Térdeplő Thália

50 éve a forradalom hajtóereje vitte színpadra a Bánk bán gyors és váratlan bemutatását Miskolcon: 1956. december 14-én azonban elmaradt a Bánk bán bemutatója, amelyet csak 1957. január 10-én tartottak meg.


Nagy Attila Bánk szerepében
(1956, 1957, Miskolc Nemzeti Színház)

1956 őszén kalapácsos, csákányos emberek léptek az elárvult deszkákra: elkezdődött az akkor Dérynének nevezett miskolci színház felújítása. Az októberi forgószélben a hajléktalanná vált színészek alá új dobogót tolt az idő. Akinek hajlama és indulata volt, föllépett a történelem-ácsolta deszkákra.

A színházi társalgó és kávézó szintén kimúlt. Megszaporodtak a színházon kívüli fellépések, irodalmi estek. A Széchenyi utcai Rorarius cukrászdában (ahol a Pannónia szálló alatt ma mobilszaküzlet működik - A szerk.) nemcsak a karimás kalapban híg kávé mellett trónoló színésznagyság, Bánhidy Jóska bácsi biccentgetett szívélyesen hódolói felé, hanem Sárközi Sándor színész-lapszerkesztő is itt fogadta szerzőit. Szirtes Ádám a filmeseket vendégelte, Hubay Miklós pedig itt tárgyalt a Római karnevál miskolci színreviteléről (csak 1967-ben mutatták be Miskolcon - A szerk.).

A Tragédia helyett

A Nagyszínház bezárása után csak a Kamaraszínház szűkös nézőtere, nyomorúságos színpada állt rendelkezésre. A "titkárság" nem volt nagyobb egy polgári lakás előszobájánál, a decens igazgató, Mészöly Tibor valamely elegáns darabból származó íróasztal mellett dolgozhatott volna, de leginkább a fővárosban tartózkodott. Az albérletes színészek szintén Budapestre vonatoztak. Csak az állandó lakosú művészek szolgálták az önhibáján kívül térdre esett Tháliát.

November tizedikén összefutottam Kazimír Károllyal, aki akkoriban miskolci főrendező volt, s akit én a Színművészi Főiskoláról jól ismertem, s aki dramaturgnak szerződtetett. Az 1956/57-es évad műsorterve akkor már természetesen komplett volt, tulajdonképpen a készbe ültem be. Nyitott kérdések persze voltak. Október lázas napjaiban a színészek Miskolcon is bekapcsolódtak a demonstrációkba, eközben a társulatok megszokott összhangja meggyengült, a forradalomban szerepet nem vállaló színészek hazautaztak. A műsorrend is felborult. A színház a forradalom napjaiban visszavette kiküzdött nevét, a Miskolci Nemzetit, amelyet még akkor szerzett meg, amikor színművészetének és repertoárjának minősége, tartalma "nemzeti" volt. Déryné méltó neve a Kamaraszínházra testálódott.

Emlékeim szerint az évad Sarkadi Imre Szeptembere és Karinthy Ferenc Ezer év című drámáján kívül meglepő újdonságot nem ígért. Illetve volt két rendhagyónak ígérkező bemutató. Téry Tibor - immár negyedik tagozatként - balettkart szervezett. Három egyfelvonásos - a Babatündér, A rózsa lelke és a Bolero - várt bemutatásra a Diósgyőr-vasgyár Művelődési Házában. És érdemes szóba hozni a másik merész vállalkozást, amely Mészöly Tibor álma volt: Az ember tragédiája. A színházigazgató, tekintettel a mű körüli budapesti konfliktusokra, tiltásokra, merész és bátor cselekedetnek szánta Madách művének miskolci színrevitelét. Zolnay Zsuzsa lett volna Éva, Ádámot Szirtes Ádámra, illetve Győrffy Györgyre osztották, Lucifert Beleznay István, illetve Nagy Attila alakította volna. A próbakönyv szerint október 10. és 25. között folytak is a próbák, de a dátumból sejthető, nagyon zaklatott lehetett a munka. Mészöly igazgató valószínűleg nem látta be, hogy az ideiglenes játszó- és próbahelyek képtelenek befogadni a Tragédia gigászi szereplőgárdáját. Egyébként is október 23-án, 24-én a társulat egy része elutazott, a koreográfus Bodrogi Zoltán, a színészek közül Máthé Éva, Nagy Attila pedig bekapcsolódtak az eseményekbe. A műsorterv e darabjának a sorsáról a történelem döntött. (A Tragédia - Orosz György modern rendezésében - aztán csak 1963-ban került színre.)


Nagy Attila és a Gertrudist alakító Takáts Anna

Bánk, a forradalmár

A Bánk bán gyors és váratlan bemutatását a forradalom hajtóereje vitte színpadra. A Madách-mű "kimúlása" után egy héttel megkezdődtek Katona darabjának próbái. Ma már pontosan nem tudjuk, "csere" történt vagy az a felismerés győzött, hogy akkor és ott - a színi körülményeket is mérlegre téve - a Bánk sikeresebb vállalkozás.

Két "bemutatója" is volt nemzeti drámánknak. Az egyiket Mészöly igazgató rendezte. Kettős szereposztásra gondolt, mert eszményi Bánkja Nagy Attila lett volna, aki a forradalom miskolci szereplői között a csúcsra kerülvén, tagja lett a Borsod megyei munkástanácsnak. A másik kiválasztott Györffy György volt, aki Miskolcon két jelentős szereppel, a Légy jó mindhalálig Pósalaky urával és az Antigoné országos sikert hozó Kreonjával nyerte el a város rokonszenvét (mindkét darabot Kazimír Károly rendezte). December 9-én Sásdi Sándor Cseresznyevirág című színművének előadása a Borsodi Nyomda előtti tüntetés miatt félbeszakadt, és a bizonytalanságra tekintettel a 14-ére kitűzött Bánk-bemutatót elhalasztották.

Az 1957. január 10-ére áttett Bánk rendezését Mészöllyel közösen vivő Kazimír a valóságban is hőssé magasztosult fiatal színészt, Nagy Attilát választotta a címszerepre. Ennek lélektani hátterében az állott, hogy a társulat forradalmi hangulata az orosz invázió után felerősödött, a hatalomnak egy még erősebb, fogalmazhatnánk így is: "harciasabb" Bánkkal akart felelni. A színház azt remélte, hogy Nagy Attila, akit 1956. november 10-én letartóztattak, majd néhány nap múlva szabadon engedtek, már nem lesz kitéve több zaklatásnak.

"Kis igazságtétel"

A kor hangulatát érzékeltetve, helyénvalónak látszik a Miskolci Színházi Esték 1956-57 fordulóján készült számának néhány mondatát idézni, amelyet dramaturgként én írtam: "A magyar-bántás keserű napjaiban Katona fiai, unokái sokszor hívták segítségül Bánkot...Várjuk nagyon Bánkot, mert most nekünk is kell egy kis igazságtétel. Igazságtétel a megsértett nemzeti öntudatunk felett, szolgai hajbókolásunk feledtetésére és száműzetésére, mert mi sem vagyunk alábbvalóak más nemzetnél."

A Bánk bán műsorra tűzését melegen üdvözölte az Észak-Magyarország színikritikusa. Tette ezt olyan légkörben, amikor a szerkesztőség spenóthuszárai "visszafoglalták" székeiket, és "ellenforradalmi" rémmesékkel halmozták el olvasóikat. De Hajdú Béla, aki az erdőmérnöki karriert adta föl a szerényebb jövővel kecsegtető színikritikusi stallumért, és évtizedeken át emblematikus figurája volt a kulturális újságírásnak Miskolcon, nem fordított hátat október szellemének, amikor rokonszenves közönség-hívó előzetesében arról írt, hogy "Katona József kora magyarságának kiáltja: nincs más út, mint a forradalmi cselekvés útja".

A Bánk bán előadásai a kijárási tilalom miatt késő délután kezdődtek. A közeli Pingyomtetőn lévő szovjet parancsnokság irányából érkező kósza fegyverropogás még elérte a belvárost, de a színházban mindig telt ház volt. És kitörő taps a kor-érzékeny mondatok után. A siker hőfokát az is növelte, hogy Bánk és Petur bán "véd- és vádbeszéde" elvesztette eredeti dramaturgiai hangsúlyát, a Nagyúr "mindenben gyanakodó tekintete" egyértelművé vált, azonosult Petur panasztételével.


Nagy Attila és a Tiborcot alakító Szirtes Ádám

Névsorolvasás

1957. március 15-én volt utoljára színen a Bánk bán Miskolcon, de ekkor már Györffy Györggyel, mert Nagy Attilát március 9-én ismét letartóztatták. Nem foszthatom meg a kései utókort a történelmi előadás névsorolvasásától: II. Endre Csiszér András volt, Gertrudist Takáts Anna alakította, Ottót a város örök kedvence, Simor Ottó és Viktor Gedeon vitte színre, Melindát a sokoldalú Vargha Irén formálta meg, Petur bán Farkas Endre révén vált jelentőssé. Biberachot a sokarcú Beleznay István alakította (január közepén néhányszor Őze Lajos ugrott be "lézengő ritterként"). A színlap - mint ismeretes - Tiborcot mindig a sor alján jeleníti meg. Ezt kívánta a társadalmi hierarchia. Szirtes Ádám panaszlását a kor hangulata felerősítette, minden este kétszeres indulat fakasztotta a hatalmas tapsot. E jutalomban osztozott Tatár Endre is, aki másodszereposztásban játszotta Tiborcot.

A Miskolci Nemzeti Színházban ez idő tájt felkelt, kifeszítette derekát a térdeplő Thália, és borostyánkoszorúinak leveleit a színpadra hullatta.


Kapcsolódó cikk: Két megoldás között választhattam 


Szerző: Párkány László
Forrás: Miskolci Színházi Esték 64. szám