Sztankay lányát kapta ajándékba

Sztankay István különleges karácsonyi ajándékot kapott az élettõl, jobban mondva Karinthy Mártontól, aki úgy rendezte premierdarabját, hogy apa és lánya életükben elõször egyszerre lehetnek színpadon

Sztankay István édesapja görög katolikus pap volt, a templomok színpadiassága sokat jelentett neki, jövőjét is meghatározta. Bár fiatalon dolgozott kifutófiúként, volt kántor, csillés és rakodómunkás is. Jászai- és Kossuth-díjas színészünk mégis dühöngött, amikor megtudta, Orsi lánya is színésznő akar lenni, ma délelőtt viszont boldogan játszottak együtt az első közös jelmezes főpróbán.
- Bátyám tizenkét évvel idősebb nálam, amikor apu és rendező-asszisztens anyukám esténként színházban voltak, nyugodtan rábízhattak. Már hat éves koromban azt mesélte, hogy mit olvasott, milyen filmet látott. Rendező akart lenni és néha eljátszatott velem dolgokat, közben magyarázta, mit csináljak, de a szüleim nem akarták, hogy színész legyek. Világbajnok sportolót láttak bennem, öt évig versenyszerűen vívtam. Aztán döntenem kellett, hogy sportoljak, vagy tanuljak. A szüleim persze azt mondták, hogy tanuljak. Érettségi után már sejtettem: színésznő leszek, de jogi egyetemre mentem, közben egy ügyvédi irodában dolgoztam. Húsz éves voltam, amikor azt mondtam, nem csinálom tovább. Odaálltam anyu elé: "Mi kell a felvételihez a színművészetire? Mama tiltakozott, de végül belement. Papának nem szóltam, mert ő aztán végképp nem akarta. Amint beérkeztek a felvételi papírok, rögtön telefonáltak neki: halljuk, jön a lányod! Felvételiztem, és kirúgtak. Papa örült. Jött a következő év. Felvételiztem, kirúgtak. Papa azt hitte, beletörődöm, felhagyok ezzel a "hülyeséggel", de harmadszor is megpróbáltam" - emlékszik vissza Orsi, aki a főpróba után boldogan öleli át apukáját a Karinthy Színház színpadán.
- Akkor már nekem is előadta a monológokat. Hát, kislányom, nem vagy egy antitalentum, remélem sikerül! - meséli a büszke édesapa. Így tört meg a jég apa és lánya között. Sztankay Orsi Benedek Miklós osztályába került. Végigkísérte "Sztankaysága", és ez a név kötelez. A sikeres diploma után a soproni, majd pécsi színházba került. Mindenevő színésznőnek tartja magát ugyanolyan szívesen játszik a IV. Henrikben, mint a Csókos asszonyban.
- Papa még a főiskolán, A púpos című darabban látott először. Azt mondta, nem ismert meg, annyira más voltam. Nagyon szeretem a kortárs darabokat, a szerelemkönyv.hu is ilyen, az amerikai film változatban Tom Hanks játszotta a főhős szívtiprót. A darab az internetes szerelmi történeten kívül arról szól, hogy a multicégek hogyan zabálják fel a még emberléptékű kis vállalkozásokat. - meséli Orsi, aki a Jóban, rosszban című tévés szappanoperában is játszott, de most éppen kiírták, elutazott, ám bármikor visszatérhet a jóba. Ma ugyanis jobb kitörési lehetőség az efféle sorozatszereplés, mint egy Shakespeare-darab főszerepe valamelyik nagy színházban.
- Egymást kaptuk ajándékba karácsonyra! - mosolyog Sztankay István. Vannak olyan dolgok, amit lehetetlen megvenni egy boltban. Ilyen ez a mostani ajándék Karinthy Marcitól. 25 éve tartja fönn magánszínházát, úgy harcol érte, mint egy bulldog. A legtöbb állami támogatású színház is pénzhiánnyal küszködik, de a Karinthy-unoka kitartóan írja az ilyen-olyan pályázatokat és szinte csodát művel. A karácsony nálunk bensőséges családi ünnep. Két gyerekemmel, együtt töltjük. Számunkra sohasem volt a fontos mekkora értékű ajándék van a fa alatt. Már megtanultam fiatal koromban, hogy más az igazi érték. Például, megélhettem, hogy karácsonykor Orsival együtt hajolhatok meg a közönség előtt.

- Imre Mónika -

  

Vajda Anikó: SZERELEM@KÖNYV.HU

- Romantikus vígjáték két felvonásban -
A "Szerelem hálójában" című film alapötletének felhasználásával.


Szereplők: 
Matusek Betti: KOVÁTS ADÉL 
Králik Oszkár: SCHNEIDER ZOLTÁN
Sipos bácsi: SZTANKAY ISTVÁN
Réka: SZTANKAY ORSOLYA
Jani: SZÉLES TAMÁS 
Mária: SÁRA BERNADETTE
Karesz: KARALYOS GÁBOR
Horváth úr: NÉMETH GÁBOR
Anyuka: BALÁZS ANDREA

VEVŐK, KISLÁNYOK, PINCÉR, RIPORTER
Történik egy könyvüzletben, ma, holnap vagy bármikor,
Budapesten.

Díszlettervező: É. KISS PIROSKA
Jelmeztervező: TORDAY HAJNAL
Fény: HUTTER FERENC
Díszletkivitelezés: MAJOR ATTILA, BÍRÓ TAMÁS
Hang: RIDZI GÁBOR
Asszisztens: SZÉCSI DOROTTYA

Rendező: KARINTHY MÁRTON

Bemutató: 2006. december 20., szerda 19.00

Két fiatal, akik az életben gyűlölik egymást, internetes levelezés útján mégis egymásba szeretnek. És épp karácsony estéjén! Vajon létezik-e még romantikus szerelem sivár, elüzletiesedett korunkban? Születhetnek-e még életre szóló kapcsolatok? Vajon a régi, hangulatos kis üzleteket végleg megszüntetik-e a rideg, szupermarketek és az embertelen plazák? Felfal-e minket is a globalizáció? Vagy maradt még bennünk egy csipetnyi emberség? Mindezekre az égető kérdésekre keresi a választ ez az ódivatú, romantikus, szerelmi, polgári (kispolgári), lírai és érzelmes komédia.

Forrás: Karinthy Színház