Nagy Britmánia SUPERNOW!

2007. február 3. és március 4. között a brit kultúra uralja a Trafó színpadát és Budapest különbözõ épületeit-tereit: indul a British Councillal közösen szervezett Nagy Britmánia SUPERNOW! A tavalyi, közel fél éven átívelõ Nagy Britmánia bebizonyította, hogy széleskörû érdeklõdésre számíthatnak hazánkban a brit kulturális programok, így bizton ígérhetjük, hogy a mostani, négy hetes program is sokaknak nyújt majd izgalmas, elgondolkodtató perceket.

A programsorozat keretében Budapestre érkezik a szigetországi színházi kultúra kísérletezőbbik fele, ez pedig kiváló alkalom arra, hogy belekóstoljunk abba, hogyan látja a világot négy különleges műfajokban, szokatlan színházi helyzetekben gondolkodó brit társulat. Színpadon innen és túl, sztereotípiákon innen és túl.

Ha valami egyértelművé válik a Stan’s Cafe, a Rotozaza, a Forced Entertainment és a Gob Squad előadásaiból az az: játszani jó. Hihetetlenül izgalmas dolog színházat játszani, szerepet (nem) játszani, játszani a színház fogalmával és határaival - mindezt határtalan kíváncsisággal és nyitottsággal.

Színházat csinálni ugyanis sokféleképpen lehet. Nincs recept. Ha múzeumban, hát múzeumban, ha az utcán, hát az utcán. Természetes, hogy megfogalmazódnak majd kérdések. Támadhat némi kétely, hogy színház-e ez még. Vagy talán már valami más? Installáció, instant videó-utazás, interakció, kint és bent, színházban és színházon kívül, angol és magyar színészekkel, vagy épp színészek nélkül. Ami azonban a legfontosabb: az élmény - a megélhető, megtapasztalható, nagyon színházi vagy pillanatokra épp "színház-szerűtlen", de rendkívül intenzív élmény - amit érdemes megélni és továbbgondolni.

Brit színháztól a skót költészetig és a magyar színházig: Zsótér Sándor rendezésében Carol Ann Duffy versei válnak majd izgalmas színpadi alapanyaggá. A Nagy Britmánia további programjai között pedig ott a világhírű Arditti vonósnégyes, valamint a fényt és klasszikus, illetve kortárs tánctechnikát ötvöző Russell Maliphant és társulata.

Nagy Britmánia SUPERNOW! Most vagy soha!
A British Council és a Trafó szervezésében
2007. február 3. - március 4.

Trafó Kortárs Művészetek Háza
További helyszínek: Néprajzi Múzeum, Jövő Háza, A38


PROGRAM


Febr. 3.  (Szo)  Nyitóbuli
Helyszín: Jövő Háza (II. ker. Fény u. 20-22.)

Febr. 5-10. (H-Szo) 
Stan’s Café (UK): The Black Maze / Fekete Útvesztő 
       
Febr. 9-16. (P-Cs) 
Stan’s Café (UK): Of All The People In All The World/ Mindenkiről a földkerekségen
/színház - installáció - interakció
Helyszín: Néprajzi Múzeum (V. ker. Kossuth Lajos tér 12.)

Február 6-7. (K-Sze) 20h 
Carol Ann Duffy - Zsótér Sándor: Női gospelek / Feminine Gospels / színház?! és költészet    

Február 9-10.  (P-Szo) 20h  
Russell Maliphant Company (UK): Transmission, Push, Flux /tánc        

Február 17. (Szo) 20h
Arditti Quartet / koncert 
 
Február 23-24. (P-Szo) 20h 
Forced Entertainment(UK): Bloody Mess
/színház?!      

Február 26-28. (H-Sze) 20h 
Rotozaza(UK): Doublethink
/színház?!      

Március 2-3. (P-Szo) 20h
Gob Squad(UK): Super Night Shot
/ instant videóutazás Budapest utcáin   

Március 4. (V)
Záróbuli: Luke Vibert, Scorn, David Toop, Guapo
Helyszín: Trafó és Trafó Bár Tangó

Kiemelt szponzor: Republic of Art
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, British Council

Carol Ann Duffy - Zsótér Sándor: Női Gospelek
- Színház?! és költészet -

2007-ben sem fognak verseket szavalni a Trafóban, nem lesz zenés irodalmi est - erre garancia a szerző, Carol Ann Duffy és a rendező, Zsótér Sándor. Valamint a szereplők, akik a szövegeket nem orgánumuk szépségére támaszkodva adják elő, hanem megélt tapasztalataikkal, személyiségük súlyával hitelesítik a szöveget.
 
A T. S. Eliot-díjas Carol Ann Duffy (1955-) az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású költője. Művei, gondolkodásmódja, nyelvezete költők egész nemzedékének látásmódját befolyásolta, fellépése valóságos fordulatot jelentett. Költészete átmenetet képez, átjárást biztosít az úgynevezett “mainstream", tehát elfogadott, kanonizált, nagy kiadóknál megjelenő irodalmi fősodor és az alternatív, szabadon kísérletező, peremhelyzetből megszólaló költészet között.
Duffy költői sikeréhez bizonyára hozzájárul az is, hogy verseinek van egy könnyen megközelíthető, első hallásra-olvasásra is befogadható, megélhető rétege. A további olvasatok aztán fokozatosan megnyitják a szövegek mélyebb dimenzióit. Nyelve erőteljes és dinamikus, a nyers, vad, provokatívan durva kifejezésektől és lágy, gyengéd hatáselemekig igen széles skálán mozog.
Bár Duffy nem tekinti magát sem feministának, sem posztfeministának, mindenekelőtt a nők szempontjainak megfogalmazásában hozott radikálisan újat. 2002-ben megjelent kötete, a Női gospelek (Feminine Gospels) drámai monológokra épül és A világ feleségei kötet anyaga után ismét, mégis más nézőpontból - nők, asszonyok a főszereplők.
 
Rendező: Zsótér Sándor
Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
A verseket fordította: Kappanyos András

forrás: Trafó