EU támogatás

Több mint 1,6 millió eurós támogatásban részesül a Kolozsvári Állami Magyar Színház annak a támogatási programnak a részeként, amellyel az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (BDCE) a történelmi mûemlékcsoportba sorolt mûvelõdési épületek megerõsítését, korszerûsítését, illetve helyreállítását segíti.

EU támogatás Tovább

Bessenyei Zsófia

Szeptember másodikán lett volna 60 éves Bessenyei Ferenc színész-leánya. Kaposvárott kezdett 21 évesen. Végjárta az ország valamennyi vidéki társulatát.

Bessenyei Zsófia Tovább

Elhunyt Zenthe Ferenc

86 évesen meghalt Zenthe Ferenc. Szép kort megért. Szép színészpályát bejárt. Utoljára nem szerepben láttam, hanem egy kávéház teraszán beszélgettünk. Persze: szerep lett ebbõl is. Mindvégig szeretette a közönség. Gyengéd tolakodással, elképedt figyelemmel, csodálat vette körül, amint kitette lábát…

Elhunyt Zenthe Ferenc Tovább

kortárs, mím, jógatánc

KORTÁRS TÁNC KURZUS DEZSŐ VIRÁG VEZETÉSÉVEL 2006. július 31. - augusztus 3. Hétfőtől - Csütörtökig: 17.30-19.30-ig (4x2 óra) Dezső Virág a Magyar Mozdulatművészeti Társulat tagjaként táncművész, a debreceni Mozgás-Teátrum Egyesület vezetőjeként pedagógus, mint szabadúszó alkotó- és előadóművész…

kortárs, mím, jógatánc Tovább
süti beállítások módosítása