tekintete. Éles, pontos gesztusai magabiztosak. Hideg szemében semmi részvét, semmi önsajnálat, nincs öröm sem, a vágy sem csillan fel. Mintha akaratán túli erők bábfigurája volna: végzi rámért sorsa tetteit. A magány növekszik tekintetében. Hajduk önmagának kontrában játszik. Két szétváló személyiséget olvaszt művészi diszharmóniába tömören szűkszavú gesztusbeszédében. Meggyőzően hazudik tragikus gyászeseteket, miközben alig bírja lemosni arcáról az ostoba hiszékenyek kinevetését. Nem látszik jobbnak környezeténél. Csupán környezete kisszerűbb, züllöttebb nála. Nem mohó. Nem vágyik szerelmi vadásztrófeákra. Úgy zuhan, mintha tehetetlenül engedne végzete nehézkedési erejének. Nincs körülötte erkölcs, hit, cél, követendő példa. Egy szennyes világban tehetetlenül engedelmeskedik a rá kimértnek. Úgy tesz, mint környezete, de féken tartja valami bizonytalanság. Hasonló a lelkiismerethez, de nem az. Macskaléptekkel jár. Puhán somfordál. Visszatérően eldobja magát teljes hosszában vackán, hogy megpihenjen a beszennyezett matracon.
A színészileg nagyra hivatott Kovács Lehel eddigi szerepei szakadatlan önellenőrzés alatti, nagy energiájú alakításokat mutattak. Hibátlanul képzett test, beszéd, humor és tragikum közötti játék. A Szganauer néven fellépő Sganarelle-t mintha túl korán kapta volna meg, vagy nem támogatta a nagy feladatban kellően az írott alkalom és a rendező. Az előadás hígabb második felében szerepe súlytalanná válik. Nyitójelenetében erős hatású. Az aggódó, részvétettel lévő, megbotránkozó, de közbe nem lépő tettestárs megjelenítése színvonalas lebonyolítás.
Az áldozatok sem jobbak a Deákné vásznánál. Megesett, elhagyott feleségként Jordán Adél polgári házassági balhét rendez elcsámborgó férjének, de nem tartja különösen fontosnak a hitvesi hűséget, sem az anyai gondoskodást. Virgoncan teleéli a színpad világát. Pelsőczy Réka vak elcsábítottként szakadatlanul rosszban töri a fejét. Bán János kiürült erkölcsi szolgálati szabályzatokat papol Don Juan apjaként. Úgy fest a dolog, mintha ingerült filippikájában behozni akarná több évtizedes nevelési mulasztását.
Kun Vilmos számító kapzsiságú berezelt a Moliere Vasárnap úrnak nevezett Szerpentin úrként. Megéri a pénzét. Amit nem kap meg. Szerpentinné asszonyt Olsavszky Éva alakítja. A legtárgyszerűbb ebben, hogy a magánéletben is Kun felesége. Elek Ferenc a családja tisztességéért küzdő jó testvért nem az erkölcsért küzdő lovagnak ábrázolja. Szadista büntető. Erkölcsön kívüli erőszakos. Ubrankovics Júlia ártatlanul csillogó, vidám, üde tekintettel érzéketlen rossz és jó iránt. Belefeledkezően magától értetődik erkölcs nélkülisége. Lengyel Ferenc rendőregyenruhájáról hihetnők, ő a lecsúszott komtúr, de a rend őre csupán magatehetetlen sodródó. Beszéd helyett előre gyártott mondatok visszhangja. Czakó Klára földúlt szomszéd, akinek kibelezik kedvenc macskáját a szomszédos Csirkefejből.


Rezes Judit

Rezes Judit, Rajkai Zoltán számára mintha a legtöbb moliere-i szöveg (vagy helyzet) maradt volna meg. Rezes okos, fékezetten erotikus, jelentős színpadi jelenség. Rajkai, mint mindig odaadóan szolgálja a társulatot. Berzsenyi Krisztina maffiózónak öltöztetette Vajdai Vilmos parancsnokát. Nem a vallás, a társadalmi nagyság jelképe a szobor, hanem a rablóerkölcs megtestesülése. Vajdai hol kísérteties erővel lép be, baljósan, rosszat sugárzón, hol elfakul, szerepe jelzésszerűsége következtében.
Rémisztő világ Bodó kínálata. Nem aljasabb, sötétebb napjainknál. S ahogy megszokhattuk Bodó rendezéseinél: nem akarja letolni a nézők torkán lesújtó véleményét. Revüsíti a szörnyűségeket. Schönberger Ádám és Vajdai Vilmos kiegészítette Keresztes Tamás szerzeményeit slágerekkel. Énekelni kezdenek a szereplők. A vérontást, megaláztatásokat, brutalitást édes dalbetétekkel szakítják meg. A legvégén a zenekari árokban a színész zenekar muzsikál. A világ rettenetes, de közben jól szórakozunk.
A nagy Sganarelle és Tsa. Felülírja a Don Juant. Nem újraolvassa. Nem átértelmezi. Talált tárgynak fogja föl a történetet vígan elbeszélt, borús világképéhez. Így lesz a tragikomédiából blődli.

szerző: MGP
fotó: Nehéz Andrea